Volt
a világon egy király, akinek három gyermekei valának, amelyek így neveztettek:
a legöregebbnek neve vala Imre, a következendőnek Edvárd, a legífjabbat pedig
Innocensnek hívták. A többi között amidőn ezen nevezett királyífjaknak az
atyjok őket felneveltette fényes születések szerént úgyannyira; hogy az imént
említett királyfiak oskoláikat már egészen elvégezték, az édes atyjok is ezen
felnevelt gyermekeknek egy kevéssé megöregedett, jóllehet ugyan őtet az öregsége
nem annyira sanyargatta, mint istentől rá küldött betegsége. Sok időknek elfolyása
után betegségében, a sok rendeléseknek elintézése után, már annyira
ellankadozott, hogy kényteleníttetett a doktorokat összehívni. Amidőn öszvejöttenek,
tanácskoztak azon; hogy őtet megint régi jó egészségire hozhassák; de itten valóban
semmiféle orvosság nem használt; Mit volt mit tennie, ezen tanácskozók közt
egyik megszólamlott, és mondotta, hogy volna a világon egy kert, amelybe egy kút
volna, és egyetembe ott volna olyan víz, amelyből hogyha akarminő beteg innék,
tehát a régenti egészsége visszatérne, sőt mi több, még fiatalabb is lenne.
Itten ezen beszédet hallgatták a királynak fiai is, és a többi között Imre, a
legöregebbik, a maga szobájába hivatta testvéreit, és itten megcsókolta őket
ezen elejekbe tett kérdésivel, hogy állnának az ő szándékára. Itten Edvárd és
Innocens testvérei, ambátor még nem tudták akaratját, de még is megerősítették őtet
azzal, hogy akármi volna, ők akarják szándékát követni. Ezen nagy erős fogadások
után mondja Imre, testvéreinek: ime mostanában megmondom tinéktek. Tudjátok, a
mi édes atyánk beteg, és pedig igen rosszúl vagyon, de a doktor mondotta hogy
azon vízből, amely a világon van, hogyha iszik belőle, megegészségesedik. Így
tehát, édes testvéreim, mondjuk meg édes atyánknak, hogy engedje meg minekünk:
mi el akarunk menni mind a hárman, és azon vizet felkeresni. Ugyanazonnal mindjárt
meg is jelentették, és kérték atyjokat engedelem végett, hogy elmehessenek. Bármely
nagy fájdalmat okozott édes atyjoknak ezen kérések, de azonban még sem
tagadhatta meg az ő esedezéseket.
Így
tehát midőn már édes atyjoktól az engedelmet megkapták, mindjárt minden rendeléseket
megtettek, és három beborított hajócskát csináltattak számokra. Midőn már
minden együtt volt, elbucsúztak édes atyjoktól és nemzetségeiktől, és
egyszersmind a három testvérek bátoritották őket hogy ne búsúljanak: majdan nem
sokára visszajönnének. Ezek után megcsókolták egymás, és útnak mentek. Amint a
vizen mentek volt, legelsőbb evedzett Imre bátyjok, és azután Edvárd, és szegény
Innocens, mint legífjabb mindig legutolsó volt. Így amint ők mennének, egy kis
leányka a vízben sírva rongyosan vagyon, és amidőn Imre arra ment, kérte őtet még
az egekre is, hogy venné őtet fel, hogy ezen jótételéért dolgában segíteni
fogja; de az én Imrém bizony fel nem vette a kis leányt. Amint Edvárd is arra
ment, szinte azonnal üdvözlötte a kis leány őtet, és imádta mint bátyját, de ez
is szinte oly üresen hagyta kéréseit, mint az első. Utóbbá – nem hiába az neve
is Innocens – arra jött, alig várta ezen nagylelkű ífju királyfi csak hogy arra
mehessen, s azon kis leánykát felvehesse; különben másokkal is szánakozó volt, és
másokkal jót tenni mindenkoron szeretett; így tehát a midőn közelgetett, őtet a
kis leány öszvetett kezekkel kérte, csakhogy felvegye, különben itten meg kell
nekie halni; de az Innocens királyfinak nem kellett sok kérés, anélkül is
hiszen a volt szándéka, ővele jót tenni, és hogy a legközelebb faluba valahová
beadja. Bevette tehát ladikjába, és azonnal a maga ingeiből reá adott egyet, és
más ruhákkal is betakargatta, és minthogy a kis ladik oly félhajó formára volt
csinálva, egy ágyat is csináltatott bele, és oda a leánykát belé fektette, és
mindjárt kis pecsenyét, kalácsot, hozzá tartozandó jó italt is adott nekie,
hogy annál nyugodalmasabban aludhassék, amint valóban úgy is volt.
