A TUDOMÁNYOS KOCSIS

Az egyszeri gróf négyes fogattal hajtatott Egerbe. A káli templomot meg akkor tetejezte két ács, és az ácsok a templom tetejéről messzire ellátnak. Azt mondja az egyik ács a másiknak:
- Nézd, milyen négyes fogat száguld amott!
Mire a másik ács:
- Majd én megállítom! Nem megy el innen a templomajtótól, ha én nem akarom!
- Vigyázz, te, mert tudományos kocsisok vannak, akik többet tudnak nálad, még ráfizetsz!
Erre megint a tudományos ács, hogy:
- Ugyan mit tudna egy hajtó kocsis?
Aztán mikor a négyes fogat odaért, megállt, sehova nem ment a templomajtón túl a négy ló.
- Mi van, János, mért nem mennek a lovak? - kérdi a gróf a kocsisától.
- Mennek ezek, méltóságos úr, mindjárt.
Leszáll a kocsis a hintóról, odamegy a hintó hátuljához, előkotor valahonnan egy patkószeget, az ostorra, a suhogó elejibe köti, visszaül a hintóra. Suhint az ostorral egy irgalmatlan nagyot, elragadja a négy ló a hintót!
- Mi volt ez, János?
- Semmi, méltóságos úr. Csak az az ács, aki a templomot tetőzi, tudományos. Én meg többet tudok nála.
- Hogyhogy?
- Hát csak úgy, hogy a hintó hátuljában van az orvosság, méltóságos úr.
- János, csak nem valami robbanószer vagy mi?!
- Dehogyis, méltóságos úr! Egy ócska patkószeg. A suhogó elejibe kötöttem, s a templom tetején kivágta az ács egyik szemét.
Erre a gróf már parancsot adott, hogy menjenek vissza a templom elé, látni akarja, igazat beszél-e.
Épp akkor vezette le a barátja a tudományos embert.
- Ugye megmondtam, hogy az a kocsis többet tud, mint te!
- Na - mondja a gróf -, forduljunk meg, János, mehetünk Egerbe.
Mikor meg onnan jöttek visszafelé, hallja a gróf, hogy a hintó alját nagyon súrolja valami.
- Te János, hol megyünk?
- Szárazbőnél - azt mondja -, a nyárfák tetején, azok súrolják a hintó alját. Erre a gróf már úgy megijedt, ki akart ugrani, de a kocsis megfogta, hogy nagyon magasan vannak. Ráadásul, hogy a kastély elé értek, az egyik ló felbukott. Nézi a gróf, odaszól a kocsisnak:
- János, ez a ló megdöglött!
- Tudom - feleli János. - Már Egerben megdöglött, csak nem akartam szólni.
- Micsoda?! - Beszalad a gróf a kastélyba, meséli, hogy járt a János kocsissal, többet sehová nem megy vele.
Másnap Szolnokra indult volna a gróf gyűlésbe a többi gróffal, és a másik kocsissal fogatott be. A négy ló meg csak kerüli, kerüli a kastélyt, sehogy nem akar előtte megállni, addig kerülgette, felakadtak a csikóaklon.
- Eredj, János, akaszd ki őket - adta meg magát a gróf -, mert úgy látom, csak veled kell Szolnokra mennem!
De útközben mégsem bírta megállni, hogy meg ne kérdezze:
- Nem lesz baj, János?
- Már hogy lenne, méltóságos úr, eddig sem volt soha semmi baj.
És ahogy a Tiszát elérték, Jánosnak már nem kellett komp se. Úgy hajtott át a víz tetején, mintha országúton menne, hajtott Szolnokra, a városháza elé. A többi gróf már tartotta a gyűlést, s hogy vége lett, átmentek a vendéglőbe. Mind a kocsisával hencegett, a János grófja meg csak hallgatott, s mikor látta, hogy mindenki elmondta, amit a kocsisáról tud, rákezdte ő is:
- Olyan kocsisa egyőtöknek sincs, mint nekem. Ez Egerből a nyárfák tetején hajtotta el a lovakat, ide pedig a víz tetején jöttünk.          
- Ugyan! Hát az már nem igaz!
Fogadtak, vagy hatan felültek a hintóra, Jánoshoz meg így szólt a gróf:
- Csak ahogy szoktunk, János. Menjünk hazafelé!
János jól tudta, miről van szó, hajtott egyenest a Tiszának. A többi gróf már nagyon fogta a hintó karfáját, a víznél leugráltak, úgy lesték, mi történik.
Mikor átalértek, a gróf átkiáltott a többi grófnak a vízen:
- Miért nem jöttetek?

- Csak eredj hazafelé, csak eredj hazafelé, Gyu-u-urka! - hozta a választ a szél.