Hol volt, hol nem volt, elég az hozzá, volt egyszer egy vén
asszony, ki boszorkány volt s ennek egy tizennyolcz éves leánya.
Vén volt már a boszorkány, vénebb az országútnál, öregebb a
Sz. Gellért hegyénél, de nem volt vén - patvar vigye! - a tudománya. A vén
asszonynak egyik lába a siron innen, a másik pedig a sirban, mely felé hét rét
görnyedve ballagott; de mivel csak tipegett-tapogott, lassan ért el oda, de
mégis elért.
De mielőtt elért volna, a meghalóágyán magához inté az árvát
s azt mondja neki:
- Édes leányom, mondanék én neked valamit, kettő lesz
belőle: tégy szert Lidérczre. Arra pedig szert tehetsz: hogyha tiszta fekete
jérczét, de olyant, melynek mindene, a kis körmétől kezdve egész az orra
hegyéig tiszta fekete legyen, még pedig olyan mint a csillagtalan éjfél, mint a
fekete posztó, vagy még ennél is feketébb. Ha szert tettél ilyen fekete
jérczére: ezt a ketreczből, melybe csupáncsak egymagát rekeszd be, soha, de
soha ki ne ereszd, hanem mindig be legyen csukva; hogy ahhoz kakas ne
férhessen. Mikor ez a fekete jércze kakas nélkül az első tojását elhullatta, a
jérczét azonnal öld meg, a husát pedig mindenestül, úgy a hogy van, ásd el.
Mikor ezt elvégezted, a fekete jércze tojását tedd a honod
alá s hordozd azt ott kilencz napig szünetlenül.
Kilenczed napra a tojás kikel s kibujik belőle a Lidércz.
Ez a Lidércz csak olyan koszos, boglyas, kolonczos, kis,
piczi csibécske lesz, melyet még a varjú se vinne el, de még a szarka se
bántaná, hogy azt a ki meglátja, nem adna érte egy fületlen gombot.
De te mindezekkel mitse gondolj, hanem a Lidércz után láss.
Enni ugyan nem kér, de nem is eszik, hanem minden istenadta
nap háromszor: reggel, délben és estve, mint a hogy a polyabeli gyermekcsénél
szokták, szép tiszta rongyocskát tégy alá.
Majd a Lidércz estve lefekvés előtt megszólal ilyeténképen:
- Mit kivánsz? mit kivánsz?
És te neked ekkor ez légyen szód és mondásod:
- Egy kád aranyat, egy kád ezüstöt és egy kád rézpénzt.
És a Lidércz ebbeli kivánságodat tüstént azon
szempillantásban teljesítni fogja.
Mikor a Lidércz ebbéli kivánságodat teljesíté, megrázkodik,
legénynyé válik s azon éjszaka veled hál reggelig.
Reggel pedig ismét megrázkodik és ujra, mint annak előtte,
Lidércz lesz belőle.
Ha legény volnál: a Lidércz leány lenne; de mivel leány
vagy, az legénynyé változik.
Három nap alatt megszabadulhatsz tőle; de tovább ne is
tartsd magadnál, mert gyenge piros véred, mint a nadály, mint a piócza mind
kisziná és te ekkor virág helyett kóróvá száradnál.
A Lidércztőli megszabadulásnak két utja és módja van, még
pedig: vagy eladod, vagy elveszted.
Eladhatod pedig, hogyha világos nappal 12 órától délutáni
két óráig - mert közbe legyen mondva, a Lidércz napjában csak egyszer és pedig
ekkor alszik - mondom, hogyha világos nappal tizenkét órától délutáni két óráig
olyan zsákba teszed, mely telisded tele van kóczczal és e közé a feleközepe
táján bepakolod.
De csak, mint mondám, délben tizenkét órától délutáni 2
óráig adhatod el, mert a Lidércz aztán tüstént fölébredne s téged vérbe-fagyba
hagyna.
És ha azt kérdik tőled, hogy mint adod, erre csak az legyen
szód és mondásod:
- Egy kis pénzért, se többért, se kevesebbért.
Elvesztheted pedig: hogyha a Lidérczet, mikor alszik egy
kóczgongyolába szépen bepakolod, aztán kiviszed az erdőre, ott egy nyirfa-tuskot
keressz, melyet aztán kifursz és abba a lyukba beszegezed; de jól vigyázz arra,
hogy a szeg szinte ugyanazon nyírfa tuskóból való legyen; különben onnan
könnyen kijönne és téged ismét vérbe-fagyba hagyna.