Hagyjuk
tehát már itten a kis leányt aludni, és menjünk a három testvérek rendelésére.
Itten tehát amidőn ezen a vizen egy: vendégházra akadtak, kiszaladtak mind a hárman,
és bementek a vendégfogadóba, és itten ettek és ittak; ezek után azt végezték
magok között, hogy akármelyik hahogy hamarébb ezen helyre megérkezik, tehát a többieket
is meg kell nekie várni. Így tehát amint megfogadták, úgy meg is tartották
szavaikat, amint, bővebben megláthatjuk, és hallhatjuk cselekedeteket. Itten elbúcsúztak,
és megcsókolták egymás orcáit, és három fele vették útjokat; de itt az volt már
a kérdés, ki merre menjen? A kis leány felébredt, és mondotta hogy ő csak
tartson egyenesen, jóllehet messzire lehet látni, és még sem szemlélhetnek
valamely szigeteket avagy házakat. Ő valóban szót is fogadott, és bátyjainak
azt mondotta, hogy egyenesen fog ő hajózni, ami nekik kedvekre volt, és a két
testvérek egyik jobbra, másik balra mentek. Már most hagyjuk menni ki a merre
akar; hanem lássuk és hallgassuk, mit csinál az Innocens királyfi, az kis leánykával.
Már többé nem volt szomorú, sőt inkább víg volt a leányka; itten a többi között
kérdezgeti egyről másról a királyfi: kicsoda, vagy micsoda lenne, kik az ő nemzői,
és hogy hívják őtet. Az első kérdésre azt mondotta a leányka: kímélje meg őtet
az által, hogy ő ne lenne azon szerencsétlen, aki maga nemzetségit és szüléit
felfedezze őelőtte, hanem annyit mondhatok, hogy most oly szerencsétlen vagyok
mások csalárdsága által, mint az úr valahára hazajöttekor lenni fog. Ezen
nagyon megváltozott a szegény jószívű Innocens; azért mindjárt is mondotta a
kis leány: mindazonáltal ne félj, de azonban eszeddel élj, isten el nem hágy, és
elhagyatásodkor is meg fog segíteni. Ezen megintelen megörűlt az Innocens királyfi,
de már mondd meg tehát, hogy hívnak? Felele: engemet neveznek Erzsébetnek. Ezen
szót igen is nagyon kedvelte ezen királyfi, minthogy megholt anyját is úgy hívták.
Már mostanába mondja az Erzsi: te engemet mindenekről tudakoztál, hallgasd meg
te is hát kérésemet, és felelj: nemde te vagy azon királynak fia, aki oly rosszúl
vagyon, és azon vizet keresed amely által meggyógyúlhat, és testvéreid is azért
mentek volt, nemde? Felelte volt Innocens: Igen. Látod, édes jótevő princem, te
igen nagy jót tettél velem, köteles tartozásomban vagyon énnekem is, hogy velem
tett jó akaratodat viszonozzam, de el ne felejtkezzél rólam mind szerencsétlen
ideidben, annál inkább ha dolgod jól fog folyni, és visszajövetelünkkor
neveltess fel pompásan, hogyha azon égő szeretet benned el nem aludt, a
melylyel erántam ezen kis idő alatt viseltetél. Ó de mely szivesen hallgatta a
kis Erzsi beszédjét Innocens! mindeneket megfogadott nekie, sőt még azt is,
hogy haza jövetelökbe úgy fogja őtet neveltetni, mint első kisasszonyt. Ezt
megköszönte Erzsi és csókolta kezeit jóakaratjáért, és ők ketten per te s tu
voltak, mivel kedvelte nagyon a kis Erzsi leánykát. Itten előhozta mindjárt: látod
édes Innocens úti társam, mink ketten szerencsésebbek fogunk lenni, mint a te két
testvéreid, hanem eszeddel élni tudj, és örömödben el ne felejtsd magadat,
hanem szót fogadj akkor, amidőn szükséges lenni fog, és kiáltani fogok. Látod,
kedves Innocens úti társam, azon nagy kertet, amelynek közepibe az a nagy
roppant kastély van? ottan van az a víz, amelyből hogyha a te jó atyád inni
fog, hát meggyógyúl; hanem már mostanában hallgasd mitevő légy. Én erről
hallottam valaha szüleimtől, s így tehát neked is tanácsúl adom mind ezeket;
hanem amidőn be fogsz menni az ajtón, meg ne ijedj: ott két óriás fog állani, és
amint be fogsz menni a kertajtón, a közepső kertbe vagyon három kút, és ugyan a
közepső kútból meríts vizet, azonban kárt tenni avagy valamit elhozni ne bátorkodjál,
különben rosszúl fog a dolgod menni, hanem azonban enni és inni, és amit csak
akarsz tenni, mindeneket elkövethetsz, de csak el ne felejtsd magadat. Itten
azt is tudtára adja a kis Erzsi, hogy senkinek semmi ereje és hatalma nincsen
valakinek véteni, hanem éjfél után aki ottan találtatik, azonnal öszveszakasztják.
