Történt
Ugocsa vármegyében Csedreg faluban, hogy egy gazda embernek felesége meghalálozott;
ők pedig mindketten azt fogadák, hogy akármelyik hal meg közűlök hamarébb, a másik
megmarad özvegynek holtig. Tehát a parasztgazdának meghalván a felesége, ő meg
akarta tartani fogadását, gazdasszonyra pedig nagy szüksége volt, mert a nélkül
igen nehéz a gazdaságot folytatni; a fia tíz éves vala, tehát meg nem lehetett
házasítani; így volt hát gazdasszony nélkül három évig. Ekkor a fia tizenhárom
esztendős lett, tehát megházasítja egy tizenhét éves leánynyal; de a fiu a ki
megházasodott, még némelykor elment a gyermekekkel játszani. Első az aratás
ideje, kimegy a gazda a munkára és megparancsolá a menyének, küldene ki férjétől
enni; főzött tehát a menyecske tejben kását, és odadta férjének, vinné ki az
atyjuknak és a munkásoknak. Ő tehát elmegy, az étellel, a falun kivül játszanak
a gyermekek bikát, hivják őt is; letette az ételt és játékba índúlt; játszanak,
s meg is éheztek, kapják, a kásához ültek és megették. Már most gondolja a derék
házas ember, hová megyek az üres edénynyel? s indúl haza felé, haza is ér;
mindjárt kérdezi a felesége: hát oda vitted az ételt? – Dehogy vittem, mikor a
gyermekek falun kivül elvették és megették. – No várj, csak jőjön haza az atyánk,
majd megkapod a kutyaporciót. – Hazajön a dologból az öreg gazda a munkásokkal,
mindjárt mondja a menyének: no, édes leányom, miért nem küldöttél enni? – Én küldöttem,
de a férjem megeteté a falun kivül a gyermekekkel, akikkel játszott. – Feleli
az öreg gazda: édes menyem, tehát semmi az, ne szólj neki felőle. – Másnap ismét
dologra megy az öreg gazda a többi munkásokkal, ismét meghagyá, hogy ételt küldene
a menye; fogadta hogy minden bizonynyal fog küldeni; főzött tehát túrós csíkot
s parancsolá a férjének, hogy vinné ki az atyjuknak az ételt. Elmegy ő az étellel,
már most föltette magában, hogy pajtásaival játékba nem ered, sem pedig az ételt
meg nem eteté velök. A falun kivül volt egy erdő amin keresztül kellett mennie,
beért az erdőbe, a gyermekek pedig, kik pajtásai voltak, ismét hivják, hogy
menne rigót szedni; elmegy velek, s addig addig mászkáltak a fákon, hogy megéheztek,
tehát újra megették az ételt, és valamin összevesztek, s a mellett hogy a túrós
csíkot megették, megis verték és a szélkét eltörték. Megy ő már most haza felé
sírva, látja a felesége hogy sírva jön a férje, kérdezi mi baja volna; feleli
hogy a gyermekek megették a csíkot, a szélkét eltörték és őt megverték. Akkor
elővette a felesége és helyesen megverte. Hallotta pedig, hogy szégyen ha a
feleség megveri férjét; tehát nem is várta az atyja hazajövetelét, s
elbujdosott.
Megy
már ide s tova az országban s egy városba ér, hol egy gazda ember lakott, kinek
nem volt semmi magzata. Mivelhogy igen szép gyermek volt, tehát felfogta őt örökbe
és iskolába jártatta. Tanúlt az ífju igen jól, s a gazdag embernek nagy öröme
lett a felfogadott gyermekben. Jár ő már az iskolába huszonhárom éves koráig;
ekkor mondja a fogadott apja: fiam, elegendő már a te tudományod, tehát már
most időd van a házasságra. Feleli a legény: kedves atyám, én meg nem házasodhatom.
