Volt
egyszer, hol nem volt, az Óperenciákon túl, volt egyszer egy szegény ember meg
egy szegény asszony. Öregek voltak, és a faluban ők voltak a legszegényebbek.
Eljárt
halászni a szegény ember, s egyszer amint húzza a hálót, egy kis kárászt lát benne.
-
Na, ha belejöttél a hálómba, te kis kárász, én meg hazaviszlek, odaadlak a
cicának.
-
Hallod-e, te szegény ember - szólalt meg az emberi hangon -, ne adjál oda a
cicának, hanem jótettedért jót várj!
-
Micsoda?! - Fogta a kis kárászt, visszalökte a vízbe.
Az
öregasszonynak meg az volt az első szava otthon, hogy:
-
Na, hé, fogtál-e valamit?
-
Nem én, semmit, de nagyon megjártam.
-
Na, hogy?
Elmondja,
az öregasszony meg kezdi jártatni az eszét. Azt mondja:
-
Eredj vissza, szólj a kis kárásznak, a jótett helyébe kérjél bíróságot
magadnak!
Visszament
a szegény ember, kiabálni kezd ott, ahol halászott:
-
Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
Felugrik
a kis kárász.
-
Mit parancsolsz, kedves gazdám?
-
Azt parancsolom, hogy a faluban én legyek a bíró!
-
Menj csak haza, majd vasárnap reggel a községházán megválasztanak!
Megy
a szegény ember haza, kérdi a felesége tőle:
-
Na, hé, miben jártál?
Elmondta.
És vasárnap csakugyan jött a kisbíró a szegény emberért, hogy megválasztották
bírónak.
Bíró
volt aztán három esztendeig, sose kellett halászni mennie, megélt a bírói
fizetésből urasan. De a felesége egyszer megint azt mondja:
-
Hallod, ez az utolsó hivatal a faluban, eredj a kis kárászhoz, kérd meg, hogy
te legyél a főjegyző!
Ment
a szegény ember, és megint kiabált:
-
Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
Ugrik
a kis kárász.
-
Mit parancsolsz, kedves gazdám?
-
Azt parancsolom, hogy a faluban én legyek a főjegyző!
-
Eredj haza nyugodtan, holnap meg is választanak!
Megy
haza, kérdi a felesége:
-
Na, mit mondott?
-
Azt mondta, holnap megválasztanak főjegyzőnek. De ennél most már állapodjunk
meg.
Az
asszony elhallgatott, éltek pár évet, s megint gondolt egyet:
-
Hallod, hé, jó ez nekünk, itt a legutolsó kis faluban? Mért ne lennél inkább
szolgabíró?
Megint
megy a szegény ember, megint kiabál azon a helyen:
-
Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
Ugrik
a kis kárász megint.
-
Mit parancsolsz, kedves gazdám?
-
Azt, hogy én legyek a szolgabíró.
-
Menj csak haza, mert megválasztanak!
Mondja
otthon az asszonynak:
-
Hallod, most már ennél a hivatalnál megmaradhatunk.
-
Jól van - hagyta rá a felesége, de elment öt-hat év, és megint rákezdte:
-
Hallod, nem látom jónak ezt a hivatalt. Főispán legyél, az az első ember a
városban!
Hát
az ember megint kiállt a partra, megint kiabált:
- Kárászó,
márászó! Kárászó, márászó!
-
Mit parancsolsz, kedves gazdám?
-
Azt parancsolom, hogy főispán legyek!
-
Menj haza, sose aggódj, annak is megválasztanak!
Öt-hat
év múlva már megint mondja ám az asszony:
-
Hallod, hé, mit gondoltam?
-
Na, mit?
-
Legyél király!
Az
ember megint kiabált a parton:
-
Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
Ugrik
a kis kárász megint.
-
Mit parancsolsz, kedves gazdám?
-
Azt parancsolom, hogy én legyek a király!
-
Na, ha azt parancsolod, az leszel! - felelte a kis kárász neki, és királyt
csinált belőle.
De
az asszony már megint csak duruzsolt:
-
Hallod, hé! Minden országnak van királya, mondd a kis kárásznak, hogy a napot
meg a holdat te vezessed!
Az
ember megy a partra, kiabál:
-
Kárászó, márászó! Kárászó, márászó!
-
Mit parancsolsz, te szegény ember?
-
Azt, hogy én vezessem a napot meg a holdat!
-
Eredj csak haza, koplalj tovább! Köszönd a feleségednek, aki se bírót, se
jegyzőt, se szolgabírót, se főispánt, se királyt nem tartott elég érdemesnek a
hivatalában! Isten nem lehetsz!
