Hol volt és hol nem volt, élt egyszer egy ember, aki sokat beszélt és gondolkodott az örökkévalóságról. Sehogyan sem, értette, hogy hogyan lehetne örökké élni.
“Már egyetlen egy év is nagyon hosszú idő, és ha egy ember leél hatvan-hetven évet, akkor már véget ér az élete és meg kell halnia.”
Így gondolkodva, egyszer elment az erdőbe. Ott meghallott egy madarat énekelni, és addig kereste, míg meg nem találta a fát, amin a madár dalolt. A kicsi madár tarka és nagyon szép volt, és csodálatosan énekelt, amilyent még sohasem hallott. Hosszú ideig nagy örömmel hallgatta a madár énekét, és csodálta magát a madarat is. Miközben énekelt, a madár széttárta a szárnyait és elrepült.
Az ember is kiment az erdőből és haza akart menni. Ugyanazokat a hegyeket és völgyeket látta, de a mezők, a fák és az épületek teljesen másmilyenek voltak. Semmit sem ismert meg. Az emberek is idegenek voltak, egyiket sem ismerte és azok sem ismerték őt.
Végül elment a paphoz és elmesélt neki mindent, amit látott és hallott. A pap ekkor a régi templomi könyvben elolvasta, hogy száz évvel ezelőtt ebből és ebből a házból elment egy ilyen és ilyen férfi, aki bement az erdőbe és eltűnt.
Tehát az alatt az idő alatt, amíg ő a madár énekét hallgatta, száz év telt el. Az ember ekkor megértette, hogy milyen lehet az örökkévalóság.