– Miért nem? – Azért mert feleségem van, aki miatt elbúcsúztam hazámtól és ide
vetődtem; mert fiatal koromban meg kellett házasodnom, mivel az atyám felesége
meghalálozott, ők pedig megfogadták, hogy sem az atyám meg nem fog házasodni,
sem pedig az anyám férjhez többé nem megy; az anyámnak a halála történt hamarább,
és az atyám, fogadását meg nem akarván szegni, tizenhárom éves koromban megházasított,
nekem pedig még akkor is megvolt a gyermekekkel való játékra hajlandóságom. Küld
egykor ételt a tőlem a feleségem az atyámnak és vele dolgozó munkásoknak, én
pedig játékba estem a gyermekekkel a falun kivül, elfáradtunk és megettük az ételt;
ekkor csak haza mentem nagy szomorúan, akkor általnézték; másnap is küldenek tőlem
ételt, de hogy egy erdőn kellett keresztül mennem, ott találtam a többi
gyermekeket, a kik madarásztak, tehát hívtak ők is rigót szedni, reá álltam, a
sok járkálásban elfáradtunk és megéheztünk, tehát ismét megettük az ételt;
evvel haza megyek; itten a feleségem kérdezi, hogy elvittem-e az ételt? mondám
hogy nem vittem, hanem a gyermekek megették és a szélkét is eltörték. Itten előkap
a feleségem és megver; hallottam pedig, hogy szégyen volna az, ha a feleség férjét
megveri, tehát azon okból eljövék hazámból és ide jöttem. – Erre feleli a
fogadott apja: no, fiam, már, tudom, hogy ezután nem ver meg a feleséged; itten
ad neki pénzt elegendőt az útra, kikisérte mind a fogadott apja mind az anyja, és
mondották: no, fiam, egyebet nem mondok, hanem a járt utat a járatlanért sohase
add; ahol szép azaz fiatal korcsmárosné és öreg korcsmáros van, vagy pedig
fiatal korcsmáros és öreg korcsmárosné, soha oly korcsmában meg ne hálj; és az
estveli haragot hadd reggelre, a reggeli haragot pedig estvére.
Ezt
mind jól eszébe tartotta a fiu, ezek után megköszönte minden jótéteményeiket és
elvált. Megy már ő haza felé, itten előtalál két furmányos szekeret, akik meg
voltak drága portékával terhelve; összeakadván, ezek is azon nemzet voltak ki ő;
megszólítá mindjárt a magok nyelvén: jó napot, urak. Ezek felelik: jó napot az úrnak;
s tovább beszélgetnek, hogy hol járt volna. Mondá, hogy itt s itt járt iskolába.
A furmányos szekereket, mivel igen meg voltak terhelve és lassan mentek, el
akarta hagyni, de ezek a kereskedők, akik voltak nyolcan, minden kocsinál négy-négy
és egy-egy kocsis, ló pedig minden kocsiba hét-hét, tehát kérték a kereskedők
hogy barátság okáért mint földi, maradjon velek. Nem bánom, mondá, s felült a
szekérre. Mennek, már beestveledett, s amint mennek, itten volt egy vak út.
Mondák a kereskedők: menjünk ezen az úton, hamarább érünk abba a városba. – De,
földieim, sohase adjuk a járt utat a járatlanért; de nem beszélhette reá őket.
No de én nem megyek ki a járt útból, mondá, s leszállt a kocsiból és elhagyta őket,
mondván, hogy majd összetalálkoznak nem sokára. Itten a mint elváltak egymástól,
leült a legény magányosan, hallja egykor, hogy nagy lárma támad az erdő közt,
gondolá hogy bizonyosan a kereskedőket valami útonállók előlkapták; fegyver levén
nála, tehát kapja magát, siet arra felé, hol a lárma hallatszott; oda ér, hát látja
hogy már kettőt a haramiák megöltek; itten közikbe lőtt, elszaladtak a haramiák
mindjárt, és ő mondá nekik: nem mondám, hogy a járt utat a járatlanért sohase
adják. – Az igaz. – Visszafordúltak a szekerekkel s mondják a kereskedők: no a
te jótéteményedért legyen az egyik szekér minden portékával együtt tiéd, akár
melyiket válaszd magadnak, mind a kettőn sok ezer forint áru portékák vannak.
Egyikre felült a legény, hogy az lesz az övé.
