IGAZSÁG ÉS HAMISSÁG
Két ember ballagott az úton és beszélgettek. Egyik kérdi a másiktól:
- Mondd, kinek kell elöl mennie, az igaznak vagy a hamisnak?
- Az igaznak.
- Nem, mert a hamisnak.
Fogadást kötöttek, hogy ezt a dolgot az első szembejövőtől megkérdezik, és aki nyer, az kivágja a másik szemét.
Hamarosan ráakadtak egy öregre, és a hamis kérdi tőle:
- Bácsi, kinek kell elöl mennie, az igaznak, vagy pedig a hamisnak?
- A hamisnak - felelte az öreg.
- Na látod - mondja a hamis -, gyere, hadd vágjam ki a szemedet.
Az öreg elővette zsebéből a kését, odaadta a hamisnak, és mondja neki:
- Nesze, vágd ki.
A hamis kivágta az igaz szemét, és otthagyta egy összedőlt malom ajtajában.
Egy idő múlva hazatért a malom gazdája, és ott látja az igazat.
- Mit heversz itt, barátocskám?
Az igaz pedig elbeszélte neki sorjában, ami történt vele.
- Kelj fel, elmegyünk hozzám, miért feküdnél itt tovább? - szólt a molnár.
- Nem - felelt az igaz -, nem megyek hozzád, inkább vezess be a malomba. Reggelig ottmaradok, s aztán majd meggondolom, hogy mitévő legyek.
- De az én malmomban ördögök tanyáznak, elemésztenek téged.
- Nem félek én az ördögöktől. Lesz, ami lesz.
A molnár felkapta vállára az igazat, bevitte s letette a malom egyik sarkába, maga pedig hazatért.
Éjfélkor furcsa jövés-menés kezdődött a malomban: mindenünnen odagyülekeztek az ördögök. Egyik közülük azt mondja:
- Én eszét vettem a király lányának.
- Szóra sem érdemes! - feleli a másik. - Ha a pásztor fekete kutyáját megölik, s vérével bekenik a leány testét, mindjárt meggyógyul tőle.
- Én meg tegnap találkoztam két vándorral - szól a harmadik -, akik azon vitatkoztak, kinek kell elöl mennie: az igaznak-e vagy a hamisnak. Én öregember képében megjelentem nekik, s megkérdeztek efelől. Mondtam nekik, hogy a hamisnak, zsebemből elővettem késemet, odaadtam a hamisnak, aki azután kiszúrta az igaz szemét.
- No, ez sem olyan jaj de nagy dolog - mondja az egyik ördög. - Ha a világtalan odamegy a malom melletti platánhoz, és ásni kezd alatta, víz buzog fel. A szeme a zsebében van, tegye a szemüregébe, nedvesítse meg azzal a vízzel, és menten látni fog.
- Én meg összeveszejtettem két embert az aranyon, ami a malomkő alatt van, és azok agyonütötték egymást - dicsekedett egy másik ördög.
Ekkor felhangzott a kakasszó, és az ördögök abban a szempillantásban eltűntek. Reggel jött a malom gazdája, és kérdi az igazat:
- No, mi van, testvér, nem történt veled valami az éjjel?
- Nem - felelt a vak -, semmi sem történt. De mondd: van-e a malom mellett platán?
- Van, hogyne volna.
- Vezess oda, és hagyj ott engem az árnyékában.
A molnár teljesítette a vak kérését s eltávozott. Az igaz tíz körmével kezdte kaparni a földet, majd hamarosan érezte, hogy szivárog a víz. A két szeme ott volt a zsebében. Előszedte, behelyezte szemüregeibe, megnedvesítette vízzel és meggyógyult. Felállt s felemelte a malomkövet, s két mérő aranyat talált alatta. Fogta az aranyat, és elment ahhoz a pásztorhoz, a fekete kutya gazdájához.
A kutya, amikor meglátta az igazat, rá akart rohanni, de a pásztor még idejében odaért.
- Pásztor, nem adnád el nekem ezt a kutyát?
- Nem bizony, nem eladó.
