Azon
a földön, ahol valamikor Ádám és Éva élt, ott, ahol a tehenek még vadon élnek,
ott élt egy gyönyörű szép leány. Ugyanazon országban élt egy királyfi is, akit
ugyancsak nógatott az apja, hogy miért nem nősül már meg.
Végül
megunta már a sok nógatást a királyfi, és elhatározta, hogy feleségül veszi a
világ legszebb lányát.
El
is indult hetvenhét barátja hetvenhétfelé, sok szépséges leányzót láttak, de
olyan szépet egyet sem, mint az Ádám-Éva földjén élő leány. El is ment ő
háztűznézőbe hozzá, és mikor meglátta a világ legszebb lányát, menten kiverte a
szerelem hidege tőle. Az is igaz, hogy a leány is beleszeretett a királyfiba,
úgyhogy mindjárt csaptak a palotában olyan lakodalmat, amilyet azóta sem látott
a világ.
Hanem
a palota mellett állott egy földkunyhó is, s abban egy vén boszorkány lakott,
aki minden titkát tudta a világszép asszonynak, s lakodalom után is elment a
királyné hozzá látogatóba. A vénasszony csak ámult-bámult, mert a sok
selyemben, bársonyban százszor szebb volt, mint eddig. Dicsérte is három álló
óra hosszáig, hanem aztán egy jó nagyot sóhajtott és elhallgatott.
A
szép királyné meg kérlelni kezdte, mondaná el, miért hallgat olyan nagyon.
-
Hát csak azért, drága úrnőm, mert tudom, hogy ha sokáig együtt éltek az
uraddal, úgy nem te leszel végül a világ legszebb asszonya.
-
Hogyan? - hüledezett e szóra a királyné.
-
Hát csak úgy, hogy ha lányod talál születni, az bizony ezerszerte is szebb
lesz, mint te vagy. Ezért hallgattam én el.
-
Ó, néném, neked igazad van! - gondolt a királyné is a dologba. - Mit
tanácsolsz? Én mindent megteszek, csak maradjak a világ legszebb asszonya!
-
Tudod mit? Adok neked egy kenőcsöt, ezzel kend be a szádat! De vigyázz, mert
méreg van benne! És ha az urad megcsókol, ettől halálnak halálával fog
meghalni.
Meg
se borzadt az ifjú királyné, hanem követte a gonosz vén boszorkány tanácsát, és
bizony özvegy lett belőle. Mikor aztán maga maradt, megfogadta, hogy soha
senkihez nem megy férjhez többé.
De
hiába.
Teltek-múltak
a hetek, hónapok, amikor észreveszi ám, hogy ketten vannak! Fut ijedten a
boszorkányhoz menten, hogy mitévő legyen.
A
vén boszorka meg adott egy tükröt neki, és azt mondta, hogy kérdezze a
tükörtől, ki a legszebb a világon. És ha azt mondja a tükör, hogy van más, aki
szebb, az csak a születendő gyereke lehet. Akkor máris szóljon neki, és ő
elteszi láb alól.
Alig
ért haza a tükörrel a királyné, máris kérdezgette:
-
Ki a legszebb a világon?
A
tükör pedig azt felelte rá:
-
Nincs nálad szebb, csakhogy lesz nemsokára, aki tenálad is százszor különb.
Hej,
szaladt a boszorkányhoz panaszkodni.
-
Semmi baj! - mondta a vén boszorka. - Szülessen meg, aztán eltesszük láb alól!
Telt
az idő, a világszép királyné lebetegedett, s olyan gyönyörű szép kislányt
hozott a világra, amilyen se azelőtt, se azóta nem volt soha. Mondta is a
tükör:
-
Szép vagy, úrnőm, nagyon szép, de a kislányod ezerszer szebb nálad.
Vitte
is rögtön a vén banyához. Az meg csak elcsodálkozott a szépséges gyermeken.