Így tehát tegyed azt amit én teneked mondottam, úgy mindenekben jól fog dolgunk
menni.
Alig
hogy oda értek hajócskájokkal tizenegy órakor estve, azonnal egy karóhoz megkötötte
hajóját Innocens, és a kis leányka Erzsi kint maradt, és Innocens királyfi
bement, elvitte magával a hozott három palackot, és amint bement volt, egy
keveset megréműlt; bámúlt a sok ritkaságokon, jóllehet ugyan nekie ezek mind
tetszettek, de azonban még sem felejtkezett ő el Erzsi szavairól, hanem
azonnal, amint mondotta volt Erzsike, azon kútból a középső kertben palackait
teli merítette, és úgy istennek hálát adott, és azzal útnak vette magát ki a
kertből. Mindazonáltal palackait egy helyre letette volt, és mindeneket jól
megnézett, fájt ugyan neki a szíve hogy tudta: sokáig nem maradhat. A többi közt,
amidőn már majd az egész palotát öszvejárkálgatta, lejön; az óriások mellett
vagyon egy szoba, ahol aludt három princeszné, és sokféle ételek, valamint
italok is voltak. A kis Erzsi csak egyszerre kiált: Innocens úti társam, vigyázz,
soká ne mulass, mivel már két fertály tizenkettőt elütötte; de azonban gondolta
magában: míg én jól nem lakom, és kivánságomat be nem teljesítem, addig el nem
megyek. Már majdhogy egész kivánságát be nem teljesítette volt, újonan kiált a
kis Erzsi: Innocens uti társam, gyere, mivel három fertály már elmúlt tizenkettőre.
Ezt hallotta jól Innocens, és ment volna már, de szembe tűnt ottan fekve egy
angyali szépségnek személye, úgymint princeszné; nem sokat késett, hanem piros
két orcáit megcsókolta, és azonnal két fekete folt maradt a képén adott csókjaitól.
Ekkor nyomban harmadszor kiáltott Erzsi leányka: Siess, Innocens uti társam, különben
ezen szempillantásban tizenkét órát üt. Minthogy kivánságát beteljesítette,
azonnal fölfogta letett tele merített palackait, és hajócskájához sietett; alighogy
felült, mindjárt ütött az óra tizenkettőt. Itten hogyha legkevesebbet késett
volna is Innocens Erzsébet leánykával, életeket eljátszották volna, de még is
kiáltottak utána a felébredt óriások a többi emberekkel egyetemben: hogyha te
holnap magadat minálunk jelenteni nem fogod, rettegjen egész házad nemzetsége.
Lehet képzelni, mely viszontagságok között hányódtak mindketten, de örűltek mégis,
hogy szerencsésen megmenekedhettek. Így amint evedzettek haza felé, mondja Erzsébet
leányka: kedves Innocens uti társam, fedezd te fel énnekem mit láttál, és mit
csináltál azon idő alatt, míg azon kecsegtető helyen voltál, különben, hogyha kérésemet
nem teljesíted, igen könnyen veszedelembe jöhetsz. De Innocens királyfi mintha
valamely papnak gyónt volna, mindeneket megvallott, azt is hogy megcsókolta az
ott lévő princesznét. Mindezeknek értésire azt mondotta Erzsébet: lásd, édes
Innocens uti társam, ha te már mostanában azon a helyen, a melyet magatoknak
kiválasztottatok, bátyáiddal öszvejöszsz, vigyázz magadra: ők tégedet itatni
fognak, csakhogy vizeidet palackaidból a magokéba önthessék, és a tiédbe természeti
Dunavizet fognak önteni, és ezen alkalmatosság által atyád előtt végképen meg lészsz
vettetve bátyáidnak álnoksága miatt, ők pedig felmagasztaltatnak. Jól vagyon;
amint Erzsébet leányka mondotta, ugyanúgy a szegény jó lelkű Innocens királyfit
a többi két testvére meg is csalta; azonban még is gondoskodott Innocens királyfiról
a leányka, mivel mindenekről értelmessé tette volt őtet, és legtöbbet azt
emlitette uti társának, hogy ha testvéreivel öszve fog jönni, mindeneket
megmondhat mit látott, és mely helyről hozta az élő vizet, de csak azt ne
mondja mit tett volt az ott fekvő princesznével.
