A RÓKA MEG A CSIGA

A cigánynak féktelen jókedve kerekedik, ha tele a bendője, így van ez a rókánál is. Mikor mind a hét hollófiókát bekebelezte, jókedvűen futkározott körbe a réten, és vidáman ugrált. Egyszerre csak észrevette, hogy egy csiga mászik a fűben, és ezt látva, elkezdett hangos nevetéssel gúnyolódni: - Na, te kis vacak! Sosem gondoltam volna, hogy így tudsz futni! Nincs kedved velem versenyezni? A csigabiga kinyújtotta négy szarvacskáját, körülnézett, és mind a négy szemével végigmérte a rókát: - Miért is ne? - felelte azután. - Veled aztán igazán bármikor megmérkőzhetem! A folyó néhány száz lépésnyi távolságban húzódó partját tűzték ki célul. - Szívesen adok neked akár egy testhossznyi előnyt is! - ajánlotta fel a csiga. - Hiszen végül úgyis lehagylak! A róka úgy gondolta, hogy ez a lehetetlenség egyértelmű lenne a csodával, de azért elfogadta a felajánlott előnyt. A csiga ekkor észrevétlen ráakaszkodott a róka farkának a legvégére, és elkiáltotta magát: - Én készen állok a startra. Iramodj neki, mert elkezdem a számolást! A róka startállásba helyezkedett, és alig számolt a csiga egy-kettő-háromig, szélsebes vágtába fogott, úgyhogy egykettőre a célnál volt. Itt gyorsan hátrafordult, hogy lássa, hogy hol is lehet a csiga, vagy hogy egyáltalában jön-e utána. A hirtelen fordulat közben azonban farkáról a túlsó partra röpítette át a csigát. - Jössz-e már végre, te lassúsági bajnok? - kiáltotta a róka. Mire a csiga a túlsó partról így felelt: - Én már egy negyedórával előbb megérkeztem, és annyira unatkoztam, hogy unalmamban még a folyón is átjöttem. A róka szégyenkezve húzta be a farkát mondván: - Hogy csapna bele a mennykő! Ez a kis vacak többre képes, mint én! Azzal hátat fordított a csigának a túlsó parton, és elszelelt.