A BIVALYTEHÉN MEG A HALACSKA

Egyszer egy nagy-nagy bivalytehén egy pici patakhoz ment, és mivel olthatatlan szomjúság gyötörte, szünet nélkül ivott. Lakott abban a patakban egy icipici halacska. Ez a halacska mindig nagyon vidám volt, ugrált, ficánkolt, és játszott a csillogó kavicsokkal. Most azonban nagyon megijedt ez a virgonc kis jószág, hogy a bivalytehén az összes vizet kiissza, ezért odakiáltott neki: - Miért iszol ilyen rengeteget? Azt akarod talán, hogy itt maradjak a száraz homokon, és elpusztuljak? Hagyd már abba, mert különben neked megyek! Azonban a bivalytehén csak ennyit mormogott gúnyosan: - Bah! Te kis vacak! Mindjárt meg találok ijedni tőled. Vigyázz, nehogy véletlenül lenyeljelek! - s azzal ivott, ivott, egyre tovább, míg végül egyetlen csepp víz nem sok, de annyi sem maradt a patakban. Erre a halacska szörnyen megharagudott, kiugrott a partra, és egyszeriben lenyelte a hatalmas állatot. Ugye, ti is azt mondjátok, hogy a bivaly azt kapta csupán, amit megérdemelt? Miért itta ki az összes vizet a szegény halacska elől, s miért gúnyolta ki még ráadásul?!