Linjiangban
egy ember őzgidát fogott. Amikor hazavitte, kutyái a szájuk szélét nyalogatva
csóválták a farkukat. Az ember haragosan elkergette őket. Később az ember az
őzgidát a kutyái közé eresztette, de figyelmeztette a kutyákat, hagyják békén a
gidát, fogadják maguk közé. Amint az őz növekedett, megfeledkezett eredeti
mivoltáról, a kutyák barátjaként szórakozott, játszott velük. A kutyák,
gazdájuktól félve, természetüket meghazudtoló módon összebarátkoztak az
őzzel.
Három
év múltán az őz észrevétlenül kiosont a ház kapuján. Az utcán sok ismeretlen
kutyát látott, barátkozni próbált velük. A kutyák meglepődtek az őz láttán, de
meg is örültek az útjukba kerülő finom eledelnek. Rávetették magukat,
szétmarcangolták. Az őz még akkor sem fogta fel, miért kellett oly korai véget
érnie.