-
No, most nézz ide! - mondta, s azzal a pólyás gyerek szemébe köpött. - Ez a
leányka hamarosan olyan ocsmány lesz, hogy magad sem ismersz rá!
De
azt várhatták, hogy ocsmány legyen, mivel még szebb lett. S ezt látva a
királyné megenyhült, s mégis megkegyelmezett egyetlen gyermekének. De ahogy
végre felcseperedett, nem bírta tovább látni, milyen szép. Oda is adta a
vénasszonynak, hogy vigye, égesse el, amott az erdő!
Boldogan
ment a kislány, mert azt hitte, gombát szedni indultak az erdőbe, hanem mikor
meglátta, hogy a boszorka meggyújt egy szénakazlat, és bele akarja rángatni őt
a tűzbe, akkor már kiabált!
Meghallották
ezt a zsiványok, kiszedték a vénasszony kezéből az ijedtségtől félholt kisleányt,
és elvitték magukkal. Alig tudták életre kelteni. Mikor végre felébredt,
takaros, tiszta kis házban találta magát, a zsiványok ott álltak körülötte,
nagy suttogva a szépségét dicsérték.
-
Hol vagyok? - kérdezte.
-
Ne félj semmit, szép leány. Itt vagy a legjobb helyen a világon. Ne félj, itt
senki nem mer bántani, s ha akarod, itt is maradsz velünk.
-
Maradok bizony. Otthon engem úgysem szeret senki, itt legalább gondoskodom majd
rólatok.
-
Azt már a világért sem, szép leányzó! Szerzünk mi, hogyha kell, cselédeket! Te
a házunk ékessége leszel, hogy örüljön mindenki, aki rád néz!
Eközben
meg a világszép királyné ugyancsak elunta magát. Unalmában elővette a tükröt,
és megkérdezte tőle:
-
Ki a legszebb a világon?
-
Szép vagy, úrnőm, nagyon szép - válaszolt a tükör -, de a leányod bizony
ezerszer szebb!
Hű,
de mérges lett erre a szép asszony! Ment is a boszorkányhoz számon kérni, hogy
miért él a leány.
-
Egy kis baj történt, de csak bízd rám! - motyogta a boszorka. - Van egy tervem,
nem menekül a kezemből ezúttal!
Átváltozott,
és máris útnak indult daliás kereskedő képében, hogy meglelje a leányt, és
elveszejtse. De biz a szíve elfacsarodott mégis, mikor meglátta. Ilyen szépet
nem szülnek másikat! Azt is látta, hogy királylány módjára sétálgat a virágok közt,
és gyűrűk csillognak minden ujján, s éppen abban gyönyörködik. Odament hozzá, s
megcsókolta a ruhája szélét, engedelmet kért, hogy olyan gyűrűt húzhasson az
ujjára, amelyik minden betegségtől megvédi. Mit sem sejtett a leány, hagyta,
hogy felhúzza ujjára a gyűrűt. És amikor beért a házba, összeesett, nyomban meg
is halt.
Délfelé
szállingóztak haza a zsiványok, majd kővé váltak, amikor meglátták a halott
leányt. A cselédeket szidták össze, miért nem vigyáztak rá eléggé. Majd meg
tanakodni kezdtek, hogyan lehetne, hogy ezután is láthassák, s a végén
szereztek egy üvegkoporsót neki.
A
cselédség meg öltözteti sírva, s a gyűrűket egy pillanatra lehúzzák a kezéről,
hát a leány mosolyogva felül, s azt mondja:
-
Ejnye, de elaludtam! Olyan furcsát álmodtam, mintha meghaltam volna!
Felderül
a képük! Tódulnak vissza a zsiványok is, elhajítják a gyűrűket, s olyan
vidámságot rendeznek, csak úgy porzik!
Másnap
megparancsolják ám a cselédeknek, hogy vigyázzanak, de jobban, mint eddig!
