Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, akinek három lánya volt. Ő mindegyiket szerette, de legjobban a legkisebbiket. A testvérei irigykedtek ezért, és ezt mondták:
“Ő soha semmi különös dolgot nem tett apának, és mégis őt szereti a legjobban,”
A király egyszer felszólította a lányait, hogy csináljanak valamit és vigyék el neki azt, amit a legmegfelelőbben tartanak. A legidősebb lány egy arany jogart adott át, mert úgy vélte, hogy az illik a legjobban egy királyhoz. A középső lány egy szépen kihímzett inget adott, a legkisebb pedig egy fatálon egy csipet sót.
A király megharagudott és elkergette a lányt. Az beállt egy királyhoz szakácsnőnek és olyan finom ételeket főzött, hogy a király nagyon megkedvelte.
Egyszer vendégek voltak a királynál és eljött az a király is, akinek a lánya volt a szakácsnő. Amikor mindenki asztalhoz ült, a szakácsnő az apjának felszolgálta az ő legkedvesebb ételét. Miután enni kezdett, felugrott és így kiáltott: “Ki látott még ilyent? Ez az étel teljesen sótlan, vezessék ide a szakácsot!”
A király legfiatalabb lánya megállt az apja előtt és így szólt: “Apám, nem emlékszel, hogy azt mondtad, hogy a királynak nem való a só, és elkergettél hazulról? Most látod, hogy neked is szükséged van sóra?”
A király felismerte a lányát, minden az eszébe jutott, átölelte és bocsánatot kért. A királylány átöltözött, és ezután folytatódott a lakoma a következő napig. Mindenki boldogan ment utána a saját várába. Ezután a király még jobban szerette a legfiatalabb lányát.