A Lidércz aztán ebben a lyukban három nap, három éjszaka él,
mely idő alatt szünetlenül, mint az anyátlan gyermek, egyre sír, egyre rí
hangos zokogással.
Ha eladhatod, a ki megtalálja venni, az nem három napig,
hanem három álló esztendeig birhatja és ez idő alatt el is adhatja ugyanazon az
úton és módon, a mint te elattad.
De ez idő alatt azzal a bizonyossal, a ki majd megveszi,
mindig vele hál és pedig: ha leány veszi meg: legényképében; ha legény:
leányképében.
De jaj lesz annak, a ki
harmadszor találja megvenni, a ki a harmadik gazdája lesz; mert aztán ha
fölébred az alvásából, azt ízzé-porrá tépi, azzal azt teheti a mit akar, az már
egészen az ördögé.
No jól van, ez abban maradt.
Itt meghal a vén boszorkány, kinek a lelke elszállt a
gyehenna lángjai közé, hogy ott ezeresztendeig égjen, szabadulás nélkül, a
bőreért pedig az ördögök jöttek el s azok vitték el a pokolba fújtatónak.
Az árva aztán magára maradt, mint az ég madara, mint a kinek
se apja, se anyja nincsen, hanem ugy áll peczéren mint az újjam.
Itt a leány, a mint édes anyja a meghaló-ágyán meghagyta,
vett egy tiszta fekete jérczét, még pedig olyant, mely a kis körmétől kezdve
egész az orrahegyéig, mint a csillagtalan éjfél és mint a posztó, vagy még
ennél is feketébb volt.
A leány aztán a fekete jérczét ketrecz alá tette és soha ki
nem eresztette, hogy ahhoz kakas aranyért se férjen.
A fekete jércze aztán
heted napra megtójt s a tojását a leány kilencz napig hordozta a hona alatt.
Kilenczed napra a tojás felpattant s kikelt belőle egy
koszos, borzas, kolonczos kis csirke, mely nem volt nagyobb mintegy ökörszem,
mintegy kis madár.
Ez a koszos, borzas és kolonczos csirke volt pedig a
Lidércz.
Ő aztán a Lidérczet egy kis katulyába tette, alája pedig,
mint a polyabeli gyermek alá, minden istenadta nap háromszor: reggel, délben és
estve tiszta patyolat rongyot rakott.
A Lidércz egész istenadta nap semmit, de semmitsem evett,
hanem mindig ott ült a katulyába a tiszta fehér patyolat rongyon.
Itt eljön az estve, el a lefekvés ideje.
A leány levetkőzik; lehuzza a lábáról karmazsin csizmáját,
kibontja sarkig érő haját és hálóinget vesz magára.
A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak szép piczi
lábacskáját, hosszu selyemhaját, piros két almáját, szép két cziczi-dombját és
ekkor megszólalt, vékony hangon mint az üvegcsengetyü ilyeténképen:
- Mit kivánsz? mit kivánsz?
- Három kád pénzt, felelt a leány, az egyikben legyen
vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz.
Itt lelkem teremtette a Lidércz megrázkódik s mint
ezüstfüst, mint aranypára, mint égő köd eltűnt a szobából, kibujt a kulcslyukon
és kiszállt a kéményen.
A Lidércz aztán alig volt oda egy-nehány perczig; csak addig
sem, mig az ember kettőt pillant s már ekkor ott állt a leány előtt
legényképében.
De már ekkor a három kád pénz is a kis kamrában állott; az
egyikben volt vert-arany, a másikban vert-ezüst, a harmadikban pedig rézpénz.
A Lidércz aztán az ágyra feküdt, a leány mellé bujt s
kivilágos kiviradtig vele hált.
A szép leány aztán reggelre kelve olyan sárga lett mint a
kikirics, olyan sápadt mint a halott és olyan fehér mint a fehér-liliom.
Fehér-liliom!? az ám! de olyan fehér-liliom, melynek az élte
gyökerén féreg rág.
Az ő férge volt pedig a Lidércz.
Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és
kolonczos csirke lett, mint annak előtte volt, hogy azt, a ki látta volna, azt
mondta volna, hogy az nem ér egy ütet taplót, nem egy fapetákot.
