Guizhou-ban egyetlen szamár sem volt mindaddig,
amíg valami különc a hajóján oda nem vitt egyet. Mivel a szigeten semmi hasznát
nem vette az állatnak, szabadon engedte. Egy tigris megpillantva a szamarat,
azt hitte, istenséget lát. Elrejtőzött, hosszasan szemlélte az ismeretlent,
majd kissé közelebb merészkedett, de azért tisztes távolságban marad.
Ekkor a szamár iszonyatos hangon elbődült. A
tigris megrémült, elmenekült, attól tartva, hogy a szamár menten befalja.
Távolabb visszafordult, s úgy vélte, nem is olyan rémisztő ez az ismeretlen.
Aztán a szamár ismét bőgött, és a tigris egészen megszokta az üvöltését.
Közelebb settenkedett a szamárhoz, és amint közeledett hozzá, egyre
szemtelenebbé, egyre tolakodóbbá, majd már támadóvá vált. A szamár elveszítette
hidegvérét, megfordult, és hátsó lábával kirúgott a tigris felé.
“Ez minden, amit tud!” - gondolta a tigris.
Ráugrott a szamárra, elharapta a torkát, szőröstül-bőröstül felfalta.
Szegény szamár! Ha nem mutatta volna be minden
tudását, még a tigris se merte volna megtámadni! De hát elárulta magát.
