Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi a feleségével. Volt nekik egy okos lányuk. Az a lány egy napon a szobájában szőtt. Akkor bement hozzá egy igazi úr, és megkérdezte: “Hol van az apád és az anyád?”
“Hol van apa? - Apa elment nyúlra vadászni: amelyiket lelövi, azt ott hagyja az erdőben; amelyik életben marad, azt hazahozza. És anya megint elment oda sírni, ahol tavaly énekelt.”
“És a bátyád hol van?” - kérdezte ismét az úr.
“A bátyám? A bátyám elment a mezőre, hogy bajt okozzon magának.”
Az úr csak hallgatta, hallgatta, képtelen volt megérteni, hogy a lány mi mindent fecsegett itt össze, és már akart tovább menni, de a lány nem eresztette, hogy maradjon még egy kicsit, akkor ad neki enni gyümölcsöt és nem gyümölcsöt.
Az úr ekkor még inkább zavarba jött. Gyümölcs és nem gyümölcs! Mi lehet az - gyümölcs és nem gyümölcs, mondja meg mindjárt!
“Micsoda ostoba!” - nevette el magát a lány. - “No itt van a kenyér, a tej - az talán nem gyümölcs? És itt a hús - nos, az vajon nem gyümölcs?”
“Apa? Apa elment tetveket agyonverni: amelyik elpusztul, az az erdőben marad; amelyik életben marad, azt visszahozza haza. Anya megint elmegy a nővéréhez, tavaly esküvő volt ott, ő akkor énekelt a lakodalomban, de most ott temetés van, ezért elment sírni. A bátyám pedig elment a mezőre borsót vetni az országút mentén. Amikor az kinő, az arra járók hüvelyestől leszedik, tehát kára lesz.”
Ezt hallva az úrnak szörnyen megtetszett az ilyen találékony és okos lány. Mindjárt elvezette a várába, mint a feleségét és jól éltek ezután.
De egyszer ehhez az úrhoz elment két férfi, hogy tanácsot kérjenek tőle egy csikóval kapcsolatban. Az egyiknek volt egy szekere, a másiknak egy kancája, de kié legyen a csikó: azé-e, akié a szekér, vagy azé, akié a kanca? Az úr gondolkodott így is, gondolkodott úgy is, de sehogyan sem tudta kitalálni, hogy melyiké legyen a csikó, melyiké ne. Végül, amikor eszébe jutott az ő okos felesége, tanácsot kérni elment hozzá. A nő így szólt:
“Ezt egész könnyen el lehet dönteni. Vigyétek fel a szekeret és a kancát a hegyre! Majd fogjátok ki a lovat, és eresszétek le a szekeret a hegyről. Ha a csikó a szekér után szalad, akkor az ahhoz tartozik, akié a szekér, nem pedig a kanca gazdájához; de ha a kanca után megy, akkor nincs mit tenni, akkor az a kanca csikója és azé, akié a kanca.”
Rendben, elengedték a szekeret, a csikó meg sem mozdult; elengedték a kancát, a csikó ott volt a nyomában. No rendben, így meg is egyeztek. De hamarosan az egész nép erről beszélt: az úr felesége okosabb, és mindent sokkal jobban megold, mint ő maga.
Jaj! Egy ilyen nagy úrnak, ez szégyen: még hogy a felesége okosabb?! Ő mintha senki sem lenne, tovább ez így nem mehet! Mit tegyen? Elgondolkodott: inkább visszavezeti az okos feleséget a szüleihez.
Rendben, legyen! Őneki ez teljesen mindegy. És egy nap kiviszi a hintót, befogja a lovakat, és elküldi. De úgy gondolja, hogy nem lehet elbúcsúzni egyetlen korty nélkül, meg kell inni minden cseppet. No, iszik, iszik - egy cseppet, még egyet, majd még egyet, de csak nem tud elválni: űzze már el ezeket a bajokat! Űzi, kergeti, és már kezd lerészegedni, és már maga sem tudja, hogy milyen nap is van. De mit fog kezdeni az én feleségem? No hát látja ezt, nem hagyja már egyedül, felszáll melléje a hintóba és mennek. Elvitte az apjához: de a szülőknél, mint a szegény embereknél, nincs annyi ágy, ahol akár ő maguk elférnének. Elgondolkodik - mi mást tehetne, ledől a kemény padlóra és fekszik ott, mintha agyonverték volna. Ott fekszik, fekszik - legalább kialussza a részegségét és akkor egyszerre: hogyan került ide, ki hozta el ide?
“Én!” mondta a felesége. “Hiszen tegnap te magad mondtad, vigyél el mindent, ami a tied, és eredj a szüleidhez! És akkor én elvettem mindent, ami az enyém, mindenekelőtt téged, majd minden mást, és eljöttem ide.”
Az úr, ezt hallva, nevetésben tört ki, és akkor minden haragja mintegy szertefoszlott, és ketten visszamentek a kastélyba, és még mindig boldogan élnek, ha meg nem haltak.
