Hol
volt, hol nem volt, volt egyszer egy huncut bíró. Volt több is, de én csak
ennek a történetét tudom, s mindét úgysem győzném elsorolni.
De
ez a huncutok közt is huncut volt. Cselédséget nem tartott, hogy ne kelljen
fizetni nekik, s ha valami munka akadt, kihajtotta rá a falu népét. Sosem
fizetett egyebet, mint hat napra a hetediket. Még azt sem mindig, volt, hogy
vasárnap is dolgoztatott. Ha meg valaki ellenkezett, deresre húzatta.
Egyszer
is az történt, hogy kivitte a falu népét almát szedni.
Óriási
nagy kertje volt, tele almafával, nem ám egy-két sor, hanem egész erdő. És még
azt is kidoboltatta, hogy mindenki hozzon tarisznyát magával, mindenki a maga
kenyerén dolgozik, ő senkit fel nem hizlal!
Ismerték
már a faluban, milyen “jó ember”, mégis úgy gondolták, esznek almát, ha
megéheznek, nyomtató lónak sem kötik be a száját. Senki nem vitt tarisznyát.
Igen
ám, de annyi volt a pallér, kisbíró, mint a kutyában a bolha, nem lehetett
azoktól almába harapni, pedig hegyeket hordtak össze belőle a kert végében.
“Megállj
- gondolták az almaszedők -, ha nem hagysz enni, eldugunk belőle!”
Így
aztán a legények bokában elkötötték a gatyaszárat, megrakták a szép piros
almából rendesen. A lányok meg az ing derekát rakták meg. Mikor aztán rájuk
esteledett, s nem volt holdvilág, hogy dolgozhattak volna, odaállt a kertkapuba
a bíró megvizitálni[1]
őket. De hát nem látott almát náluk.
Majd
az egyik lányt, ahogy jól megnézi, felakad a szeme.
-
Hát te?! A mindenségit a világnak, hisz te állapotos vagy! Micsoda szégyen!
Feküdj csak végig a deresen! Hé, te! Csapjatok rá huszonötöt!
Erre
a többi lány is meggondolta a dolgot, eldobálta az almát.
Épp
egy legény következett. Azt is nézi a bíró.
-
Hát te?! Mindig panaszkodtok, hogy nincs kenyér, kevés a kereset! Mégis olyan
dalmahodott[2]
vagy majdnem, mint én! A lábad beillenék oszlopnak a tornácomra, a farod egész
saroglyára való! Elfér rajta a mogyoróvessző! Hé, verjetek rá vagy ötvenet!
Így
aztán a legények is eldobálták az almát.
Hanem
most már azt mondta a falu, hogy csak sok, ami sok! Nem szenvedik szó nélkül a
bíró gazemberségét, panaszt tesznek ellene. A megbotozott leány meg a legény
menjen a főispán elé!
Hallgatja
őket a főispán, csóválja a fejét, jól néz ki, ha ezt a király meghallja!
Hogy
egy falusi bíró is királykodik! Ígérte, hogy utánanéz, kivizsgálja a dolgot
töviről hegyire. De azt ő sem ígérte meg, hogy nem üzen a bírónak előre
mindenről. Merthogy komája volt a bíró.
Megérkezett
az ötös fogaton, a falu még mindig almát szedett, de a bíró kidoboltatta, hogy
ne hozzon senki elemózsiát, mindenki a vendége. Birkát vágatott, muzsikásokat
vitetett a kertbe.
-
Mulassatok, fiaim, lányaim! Egyetek almát is, ha jólesik! Nem sajnáltam én
tőletek soha!
Így
aztán a követséget járt legényt meg lányt megint deresre húzták, amiért hamisan
vádaskodtak a derék bíró ellen. Úgy bizony!
Hanem
a huncut bíró éjjel sajnálta már, amit megettek az almaszedők.
-
Belepusztulok ebbe a tékozlásba! - sopánkodott, s a bajra ki is találta már az
orvosságot. Mondta a bírónénak: - Várj csak, anyjuk! Van a falu alatt egy nagy
halom, elhordatom a nyavalyásokkal, s a helyébe szőlőt rakatok vélük!
Úgy
is tett, másnap reggel kihajtotta a népet, még az iskolás gyerekeket is.
Kidoboltatta, hogy tarisznyát tegyenek, senki ne merjen számítani arra, hogy a
bíró kosztján ingyen húst szed magára!
“No
- gondolták -, biz így van ez, kutyából nem lesz szalonna soha.”
Mentek
ásóval, kapával, lapáttal, nekiestek a dombnak.
-
Addig hordjátok, míg el nem fogyott! - adta ki a parancsot a bíró, és hazament.
Akkor
még nem gondolta a falu, de a bíró se, hogy a földet ásogató emberek hét nagy
rézüst aranyat találnak a halom gyomrában.
Látja
a bíró, dél sincs, ezek meg már szállingóznak haza!
Kiszól
nekik a községháza tornácáról:
-
Hé, a halommal mi lesz?
-
Hordja el, aki szőlőt akar!
A
bíró hanyatt vágódott mérgében, megüti a guta, ha hirtelen eret nem vágnak
rajta. Csak nézegetett té s tova, mi lett ezekkel, mitől nyílt fel így a
szemük?! Még ráadásul az egész nép felkerekedik, másik faluban vesznek házat,
földet, kertet maguknak!
Ő
meg szép lassan elszegényedett.
Puszta
faluban bíróskodni nem zsíros hivatal.
Az
sem maradt, aki eret vágjon rajta, mikor megtudta, mennyi pénzt találtak, míg ő
a községháza tornácán pipázott.
Így
lett vége.
Nekem
sincs mit mondanom róla.