Jól
vagyon; Innocens mindezeket jól megtartotta fejibe, és nem is tett semmi említést
mindezekről, hanem mind csak azon voltak Imre és Edvárd két testvérei, hogy
szegény öcscsöket ravaszság által elcsábíthassák. Jóllehet ugyan eleget vígyázott
magára, mindazonáltal még is megcsalták, nem ugyan részegséggel, hanem álomport
öntöttek poharába, és amidőn ő azon italt megitta, kevés idő alatt csendesen el
is szunnyadozott. Amidőn Innocens legmélyebb álmába volna, itten örűltek csalárd
testvérei, és vizét a magok palackjokba önteni nem átalkodtak, az övébe pedig közönséges
vizet öntöttek, és amint mindent kipakoltak, szinte azon móddal ismét
mindeneket visszatettek volt. Már itten, amidőn Innocens királyfi kialudta volt
magát, az volt legelső kötelessége, becsinált üvegjeit megvizsgálni, hogy
valamely szerencsétlenség nem esett-e rajtok; de fájdalom hogy nem vette észre
alattomban praktikált cselekedeteiket. Így amidőn már végképen magokat a vizen álló
vendégházha kipihenték, útnak vették magokat atyjok városa felé.
Csakugyan
kevés idő alatt otthon is lettek. Nagy örömmel várta az egész udvar a három királyfit,
és amidőn édes atyjok eleibe mentek, legelsőbb is mindegyik kezeit megcsókolta;
egyik is, másik is azt állította, hogy az ő vize a legjobb, de minthogy közönséges
szokásban vagyon minálunk is az ily alkalmatosságokban a legífjabb kérésit
szerencséltetni, tehát a beteg király, úgymint édes atyjok, az Innocens vizéből
legelsőbb is ivott valami keveset: de erre nem hogy jobban érezte volna magát,
sőt inkább rosszabbúl lett. Amidőn a két testvére látta ezen dolgot, azonnal édes
atyjokat kérték, hogy az ő vizökből igyék, mindjárt jobban fog lenni: valamint édes
atyjok valóban ivott is vizökből, ezen italtól ugyan nem hogy rosszabbúl lett
volna, sőt inkább majdnem egész régenti fris egészségét visszanyerte, és így többet
is ivott belőle, már úgy annyira, hogy valóban egészséges lett. El lehet
gondolni, mely szörnyű nagy öröm díszesítette a királyi házat; de amint az öröm
mérték nélkül; virágzott, úgy annyira és oly hamar bú és bánat is borította az
udvart azon okból, mert a király örömibe nem is tudta talán hogy mit csinált.
Elég az hozzá, ő nagyon haragudott fiára, de még is azt nekie nem mutatta,
hanem egy időben behivatta az udvari vadászt, és ezen parancsolatot adta nekie,
mondván: Pista, te kifogsz az én Innocens fiammal holnap vadászni menni, úgy is
kedvelli ő nagyon, ezen mulatságot; de amidőn már jól messze fogtok a várostól
lenni, anélkül hogy te valamit őnekie mondanál, egyszerre maradj hátra, és lődd
agyon. Ezen szóra azonnal térdre esik a vadász azon kérésivel, hogy akarmit,
csak ettől a rettenetes szolgálattól kíméljen meg kegyelmes király: készebb
leszek itten hagyni a jó szolgálatot, mint hogy én, akit udvarlok, agyon lőjem.
Sírt, könyörgött érette, de mind nem használt Pista esedezése, hanem ismét ezen
parancsolatjával erősíti: hogyha te holnap reggel 10 óráig őtet agyon nem lövöd,
és nagyobb bizonyság végett a szivét és tüdeit nekem haza nem hozod, hogy
megehessem, úgy mindjárt akasztófára szegeztetlek. Mit volt tenni Pistának,
kellett megfogadni a parancsolatnak beteljesítését, jóllehet ő más gondolattal
simította mind ezeket. Amidőn már mindent megmondott udvari vadászának, vacsora
közt azt mondta gyermekeinek: mivel, kedves fiaim, fáradtatok érettem,
megengedem néktek: mindegyik múlathat holnap úgy amint akar, egész nap; és
minthogy Innocens vadászatba találja legfőbb kedvét, tehát kimehetsz Pistával jókorán,
ti pediglen későbben. Itt kinek volt nagyobb öröme mint Innocens királyfinak,
hogy látta édes atyjának szivességét? de azonban nem tudta volt alattomos
rendeléseit. Következik a reggel, jó korán ugyan fel is költötte Pista kedves
urát; látta azonban Innocens Pistát hogy nagyon szomorkodik, de akármint
vallatta, még sem hozhatott belőle ki egy szót sem e felől, csak mindég azt
mondotta, hogy nem volna neki kedve ma vadászni menni. Alattomban aranyait, nem
különben drága kincseit öszveszedte volt Pista, úgy mint udvari vadász, aki
Innocens szolgája vala, és mindeneket okosan elrendelt, mintha istennek rendelései
tették volna; mindazokról pedig ő semmit sem tudott, hanem amidőn már
mindeneket elkészített, jelenti urának hogy kész volna minden, méltóztassék lóra
ülni, és indúljanak ki vadászni. Aki is mindjárt felült, és mentek.
