Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szörnyen gazdag úr. És ő annyira zsugori volt, hogy még megnősülni is félt: a felesége túl sokat enne, és olyant, aki semennyit sem eszik, hol találhat? De ugyanabban a járásban egy szegény embernek volt egy nagyon szép lánya. És az minden reggel, amikor az ablakot törölgette, a száját tátogatta: hogyan lehet valakinek ilyen szokása?
Egyszer a gazdag úr éppen arra ment, amikor a lány az ablakkal dolgozott. Mindjárt meg is kérdezte: “Miért tátogatod a szádat?”
“Az apám nagyon szegény, én a levegőt nyelem, azzal táplálkozom.” felelte a lány.
“No, ez az!” gondolta az úr. “Ha neked a levegő elég, akkor jó feleségem leszel.”
Rendben, a lány bele is egyezett. És következő vasárnap meg is tartották a lakodalmat. Amikor hazaértek a templomból, délben megsütött két kacsát. No hát rögtön kapta magát, és egyedül megette azokat, a férjének semmit sem hagyott. Jaj, te, szegény! Látva, hogy minden ételt elfogyasztott, azonnal rosszul lett, olyannyira megbetegedett, hogy orvosért kellett küldeni. Amint megérkezett az orvos, rögtön megkérdezte: Mi történt? De a beteg meg sem tudott szólalni rendesen, egyre csak ezt hajtogatta:
“Meg-et-te a ka-csá-kat!”
Az orvos sehogyan sem értette, ezért megkérdezte a feleségét: “Mi történt vele, és mit akar mondani?”
A feleség próbálta megmagyarázni: “Azt akarja mondani, hogy ő haldoklik, és megparancsolta nekem, hogy vágjak le két kacsát.”
A gazda ezt hallva, még jobban dühbe gurult, és nagy haragjába bele is halt. És a fiatal nőnek ott maradtak a kacsák, és ezután boldogan élt, míg meg nem halt.