A szegény leány aztán alig várta, hogy a Lidércz 12 órakor
elaludjék s hogy elaludt, tüstént felszaladt a padlásra, hozott le onnan egy
kötény kóczot, azt zsákra rakta és a Lidérczet belepakolta.
Mikor a leány mindezekkel készen volt, szaladt a vásárra,
hogy a Lidérczet majd eladja.
De mikorrára kiért a vásárba, az óra ép’ kettőt ütött, a
Lidércz fölébredt s így nem adhatta el.
Haza viszi nagy sírva-ríva, hogy már a Lidércz megint vele
hál, hogy az ujra, mint a nadály, kiszíja szép piros vérét.
Ugyis lett. - Mert mikor eljött az estve, el a lefekvés
ideje, a szép leány feküdni készült. Mondom, hogy feküdni készült, megágyaz,
megveti az ágyát, lehuzza a lábáról karmazsin csizmáját, kibontja sarkig érő
selyemhaját és hálóinget vesz magára.
A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak szép piczi
lábacskáját, hófehér lábszárát, sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, szép
két cziczi-dombját és ekkor vékony hangon mint az üvegcsengő megszólalt
ilyeténképen:
- Mit kivánsz? mit kivánsz?
- Három kád pénzt, felelt a leány, az egyikben legyen
vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz.
Itt lelkem teremtette! a Lidércz ismét megrázkódik s mint
ezüstfüst, mint aranypára, mint gyémántköd eltünt a szobából; kibujt a
kulcslyukon s kiszállt a kéményen.
De a Lidércz alig volt oda annyi ideig, míg az ember kettőt
pillant, míg egy Miatyánkot elmondhat, s ott állt a leány előtt legényképében.
A három kád pénz pedig már ekkor a kamrában állott; az
egyikben volt vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz.
A Lidércz aztán a leány mellé az ágyra feküdt s kivilágos
kiviradtig vele hált.
A szép leány reggelre kelve olyan sáppadt lett, mint a ki
már a terítőn fekszik kinyujtóztatva, mint a kit most vesznek ki a sírból, mint
a kettétört virág, mely mindig halványabb halványabb lesz, míg utóljára csaknem
a halál halványsága fogja el.
De volt pénz elég; egész dögével!
Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és
kolonczos csirke lett, mint annak előtte volt, hogy azt még a szarka se vitte
volna el, még az is ott hagyta volna, a hol találta, hogy azt a ki látta volna,
azt mondta volna, hogy ez az idétlen csirke nem ér egy fületlen gombot, nem egy
kurjantást.
A szegény leány aztán másnap alig várta, hogy a Lidércz a
szokott időben, világos délben tizenkét órakor elaludjék és hogy elaludt,
tüstént felszaladt a padlásra, honnan egy kötény koczot hozott le, azt zsákra
rakta, a Lidérczet belepakolta.
Mikor a leány mindezekkel készen volt, lóhalálában rohant a
vásárra, hogy majd eladja a Lidérczet.
De a leány mikorrára kiért a vásárba, az óra ép’ kettőt
ütött, ép’ délutáni két óra volt, a Lidércz pedig fölébredt és ezért nem
adhatta el.
A leány aztán a Lidérczet haza viszi nagy sírva-ríva, hogy
az már megint vele hál, hogy az már ujra, mint a nadály, kiszíja szép piros
vérét.
Ugyis lett. - Mert mikor eljött az estve, el a lefekvés
ideje, a leány feküdni készült.
Hogy feküdni készült, az ágyat elbontotta, megvetette; de
ekkor azt gondolta, hogy saját halálos ágyát veti meg, hogy nemis az ágyba,
hanem a terítőre, a deszkára fekszik. És jobb is szeretett volna ott azon a
deszkán kiterítve feküdni, mint azon a vetett ágyon!
De volt neki sok pénze! De mit ért az neki, ha mindjárt egy
pinczével lett volna is, ha az ő szivének abban nem volt semmi gyönyörűsége,
semmi öröme, hanem azt ugy nézte, ugy tekintette, melyért lelkét-testét az
ördögnek eladta.
Azért le se akart feküdni, hanem csak az ágyszélén
virasztani át azt a tengernyi éjszakát, mint a kinek halottja van, kit reggel,
délben és estve mindig sirathat.