A
midőn kiértek, azt mondja vadász Pista, kedves urának lábaihoz borúlva, és lábait
csókolva: Én szerencsétlen inas! Kérdi az: mi bajod? Ha már ki kell fedeznem,
hallja tehát szerencsétlenségemet. Énnekem parancsolatom vagyon ő felségétől,
hogy agyon lőjem, és szivét tüdeit haza vigyem; mindazonáltal ne ijedjen meg, édes
drága jó uram, hanem cselekedje azt, amit én javaslani bátorkodom: itt vannak
minden legdrágább kincsei és öszveszedett pénze, menjen a merre tud, és lovát
is vigye el. Ő pedig egy kutyát, aki épen arra szaladt, agyon lőtt és tüdeit és
szivét kivette szemlátomást. Ezen jóságáért meg akarta őtet jutalmazni
Innocens, de az megköszönte, és csak arra kérte, hogy valaha róla meg ne
felejtkezzék. A királyfi erre csak egyet mondott nekie, hogy az Erzsébet leánykára
jól vigyázzon, szolgáljon amit parancsol, és beszélje el neki, de csak magának,
történetit: tudom hogy senkinek szólni nem fog; hanem az udvari praefectustól kérj
költséget, aki úgy is megfogadta volt énnekem hogy kedvemért nekie mindenkor
mindenbe szolgálni fog, és hogy utoljára tisztelem őtet.
Már
mostanába hagyjuk szaladni az Innocens királyfit, és menjünk arra, mint végezte
dolgait Pista. Amint elbúcsúzott urától, haza ment ezen jelentéssel, hogy a királyfit
agyonlőtte, és íme itten vagyon szive és tüdeje, amelyet az öreg király mindjárt
előtte megevett. Kevés idő múlva azon kertnek commendáns urától, ahonnan az élő
vizet hozták, azt írták a volt beteg királyhoz: hogyha nem akarja magát
ostromoltatni, tehát küldje el ide palotámba azon fiát, aki személyesen itt
volt, némely dolgokat akarnánk vele közleni, és hogy semmi baja lenni nem fog.
Itten kényteleníttetett a király úgy szólván e parancsolatot beteljesíteni;
ugyanazon okból mindjárt előhivatta két fiát, akiknek mondotta, hogy mi jött
volna az kertnek direktorjától. Arra Imre mindjárt azt felelte: Elmegyek én,
kedves atyám, csak minden készen legyen holnap. Amidőn ezeket Imre királyfi
mondotta volt édes atyjának, legnagyobb rendeléseket tétetett; és következendő
nap reggel jó idején magával vitt inassal fényes ruhába felöltözködve
elindultak, és szerencsésen azon említett helyre el is érkeztek, ahol őtet
legnagyobb parádéval várták, és ami még több, a hídon, ahol őnekie keresztül
kellett nyargalni, fekete bársonynyal volt a közepe behúzva; épen csak a hídnak
széleit hagyták úgy, fontos okokból, amelyeket majd bővebben megértünk. Itten,
amidőn Imre királyfi ezen szembetünő felékesített hidat meglátta, ő ugyan
semmiféleképen el nem kerülhette, hanem kényteleníttetett azon keresztül menni
inasával egyetemben, de nem a bársonyon, hanem csak a szélein, ahol be nem volt
azzal húzva, keresztül nyargaltak. Alig hogy a hídon keresztül mentek volt,
tiszteletire egynehány fő fejek mentenek eleibe és bevezették a palotába, és
valamennyieknél praesentálták; de megijedt Imre, mivel ezen a helyen soha sem
volt, azt sem tudta mitévő legyen, jóllehet ugyan nem annyira mutatta nekiek. Így