Idegent még a közelébe sem engedhetnek, mert így lesz meg úgy lesz!
Vigyázhattak
ám azok, újra előjött a banya jóképű cselédlánynak öltözve, pirosan, mert a
tükör megint azt válaszolta a királynénak, amit máskor szokott:
-
Szép vagy, nagyon szép, asszonyom, de a leányod ezerszer szebb tenálad!
Ezért
aztán újra elzavarta a királyné, hogy most már csináljon valamit.
A
cselédek meg elhitték neki, a zsiványok fogadták fel őt is, hogy örökké a lány
mellett legyen.
-
Megyek is, aztán máris felöltöztetem a kisasszonyunkat! - jelentette ki, s
ezzel sarkon fordult.
A
leány is hitte minden szavát, hagyta, hogy öltöztesse, s annak rendje-módja
szerint hozzáfogott a fésüléséhez is. És mintha csak ügyetlen volna, megszúrta
egy hajtűvel, ott is hagyta a hajtűt a hajában, és kiment. A királyleány meg
csak egyet kiáltott, s meghalt ülve a széken.
Megijedtek
a házban a cselédek, kezdtek már gyanakodni, de hiába kutakodtak az új cseléd
után, az már túl járt az erdőn.
Este
megjönnek a zsiványok, látják a szép leányt az üvegkoporsóban, elfacsarodik a
szívük, s viszik koporsóstul a kedvenc virágai közé.
Éppen
jött fel a hold, és rávilágolt az üvegkoporsóra. Olyan szép volt a halott leány
benne, hogy ahhoz fogható a világon sincs!
A
szomszéd ország királyfija éppen arrafelé vadászott, látja, hogy valami igen
fénylik ott a virágok közt. Kíváncsi lesz, közel megy, és belenéz az
üvegkoporsóba.
-
Uramisten! Hogy ez micsoda szép leány!
Egyetlen
pillantás elég volt arra, hogy a királyfi beleszeressen.
-
Ha halott is, én elviszem magammal! És ha sikerül feltámasztanom, elveszem
feleségül - sóhajtotta.
Jócskán
hajnalodott már, amikor hazajutott vele a palotába. Köpenye alatt vitte fel
szobájába az üvegkoporsót. Ott sírt felette reggelig, könyörgött Istenhez, hogy
támassza fel, de a szép leány bizony halott maradt. Így ment ez hosszú ideig.
Egyszer aztán a szomszéd, verekedős természetű király hadat üzent az apjának.
-
Fiam, én már öreg vagyok, tenéked kell menned helyettem a háborúba - mondta a
vén király.
Búsult
is a királyfi, hogy ott kell hagyni a halott kedvesét, de hát mit volt mit
tenni, elbúcsúzott mindenkitől, a koporsótól is, szóltak a kürtök, menni
kellett.
Alig
tűnt el a had, a három húga belopózott a bátyjuk szobájába. Feltűnt nekik, hogy
mindig szomorú, s ki akarták deríteni, miért. Fel is dúltak mindent, és a függöny
mögött megtalálták az üvegkoporsót. Hej, csodálkoztak a halott nagy szépségén!
De csudamód nem is irtóztak tőle, kivették szépen az üvegkoporsóból, s mint egy
bábuval, játszottak vele. Aztán addig fésülgették a haját, hogy a fésű
beleakadt a hajtűbe, kihúzták vele, hát csodák csodája, felébredt a halott
leány!
Lett
nagy öröm erre a palotában, az öreg király is azt mondta, hogy ha már ilyen
szerencsésen fordult ez a dolog, menyéül fogadja a szép leányt.
Megjött
a királyfi is győztesen, de amikor meglátta elevennek holt kedvesét a palota
lépcsőjén, nem érdekelte már a győzelem! Hívták a papot, hozták a menyasszonyi
fátyolt, s még aznap olyan lakodalmat ültek mindannyian, hogy azóta sincs vége.