Neki is volt halottja, kit reggel, délben és estve mindig
sírathatott és az volt: szép fehér lelke, kit az ördögnek pénzért adott el.
Ezért egészen a bubánatnak adta magát, mely rászállt s mint
valami fekete lepedő, egészen beterítette, egészen beborította.
De a leány mégis csak lefeküdt; levetette karmazsin
csizmáját, kibontotta sarkig érő selyemhaját és inget vett magára. A hajába
fekete pántlikát font be.
A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak gyenge fehér
lábát, sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, két szép cziczi-dombját s
aztán vékony hangon, mint az üvegcsengő, megszólalt ilyeténképen:
- Mit kivánsz? mit kivánsz?
- Sz...ebadta! - követem alásan - felelt a leány.
Itt lelkem teremtette! a Lidércz ujra megrázkódik s mint
ezüstfüst, mint aranypára, mint gyémántköd eltünt a szobából; kibujt a
kulcslyukon és kiszállt a kéményen.
De a Lidércz alig volt oda annyi ideig, míg az ember kettőt
pillant s már ekkor ott állt a leány előtt legényképében.
A szegény leány házát - követem alásan - izével egészen
környös körül hordta, még pedig annyira, hogy még az ajtót se lehetett volna
kinyitni.
A Lidércz aztán a leány mellé az ágyra feküdt s vele hált
egész kivilágos kiviradtig.
A szép leány reggelre kelve olyan halvány lett mint a
letört, szine hagyott buzavirág, olyan sárga mint a kikirics, mint a kiben
lélek se lett volna, hanem csak hálni járt volna bele.
Reggel aztán a Lidércz
ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos csirke lett mint annakelőtte volt,
hogy azt a ki látta volna, azt mondta volna, ez a pípes csirke nem ér egy ütet
taplót, nem egy fadrombot, hogy azt még a madár se vitte volna el, hanem még az
is otthagyta volna a hol találta.
A szegény leány aztán többet ki sem ment a szobából, hanem
mindig egyre sírt-rítt, hullt a könye mint a záporeső; ugyannyira, hogy az nap
még tiszta rongyot sem tett a Lidércz alá, melyért az a leányt előfogta s ugy
megverte mint a kétfenekű dobot.
Itt elkövetkezik az estve, el a lefekvés ideje, a leány ezért
megvetette az ágyát s levetközött; levetette szép piros csizmáját, kibontotta
sarkig érő selyemhaját s inget vett magára.
A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak gyenge fehér
lábát, hófehér lábszárát, sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, szép két
cziczi-dombját s mikor jóllakott a nézéssel, vékony hangon, mint az üvegcsengő,
megszólalt ilyeténképen:
- Mit kivánsz? mit kivánsz?
A leány nem szólt semmit.
- Mit kivánsz? mit kivánsz? ismétlé a Lidércz.
A leány nem szólt semmit.
- Mit kivánsz? mit kivánsz?
A leány ujra nem szólt semmit s mikor harmadszor sem szólt,
felugrik a Lidércz nagy mérgesen, neki esik a leánynak, sarkig érő selyemhaját
a kezére tekerte s kiseperte vele a ház földjét. Hosszú selyemhaja, mint valami
selyemborona, mint valami selyemseprő az egész szobát tisztára kiseperte. Aztán
a Lidércz elkezdett vele labdázni; felhajította a padlásig, meg a földhöz
verte, ujra felhajította, meg a földhöz verte; tizenkétszer felhajította,
tizenkétszer verte a földhöz, de csinálhatott már azzal akármit, akár
fejszefokával is verhette, mert az többé mit sem érzett, mert annak már semmije
sem fájt, mert az már meg volt halva.
Mikor már a Lidércz a leányt holtig verte, mikor már
agyonütötte, felkapta mint valami szalmaszálat s meg sem állt vele a pokolig;
de csak a testét, de csak a bőrét vihette el magával, mert a lelke már ugyis az
ördögöké volt, mert az már ugyis a gyehenna lángjai közt égett-eléghetlenűl;
mert fekete galambképében, mint a kilőtt nyíl elszállt oda, honnan csak 1000
esztendő múlva, mint fehér galamb kerülhet ki s ekkor az igazak hazájában
lészen az ő lakása, hol aztán az nagy tisztességben él.