- Száz aranyat adok érte.
Ennyi pénz hallatára a pásztor szinte reszketni kezdett:
- Ide vele, ide vele, eladom.
Az igaz adott neki száz aranyat, fogta a kutyát, és elindult a legközelebbi faluba. Ott szerzett egy edényt, levágta a kutyát, felfogta vérét, s elindult a városba a királyhoz.
Megjelent a királynál, meghajolt előtte, és elmondta, hogy meg akarja gyógyítani a leányát.
- S meg tudod-e őt gyógyítani? - kérdi a király.
- Éppen avégből jöttem - felelt az igaz.
- Ha meggyógyítod, hozzád adom feleségül.
Erre az igaz fogta a kutyavért, s bement a királylányhoz. Lábra állította, bekente kutyavérrel, és ettől a lánynak felfúvódott a bőre és kipattant. Ahogy magához tért a királyleány és megpillantotta a férfit - elszégyellte magát, és korholni kezdte:
- Te szégyentelen, mit keresel te itt?
Értesítették a királyt. A király nagyon megörült a lánya felgyógyulásának. A leánykát kiöltöztették, férjhez adták az igazhoz, és hét nap, hét éjjel ülték a lakodalmát.
Ezután a király nemsokára meghalt, s mivel nem volt örököse, trónját a veje foglalta el.
Telt-múlt az idő. Egyszer az igaz, ahogy az erkélyén üldögélt, látja, hogy a hamis megy el előtte az úton. Mindjárt parancsolja nazírjainak, hogy hozzák elébe. A hamist odavezették. Kérdi a király:
- Emlékszel-e, volt neked egy barátod, hová lett, mi lett vele?
- Milyen barátomról beszélsz? Nem volt nekem semmilyen barátom - felelt a hamis.
- Emlékezz csak jól.
Hosszan törte fejét a hamis, s végre is emlékezett. A király megparancsolta, beszéljen el mindent, ahogy történt. Az pedig elkezdett mesélni: így, meg úgy, volt nekem egy barátom, vándoroltunk, és egyszer csak összeszólalkoztunk azon, ki menjen elöl, az igaz vagy a hamis. Találkoztunk egy öregemberrel, és megkérdeztük tőle. Az azt mondta: a hamis, és adott nekem egy kést, amivel kivágtam az igaz szemét.
- Most aztán nem tudom - fejezte be elbeszélését a hamis -, él-e még az én barátom, vagy pedig már meghalt.
- Jól van, most már elmehetsz - mondta a király.
- Hová menjek? És mivégből kérdezgettél engem? - ellenkezett a hamis.
- Csak úgy - felelte a király.
- Könyörgöm, mondd meg, miért kérdezgettél engem?
- Azért, mert én voltam a te barátod - felelte a király, és elmondta neki sorjában, mi minden történt vele attól kezdve, hogy a hamis otthagyta a malomnál.
„Ki hallott már olyant, hogy az igazból király lett, belőlem meg nem?” - gondolta magában a hamis, és amikor eltávozott a királytól, egyenesen a malomnak tartott. Bement a malomba, elrejtőzött egy sarokban. Éjfélkor összegyűltek az ördögök:
- Aj, milyen kár: meggyógyult a királyleány! - szólt az egyik ördög.
- Az az ember is meggyógyult, akinek én kivágattam a szemét - panaszkodott a másik ördög.
- De még király is lett belőle - tette hozzá valamelyik.
Akkor azt kérdi a legöregebb:
- Nem lehetséges, hogy ember volt a malomban, és kihallgatott bennünket? Nézzétek meg jól, nincs-e itt valaki?
Az ördögök már ugrottak is, felvertek minden sarkot, és ráakadtak az egyik sarokban gubbasztó hamisra, belecsavarták egy szőnyegbe, nekiestek, és addig püfölték, ütötték, verték, míg ki nem szállt belőle a lélek.
Ők elérték céljukat, érjétek el ti is a tiétek.
Az égből hullott három alma: egy a mesélőnek, egy meg annak, aki meghallgatta, egy meg annak, aki megfogadta.