a midőn már örvendeztenek eljövetelén, azt kérdezték: Te voltál itt atyádnak
vitt élő vizért? Viszonozta: Igenis. Mondd meg tehát, mit láttál, mit csináltál,
és honnan merítetted a vízet? Mivel az öcscsitől mindezeket hallotta, meg is
tudott felelni; de midőn kérdeztetett több ízben is: semmit mást nem csinált
volna-e? valóban többet nem mondhatott, mivel azt nem látta, mit csinált volt
az öcscse ottan. Igy tehát a csalárdság világosságra jött, és drágán és sajnosan
meg is fizette az ő hamis tetteit. Minthogy már nem vehettek belőle semmit mást
ki, alattomba a rendelés megtétetett, amelyet mindjárt meglátunk. Minthogy látták
hogy ez itten nem volt, tehát azt mondották nekie: ha mást nem tett mint amit
mondott, tehát elmehet. Örűlt Imre királyfi alattomban hogy szerencsésen
elmehet; de amidőn a hídnak közepén volt, hátra marasztották az inasát, őelőtte
pedig fortélyosan a híd kétfelé nyittatott, ahol oda készített halálos eszközöktől,
melyek alul oda voltak csinálva, meg is halt, mert amidőn a híd felnyittatott,
beléjök esett; az inasnak pedig ismét egy levelet adtak által azon
parancsolattal, hogy ha holnap az öreg: királynak az a fia meg nem jelenik, aki
személyesen itt volt, tehát felgyújtatják városát, és más kegyetlenségeket is
visznek rajta véghez. Amidőn az inas elindúlt haza felé, nagy szomorúan haza érkezett
a történetnek elbeszélésivel; itten a nagy szomorúság, sírás, bánkódás meg nem
szűnhetett az elvesztett fiúért; és a midőn az általadott levélnek értelmét ismét
általolvasta a király, majdan kétségbe hogy nem esett. De mit volt nekie mit
tenni, hivatja az otthon levő Edvárd fiát, és értelmessé teszi az egész dologról
őtet; ez nagy bátorsággal azt feleli: attól ne tartson édes atyám, hogy
kegyetlenséget tesz rajtunk, mivel én el fogok oda menni; hanem hogy szegény
Imre oly rút halállal meghalt, azt magam is bánom. Alig hogy megreggeledett,
mindenek rendelésbe voltak, felült Edvárd királyfi is egy inassal, és jó egészséget
mondott otthon maradott nemzetségeinek, addig is míg visszajönne.
Ezzel
mentek; és amidőn odaértek, valamint bátyját, szinte, őtet is ágyuszóval,
trombitaharsogásokkal várták tiszteletül, de valamint Imre, úgy szinte Edvárd
királyfi is nem bátorkodott a bársonyon keresztül lovaglani, és csak a szélén
lassú lépéssel lovaglott. Amint már a többi között beszélgetés gyanánt ettől is
azt, amit itten volt bátyjától, kérdezték, ez sem mondhatott mást mint az, és más
cselekedetekről semmit nem tudott. Ennek is tehát azt mondotta a fő fejedelem:
Jól vagyon, elmehettek haza, és ez is azon halált, a melylyel Imre bátyja kimúlt,
nem kerűlte el. Itten láthatjuk tehát a hamisság-követők sorsát; Ezen második
itten levő királyfi inasának is általadtak egy írást, amelyben meg volt írva
hogy most nem egy napot, hanem négy holnapokat adok várakozásúl, és hogyha
addig sem küldöd el az igazi fiadat, ki itten volt, úgy egész erőmmel reád
fogok menni, és téged ostromolni.
