Az
elöljáróságomtól harminc li távolságra nyugatra fekszik a Hefu hegy, s annak
meredekében húzódik a Wang Po-templom, amelyet az Öreg Hölgy Templomának is
neveznek. Senki nem tudja pontosan, mikor élt ez az öreg hölgy. Beszélik, abból
élt, hogy bort árusított, s gyakran járt hozzá egy taoista pap, aki sohasem
fizetett a borért. Az asszony ezzel mit sem törődött. Egyszer aztán a pap így
szólt hozzá:
-
Soha nem fizettem a borért, de forrást fakasztok neked.
Valóban,
a pap forrást fakasztott, amelyből a legfinomabb bor áradt.
-
Ez a fizetségem - mondta, és eltűnt.
Az
asszony nem vesződött tovább a szőlővel, a forrásból fakadó italt árusította. A
vevői úgy találták, finomabb minden más bornál. Az üzlete fellendült, az
asszony három év múlva meggazdagodott.
Egy
nap ismét beköszönt hozzá a pap. Az asszony hálálkodott neki.
-
És mondd, jó a bor? - kérdezte a pap.
-
Csodálatos - felelte az öregasszony. - Csak az a baj, hogy így nincs seprő a
disznóknak.
A pap elnevette magát, és a következő sorokat vetette a
falra:
Hatalmas a mennybolt,
De még hatalmasabbak az emberi vágyak.
Forrásvizet árul bor gyanánt,
S azon sopánkodik, hogy nincs seprő a disznóknak!
De még hatalmasabbak az emberi vágyak.
Forrásvizet árul bor gyanánt,
S azon sopánkodik, hogy nincs seprő a disznóknak!
Amint
befejezte az írást, a pap eltűnt, a forrásból pedig többé nem fakadt bor.
