A sólyom viperát pillantott meg az úton, fel
akarta csípni.
- Ne falj fel engem! - kérlelte a vipera. - Az
emberek azt tartják, hogy méreg lakozik benned. Ezt azért terjesztik rólad,
mert viperát eszel. Ha nem tennéd, a méreg nem kerülne beléd, és az emberek nem
gyűlölnének.
- Hallgass! - rivallt rá a sólyom. - Hazugság,
hogy én mérgező vagyok. Épp te lövellsz mérget az emberekbe, s ha megeszlek,
csak megszabadítalak bűnös cselekedeteidtől. Az emberek pontosan azért tartanak
engem, mert tudják, elbánok veled. Azt is tudják, hogy a tollaimat és a
karmaimat átitatta a méreg, ezért használják őket mások megmérgezésére[1],
de nekem semmi közöm ehhez, mint ahogy a fegyvernek sincs köze hozzá, hogy
gyilkosságra használják. Vagy a fegyvert kellene hibáztatni az öldöklésekért?
Nem az embert? Én szándékosan nem ártok az embereknek, engem csak fegyverként
használnak a gonoszság ellen. Te viszont lesben állsz a fűben, és a sors
akarta, hogy ma az utamba kerülj. Semmiféle okoskodás nem ment meg.
És a sólyom felfalta a viperát.[2]