Itten
a király bezzeg megijedt úgy, hogy nem is tudta mikép imádja istenét segítségűl,
mivel azon felekezetnek százszorta több és vitézebb katonái voltanak. Hogy látták
cselédjei az ő királyokat szomorkodni, kivált vadász Pista, a aki Innocens hív
szolgája volt, valamennyien kérték az istent, csak némiképen megsegítse az ő
szeretett királyokat. A többi közt Erzsébet kis leányka már jóformán
felnevelkedett és minthogy a királytól parancsolat volt, hogy kisasszony név
alatt tiszteljék, mivel azonban megszerette őtet, jóllehet Innocens fia hozta,
mindazonáltal az udvari praefectusnál nevelkedett, és mindenféle szép munkákra
taníttatott, még pedig a király költségire; az egész udvar is szerette őtet, úgymint
Erzsébet kisasszonyt, mivel jó, és kellemetes, és emberbecsülő volt. Így amint
napról napra az egész udvar szomorkodott, egyszeri időben azt mondja Erzsébet
kisasszony, nevelőjének, hogy engedné őnekie meg máma Pista vadászszal
templomba menni, és hazajövetelekor ővele csak két óráig magánosan egy szobába
lenni. Az udvari praefectus, kéréseit ezen ártatlan kisasszonynak meg nem
tagadhatta, hanem mind azokat megengedte. Így amidőn a dolog elvégeztetett
volna, templomba mentek ketten imádkozni, és haza jövetelökkor egy rendelt szobába
becsukták magokat, és nagy csendességben ottan értekeztek. Egy kevés idő múlva
azt mondja Erzsébet: térdepeljünk le ezen feszület eleibe, és fohászkodjunk
valamiért, és mint fogjuk szívünket érezni. Amint ezt véghez vitték, kérdi a
kisasszony: Pista, mint érzed szívedet és lelkiesméretedet? Felelte: Nyugodva és
csendesen. No látod, tehát én is hasonlóképen úgy érzem, valamint te. Pista,
meg ne ijedj kérésemtől, és fogadd meg előbb: reá állsz-e? én veled leszek
mindenütt. Azt mondja Pista: Drága kisasszony, hogyha tudnám: valósággal életem
vesztésibe kerülne, még is reá állnék parancsolatjára. No hallgasd: ami királyunk
nemde szomorú, és öregszik napról napra, és máskülönben engemet szépen
felneveltetett a maga költségén, holott ezt nem reménylhettük volna tőle,
minthogy Innocens princfia hozott engem ide, és oztán agyon lövetni parancsolta
általad. Jó hogy te azon esetbe okosabb voltál, mint az ő rendelése, és hogy énnekem
azt felfedezted; arról még senki semmit nem tud hogy életben vagyon, hanem, édes
Pistám, bármely büntetést vetne reánk a királyunk, amelyet nem reménylek, de
mindazonáltal még is kérjünk audenciát ketten, és hogy csak maga előtt akarunk
valamit kérni, hamindjárt az udvari praefectus úr jelenlétében is történni fog,
az semmit sem tesz. Jól vagyon. Amint ők ketten megfogadták egymásnak lekötelezésöket,
hogy erről szólani senkinek nem fognak, úgy meg is tartották. Következendő nap
jelentik magokat, és kérik ő felségét, hogy tetszenék őket egy kegyelem kéréséért
eleibe bocsátani; a király szivesen megengedte udvari praefectus jelenlétiben őket
magánosan bejönni. Itten mindjárt lábait csókolták, és sírtak, de nem szólhattak
semmit sem fájdalmaiktól. Kérdezi a király: te Erzsébet és Pista, mit tudnátok
tik éntőlem kérni, hogy én azt meg nem adnám? Nagy nehezen üdvezlik őtet, és kérik
nem egyébért, csak hogy Pistának, aki lábai előtt térdepelt, vétkeit megengedje,
legyen bármely cselekedetből álló vétek az. Ha az isten előtt eltöröltetik vétked
én nem bántalak érette, és meg is engedem. Ó itten nagy fohászkodással hálát
adtak az egek urának, és felugrottak eleibe, és mondják, hogy az Innocens királyfi
még él, és Pista őtet meg nem lőtte. Ezen a király úgy megörűlt, hogy oly
annyira leeresztette magát hogy Erzsébet kisasszonyt, valamint Pista vadászt is
örömébe megcsókolta: Ó ti jó lelkek, tehát ily kéréstek vagyon tinéktek? hálát
adok én az istennek; de mondd meg tehát, Pista, hol vagyon Innocens fiam? Felséges
király! én útnak eresztettem sok kincsekkel, és nem tudom, hová szaladt. De
hiszen szivét megettem? Az egy idétlen vadállaté volt. No az semmi sem, csak
hogy él. Itten elmentek haza örömmel, az egész udvar mindjárt megtudta ezen édes
érzeményű újságot; már most még jobban szerették Erzsébet kisasszonyt és a hív
szolgát Pistát; de ezen jelentéséért és okosságáért Pistát mindjárt úri szolgálatba
tetette, anélkül is írni olvasni tudott, és máskülönben jól nevelt ífju is
volt, és Erzsébet kisasszonynyal az udvari praefectusnál együtt nevelkedtek,
továbbá és, egy szóval mindig együtt voltak.
