Egyszer
volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Volt egy
fia, de az nagyon gonosz volt, mert mindent megtehetett, ami csak eszébe
jutott.
Örökké
a sötét erdőt járta, öldöste a madarakat, vadakat, egyszer még egy rőzseszedő
anyókára is rákiáltott, hogy az majd szörnyethalt:
-
Kitakarodj ám az erdőmből azonnal! Kutyákkal itatom fel a véred, ha azonnal ki
nem takarodsz innen!
Az
meg rimánkodással akarta megbékíteni:
-
Jó királyfi, hét napja nem fűtöttem, meghalok a hidegtől! Ezt a rőzsét úgysem
használod semmire.
Hát
még rá is vert érte.
-
Na, királyfi, verjen meg az isten! Zöld disznó képében túrjad az erdődet, míg
egy királykisasszony meg nem csókol!
És
halljatok csodát: megrázkódik a királyfi, s ahogy van, fertelmes zöld disznóvá
változik, a palota hatalmas disznóóllá, a sok aranyos minden szalmává!
A
szomszéd királynak pedig volt egy igen szép lánya, akit az apja mindenkinél
jobban szeretett. Ő is egyetlen gyerek volt, mint a gonosz királyfi, mégis
csupa jóság. Pedig semmi kérését senki soha meg nem tagadta néki sem.
Egyszer
is azt kérte az apjától, hadd kocsikázhasson a sötét erdőben, s még erre is
rálett a király. Intett a kocsisának:
-
Jóska! Fogd be a négy szürkét!
Benn
az erdőben aztán nagyot zökkent a hintó. Üti-veri Jóska a négy lovat, de a
hintót mozdítani sem tudják. Leszállni sem lehet, a hintó ajtajáig feljött a
sár, egy pocsolyában akadtak el. Ülni kell, várni, míg a sár felszárad.
Egyszer
csak valami nagy zörgést hall a király, s ahogy kinéz a hintó ablakán, kapja
máris a puskáját. A többi, az inas, a kocsis is csak jelre vár.
De
a királykisasszony is észreveszi ám a zöld disznót, rimánkodni kezd:
-
Édesapám! Ne lőjék meg! Hátha tud segíteni rajtunk!
A
disznó nem is látja a puskákat, egyenest a hintónak tart, jó messziről rákezdi:
-
Röf röf, kedves király uram! Kihúzom én a hintót, ha a lányod feleségül adod
hozzám!
A
király majd szörnyethalt.
-
Néked adjam?! Inkább itt veszek hintóstul, lovastul!
Aztán,
bölcsebben, alkudozni kezdett:
-
Húzz ki a fele királyságomért!
Csakhogy
a zöld disznó nem alkudott.
-
Jól van - mondta ki végül a király -, nem maradhatunk itt a pocsolyában.
A
zöld disznó meg kitolta a hintót a jó útra, a szürkék elvágtattak.
Nevettek
is nagyokat a hintóban:
-
Ez sem ér utol bennünket!
De
rosszul gondolták, mert a disznó bement az ólba, előhúzta a talicskát, és
indult nagy nyikorogva:
-
Nyif, nyaf, nyuf, feleségért megyünk!
És
így addig ment, mendegélt, míg a kastély kapujához nem ért. A kocsis jól
bezárta a kaput, de a zöld disznó kopogtatni kezdett.
-
Király uram, nyittasd ki a kaput, hadd vigyem el a feleségemet!
-
Lányom, menned kell - mondta a király -, a király szava szent, s én balgán neki
ígértelek. De sose félj, megszabadítalak tőle!
A
zöld disznó a talicskába ültette a királykisasszonyt, indult is az erdőn át
vele.
-
Nyif, nyaf, nyuf, feleséget viszek.
Megálltak
az ólnál a talicskával.
-
Röf röf röf, kedves feleségem, szállj ki a hintóból, itthon vagyunk a palotában!
Bementek,
és leültek a szalmára.
-
Röf röf röf, kedves feleségem, vess ágyat nekünk!
A
királykisasszony sírt-rítt, de a zöld disznó egyre hajtogatta:
-
Röf röf röf, vess ágyat, kedves feleségem!
Nem
bírta már hallgatni, felugrott, összerendezte a szalmát, a zöld disznó
lefeküdt, ő meg betakarta a csipkekendőjével. Gondolta, ha elalszik, elszökik
mellőle. De az egyre mondta
még
a magáét:
-
Röf röf röf, csókolj meg, kedves feleségem!
Addig-addig,
hogy odahajolt hozzá, képen csókolta, de az iszonyattól el is ájult szegény.
Arra
ébredt, hogy csupa ragyogás minden körülötte, aranyos ágyban fekszik, és
mellette szépséges királyfi mosolyog.
-
Ugye, azt hitted, hogy a disznóólban, a zöld disznó mellett fekszel?
Elmesélte,
hogyan lett zöld disznóvá, hogyan fogadta meg, hogy gonoszságot nem művel soha
többé. Csengetett, hogy fogják be a hintóba a négy fehér lovat, viszi
apjaurához a királykisasszonyt, ne gyászolják tovább. Úgy vágtattak, hogy a
patkó alatt szikrázott a föld!
-
Nem fogadnak vendéget, gyászol az egész ország - szólott ki Jóska, a kocsis.
De
a királykisasszony bekiáltott:
-
Nézz csak ki, Jóska, nem én vagyok-e, akit gyászoltok? Vezess az apámhoz!
Lett
nagy öröm! Jaj, pedig a király nagyon rossz bőrben volt, szegény! De hogy
meglátta az ő kedves lányát, azt se tudta, mit tegyen örömében.
-
Hát a zöld disznó hova lett?
-
Ott kinn áll, azt várja, hogy behívjad.
-
Várhatja!
-
Csakhogy nem disznó már, hanem királyfi. Hívass papot, hogy adjon össze minket!
Örült
a király, de a két ország is, hogy szerencsésen fordultak a dolgok. Három napig
evett-ivott mindenki. Jóska kocsis úgy jóllakott a lagzin articsókával, azóta
se tud ételre rágondolni. Eddig volt, fuss el véle!
