A
gazdag, zsugori öregember vagyonának jó részét úgy szerezte, hogy magas kamatra
kikölcsönözte pénzét. Amikor túl öreg lett és nehezére esett már a séta is,
szamarat vett magának. Annyira megszerette az állatot, hogy csak akkor ült fel
rá, ha borzasztóan elfáradt.
Egy
nap hosszú utat kellett megtennie, tikkasztó melegben, így hát magával vitte a
szamarat. Darabig gyalogolt mellette, s amikor kifulladt, felült a szamárra.
Két-három li távolság után a szamár is szaporán szedte a levegőt, nem szokta
meg, hogy üljenek a hátán. Az öreg leszállt róla, levette a nyerget is. A
szamár azt gondolta, szabadjára engedték, sarkon fordult, elügetett hazafelé,
ügyet sem vetett az öreg kiáltozására. Az öreg zsugori félt, hogy a szamár
elkóborol, a nyerget sem akarta elveszíteni. Hátára vette a nyerget,
hazasietett.
Amint
házához ért, első kérdése az volt, hazatalált-e a szamara? Fia megnyugtatta, és
az öreg arca felderült, ám a megerőltetés, a hőség megtette a magáét: az öreg
ágynak esett, hetekig nem tudott lábra állni.