Amidőn
ő felsége megtudta ezt, hogy Innocens fia még életben vagyon, azonnal
lefestette őtet friseséggel, és mindenfelé elküldötték a képit ezen aláirott
szavakkal: Aki ezen királyfit megtalálja, avagy haza hozza, amit csak kíván tőlem,
mindent megadok. A többi közt ezen lefestett királyfi abban a városban is kitétetett,
ahol ő boltoslegény volt már három esztendeig. Itten minthogy épen akkor
ragasztották ki, amidőn a nagymise alatt nem vették annyian észre, és ahol ő
mint boltoslegény volt urával asszonyával, mint másszor is, a szobaleány pedig
véletlenül menne az útcára, hát látja hogy ottan fel vagyon ragasztva a kép, de
írni és olvasni a leány nem tudott, hanem leszakasztotta, s amidőn asszonya jött,
mondja: Asszonyom, ehez a képhez oly nagy hasonlatossága vagyon a mi legényünknek,
hogy alig hiszem hogy nem ő lenne. Az urának olvasni oda adják, és a többi közt
ő is csodálkozik rajta, mely szép ífju lenne, de tagadhatatlan volt: a sok
faggatás után megvallotta hogy ő volna az a szerencsétlen királyfi, akiknek az
egész történetét előlbeszéllette. Itten csodálkoztak rajta, hogy oly alacsonyságra
vetette magát, de nem is hiába dicsérték őtet az ő jó viseleteért, mivel
csakugyan a nevelése és fényes születése sem engedte volna meg máskép
viseletit. Itten a boltos mindjárt kocsit, inast, pénzt nagy summával adott
neki uti költségül, és nem sok idő múlva az városból, ahonnét jó esmerősétől
elbucsúzott, az atyja városába érkezett. Minthogy itt kivülről éjjel nappal várták,
alig hogy kérdezték személyének való kitételit meglátása után legnagyobb puska és
ágyuszózatokkal atyja házáig bekisérték. Innocens, mint mindenkoron, engedelmes
fia volt atyjának, ennek lábaihoz borúlt, és atyai engedelmét kérte, de édes
atyja csókjaival nem győzött nekie eleget panaszkodni: Inkább énnekem kell tőled
bocsánatot kérni, mintsem teneked! Elbeszéllette már nekem Erzsébet veled
hozott kis leánykád, hogy a Pista parancsolatomat véghez nem vitte; már mostanában,
édes fiam, pihend ki magadat; és továbbá előlbeszéllette Innocens fiának
szerencsétlenségit, és egyszersmind megmondotta a küldött levélnek értelmit,
aki is két napnak elfolyása után útnak vette magát bíboros bársonyos ruhában,
de előre megizente nekiek egy inas által személyének kijövetelit.
Valamint
két testvéreit, szinte úgy őtet is legnagyobb tisztelettel fogadták, hanem
Innocens királyfi a vele ment inasával egyetemben nem kíméllették a bársonyt,
hanem keresztül erős futással szaladtak, hogy csak úgy rebdeztek utánok a bársony
darabjai. Ezek mindjárt látták hogy ennek kell lennie, és mindjárt azt tették
nekie is kérdésül: mit csinált, amidőn itt volt? Ő megvallotta, hogy egy leányt
megcsókolt, akinek két fekete folt maradt a képén; mindjárt kihozták ezt, és újonnan
egymást megcsókolták, és azon két fekete folt ábrázatjáról abban a szempillantásban
elmúlt. Örömökben valamennyien együtt Innocens atyjához mentek, aki is nem
kissebb örömindulatok közt vette őket, és nagy mulatságot adott nekiek, és több
érdemes fő fejeket meghívtak. Itten beszéd közt megköszöni Innocens atyjának
annak a kertnek direktora, aki máskülönben valaha királyi fejedelem volt, de
ottan elátkozva volt három princesznéjével egyetemben; s elmondja, hogy úgy
volt elrendelve, hogy ha ki oda bemenni bátorkodik, és leányát megcsókolja, és
elhivatván megvallja cselekedetit, meg fognak szabadúlni; Innocens pedig azt
cselekedte, tehát legyenek ők egymásé. Azonnal megesküdtetik őket, és nagy vendégséget
tartottak három napig, és engedelmet kért a királytól az elátkozva volt
fejedelem, hogy két fiai oly szerencsétlenűl jártak: ők csak magoknak tulajdoníthatják,
miért ők Innocens öcscsöket megakarták csalni. Amint ezen két öszveesküdt
hitvestársak sok ideig együtt éltenek, nem felejtkezett el Innocens az Erzsébetről
és Pistáról sem, hanem Erzsébet kisasszonyt, minthogy már arra való volt, az
első titkos tanácsához férjhez adta, és Pistát főrangba tétette, és maga feleséginek
testvérét hitvestársúl neki szerezte, és így ezek után szerencsésen és legjobb
békességben együtt éltek, és sok esztendeig együtt laktak, és így lett a történetnek
is vége.
