ADDIG NYