A KISKACSA VILÁGGÁ MEGY

A kiskacsa illegve-billegve világkörüli útra készült, amikor odajött hozzá az ugribugri béka, és megkérdezte: - Hová, hová, kiskacsa? - Messze, a nagyvilágba! - Felelte a kiskacsa. - Én is veled tarthatok? - A béka így vartyogott. - Hát ülj fel a farkamra! - Felelte a kiskacsa. Azzal a béka feltelepedett a kiskacsa farkára, és elindultak együtt. Akkor jött a nagy malomkő, és megkérdezte: - Hová, hová, kiskacsa? - Messze, a nagyvilágba! - Mondták kacsa és béka. - Veletek tarthatok-e? - Malomkő ezt kérdezte. - Hát ülj fel a farkamra! - Ezt vartyogta a béka. A nagy malomkő felpattant a béka farkára, és így indultak lassan, lépésben tovább. Akkor jött a piros arcú parázs, és megkérdezte: - Hová, hová kiskacsa, Malomkő meg kisbéka? - Messze a nagyvilágba! - Felelték rá mindhárman. - Veletek mehetek-e? - A parázs ezt kérdezte. Malomkő meg azt mondta: - Ülj fel hát a farkamra! Erre a pirosan izzó kis parázs is felkuporodott, és nagyon vidám és boldog volt, hogy lám, ő is világot láthat! Így utaztak tovább, és elértek a folyóhoz. A kiskacsa beúszott, és mikor a víz közepére ért, megszólalt: - Most tartsátok fönt magatokat, énnekem le kell merülnöm, hogy halacskát fogjak magamnak! Ó, jaj! Bizony jaj volt ekkor a malomkőnek meg a parázsnak: mindketten beleestek a vízbe. A malomkő azon nyomban lemerült a folyó fenekére, és soha többé senki nem látta. A parázs ugyan fönnmaradt a víz színén, de egyszeriben nem volt többé piros az orcája, hanem olyan feketére vált, mint a halál, s így csorgott le a tengerig. Csupán a kiskacsa meg a béka maradtak életben, mivel ők mindketten tudtak úszni, és majd megpukkadtak a nagy nevetéstől, és még a mai napig is nevetnek tán egyvégtében. Azok az emberek azonban, akik ezt a történetet nem ismerik, csak azt mondják rájuk, hogy hápognak és brekegnek!