Hol
volt, hol nem volt, volt a világon egy pap. Annak igen nagy háza meg portája
volt, sok szép szénája, minden a legnagyobb rendben. A szomszédnak meg volt egy
igen szép bikája. Alighogy kiengedte jártatni, szaladt a tisztelendő
szénaboglyájához, s széjjeldúrta.[1]
Egyszer
már nagyon mérges lett a pap, s eltökélte, hogy megveri. Tudta, hogy nem lesz
könnyű dolga vele. Kötelet szerzett, hogy azt a szarvára dobja, úgy megy rá
bottal. Aztán meg azt gondolta, fél kézzel alig lehet ütni, inkább felmegy a
boglyára előle, akkor két kézzel nekiláthat. Igen ám, de a kötél másik vége nem
lehet szabadon, mert akkor meg egyet üt rá, s elszalad! Rákötötte a derekára, s
várt.
Jön
a bika, egyenesen neki a boglyának, dúrja, hányja, a pap meg odafentről
szarvára dobja ügyesen a hurkot, fogja két kézzel a botot, és ráver. A bika
ijedtében megugrik, lerántja a papot, kiszalad a kapun, végig az utcán, hátán a
pappal.
-
Hova megy, tisztelendő úr? - kérdezik nevetve a hívei.
-
Azt csak a bika tudja! - feleli ijedten a pap.