Már
most vannak ők mindössze kilencen, mivel kettőt megöltek a haramiák; mennek az
országúton, elérnek egy vendégfogadót, mindjárt mondják: itt kieresztünk, mert
itt igen szép korcsmárosné van, és sok ízben már megháltunk itt. Feleli a legény
aki hozzájok akadott: meghálunk ha nekem tetszeni fog. Beszálltak az udvarba,
mivel semmi móddal el nem beszélhette őket hogy ott meg ne háljanak; a hat
kereskedő ágyat vettetett magának a szobába, a legény pedig a kocsisával maradt
a kocsinál, és a kocsi alá csináltatott ágyat magának.
Éjféltájban
látja hogy jön az udvarba egy valaki farkasbőr bundában s legelőször is a
kocsikhoz jött, megköté a lovát és nézi, aludnának-e vagy sem. Tették magokat,
mintha aludnának; evvel elmegy a farkasbőr bundás ember a korcsmárosné ablakára,
megzörgette, azonnal mindjárt kijött az asszony, s megcsókolták egymást. A ház
háta megett volt egy szalmakazal, oda hátrahúzódott a korcsmárosné azon
emberrel. Itten a kocsi alatt fekvő legény felkölt és ment utánok alattomban, látja
hogy a farkasbőr bundát leveté magáról az ember; itten oda megy és egy jó
darabot az egyik sarkából elmetsz a késével. Ezt mikor visszafordúlt, észre nem
vette mindjárt, hogy a bundája szélét elvágták, ezután bemegy a korcsmárosnéval
az ember a szobába, és egy kevés idő mulva látja hogy kijön s felült a lovára.
A lovának pedig a füle hegyét is elvágta az ott kin fekvő legény, ki az egyik
kocsi portékát elnyerte, azért hogy megmentette a haramiáktól a kereskedőket.
Elmegy tehát a lován a farkasbőr bundás ember, nem tudta hogy a lovának a füle
el van csípve, sem pedig hogy bandájának szárnya el van vágva. Egy két óra múlva
lárma támad a szobában, sikolt a korcsmárosné, jajgat, hogy megölték legyen a férjét
a kereskedők. A korcsma körül nagy majorságok voltak, onnan mindjárt a lármára összeszaladt
a sok ember s megkötözték a kereskedőket s bevitték a városba, mely csak egy órányi
járás volt onnan. Az asszony mondá: hogy ez az úr, a legényre mutatva, ben sem
volt a szobában kocsisával együtt, tehát elmehet isten hírével. – Magam is
bemegyek a városba, feleli a legény, és megtudom, mi történik velek. Felült a
maga kocsijára és elment, a másik kocsit mind a portékával együtt vitték a vármegyére.
Elérkezett
tehát a vármegyére az ífju legény, kérte mindjárt a vármegye urait, vizsgálják
meg a dolgot igaz-e vagy sem. Itten mindjárt előhívják az asszonyt és a
kereskedőket, az asszony erősen mondotta hogy ők cselekedték, a kereskedők
pedig hogy ártatlanúl szenvedik e gyalázatot. Feleli az ífju: én meg fogom
mutatni hogy ki ölte meg a korcsmárost; nem más hanem azaz ember, aki lóháton jött
a korcsmába tizenegy óra után, és legelőször is jött engem nézni, aluszom-e a
kocsi alatt, én pedig aluvónak tettem magamat a kocsisommal együtt; mikor látta
hogy aluszom, megkopogtatta a korcsmárosné szobaablakát, és az asszony mindjárt
kijött, itten megcsókolták egymást és hátra mentek a ház háta megett levő
kazalhoz; az ember leveté magáról a farkasbőr bundát s a szín alatt hagyta, én
pedig oda mentem és elvágtam az egyik széléből ezt a darabot; itt van, nézzék
az urak; a lovának a füléből elcsíptem ezt a darabot.
Az
idő pedig mintegy ősz tájban volt, tehát hűvös szelek fújdogáltak, így tehát
sokan voltak az ott jelenlevő urak közül farkasbőr bundában; tehát mondá a legény:
a mint képzelem, itt lesz az a bunda a melyből vágtam, mindjárt illesztem
mindenikhez. És ekkor reá találnak, hogy a főszolgabíró bundájának a széléből
volt ép oly darab elvágva és most ki van toldva, és még most is a bélésen látszik
mintha vér fecskendezett volna reá. Itten mindjárt gyanúba jött a főszolgabíró,
tehát, hogy még jobban megtudnák a dolog mivoltát, elküldik a darabantokat, néznék
meg a szolgabíró lovait, s a melyiknek meg volna csonkítva a füle, tehát hoznák
el. Megtalálták a darabantok a lovat, elhozzák, hát látják hogy fris vágás volna
a fülén, itten a szolgabírót mindjárt betették a korcsmárosnéval együtt, a
kereskedőket pedig kieresztették. Megköszönték a kereskedők, hogy a haláltól
megmenté, neki adták még a másik szekeret is kocsistul, kocsisostul, lovastul és
portékástul, magok pedig elmentek gyalog a városba hová valók voltak.
