A RÓKA BECSAPJA A HALAT VIVŐ PARASZTOT, DE A HALAKAT A FARKAS ESZI MEG

Eközben a farkas étvágya kétszeresére nőtt. Ráugrott a rókára, torkon ragadta, és így szólt: - Komám, ha nem szerzel nekem most nyomban valami harapnivalót, úgy menten letaszítlak a szurdokon keresztül a sötét völgy mélyébe! - Légy nyugodt, komám, mindjárt lesz elég ennivalód. Gyere csak utánam. De aztán várj meg, amíg visszajövök, hogy megosztozzunk a zsákmányon! - Jól van, jól van - felelte a farkas. Éppen arra hajtott el egy paraszt, aki halat vitt a szekerén a városba. A róka egy mellékúton elébe került a szekérnek, lefeküdt az országút közepére, és halottnak tetette magát. Mikor a paraszt odaért, és meglátta a fekvő rókát, nyomban leugrott a bakról, fogta a rókát, és hátul földobta a szekerére. Magában pedig örvendezve gondolt arra, milyen szépen megprémezteti majd az ünnepi kabátját a rókamállal. Ravaszdi koma azonban könnyedén ide-oda mozgatta a farkát, és ezekkel a mozdulatokkal egymás után lökte le a szekérről a halakat. Mikor úgy gondolta, hogy most már elég lesz, leugrott a szekérről anélkül, hogy a paraszt észrevette volna. A farkas közben nyomon követte a szekeret, és az összes halat felfalta pikkelyestül, mindenestül, csak a szálkáját köpte ki. - Mi dolog ez, komám? - kérdezte a róka. - Hát ebben egyeztünk meg? - A te részed ott maradt - felelte gúnyosan a farkas a szálkahalomra mutatva. - Hát nem elég neked ennyi bizonyítéka a barátságomnak? A róka hallgatott, csak magában füstölgött: „Várj csak! Megfizetsz te még nekem ezért!” - vigasztalta magát gondolatban.