A
fiu is megy a két portékával terhelt szekérrel, eléri a faluját, hol atyja és
felesége lakott, s beszállt estve felé a korcsmába. Itten kérdezi a korcsmárostól:
meghálhatok-e itt? – Meg, uram. – Van-e elegendő széna, abrak, és étel három
személyre? – Fog lenni minden. Kifognak, étettek itattak, és magok is vacsoráltak.
Itten mond a korcsmárosnak: ezelőtt tíz évvel valék e faluban és voltam szállva
egy ilyen nevezetű embernél, ugyan él-e még? Felele a korcsmáros: kedves úr,
meghalt már vagy hét esztendeje. – Hát a fia él-e? – Azt nem tudja senki hová
lett, mert tizenhárom esztendős korában megházasodott, és még mint gyermek
elment az utcára játszadozni, a felesége pedig már volt tizenhét éves; miért miért
nem, megverte a felesége a férjét, azóta nem tudja senki hová lett. Kérdezi tovább
a korcsmárost: ott lakik-e még ahol ezelőtt? – Feleli hogy ott. Evvel nem kérdezte
a korcsmárost, hogyan viselte magát azóta a felesége, hanem csak, kiment, és
magához vett két pisztolt, és ment a megholt apja házához; itten benéz az
ablakon, mindjárt megismerte a feleségét, látja hogy az asztalnál egy fiatal
suhanc nevetkőzik; mindjárt haragra indulván, kapja a pisztolt, fölhúzza és
agyon akarja lőni. Akkor eszébe jut a fogadott apjának szava, hogy mindig jobb
az esteli haragot reggelre hagyni, a reggelit pedig estvére, tehát leereszti a
pisztol szerszámát és visszament a korcsmába. Itten ismét kérdezi: hogyan
viselte magát azóta az az asszony? – Igen jól. – Van-e gyermeke? – Egy van,
mert mikor a férje elment, teherben maradt tőle. Akkor gondolja magában: de jó
hogy eszembe jutott a fogadott apám tanácsadása, hogy az estveli haragot
hagyjam reggelre, a reggelít pedig estvére. Ezek után lefeküdtek, reggel fölkeltek,
mondja a korcsmárosnak: venne-e annyi időt magának, hogy vele eljönne ahoz a
menyecskéhez? Feleli a korcsmáros: szívesen, miért ne. – Elmennek. Az asszony
meg nem ismerte, tehát kérdezi, hogyan van mióta halt meg az öreg, és hogy a férje
hol van? – Mond az asszony: én igen szerencsétlenül jártam a férjemmel, már tíz
esztendeje elmúlt mióta semmit sem tudok felőle, hová lett; s el kezde sírni.
Tovább kérdezi miért ment el innét hazulról? – Nem egyebért, hanem ételt küldöttem
ki a földre az atyánknak, és ő megétette a többi gyerekpajtásaival, így tett két
ízben, és hogy a szélkét is eltörte, tehát megvertem; akkor elment, azóta se láttam.
– Akkor kérdi: ugyan megismerné-e ha haza jönne? – Talán csak megismerném,
feleli, talán nehezen. – No, lásd, én vagyok az, és még sem ismersz el. Akkor
megölelvén férjét, igen megörűlt az asszony. – Nem sokat beszélgetett a fiú,
hanem mondja hogy neki dolga volna, az asszony azt gondolá hogy megint itt
akarja hagyni és sírt keservesen; de ő értésére adta, hogy csak általmegy a
korcsmába. Befogatott a két portékával rakott kocsijába, behajtatott az udvarába;
látja a felesége mily szerencsés lett az ura, s megújúlt az öröme. Ezek után éltek
együtt csendességben.
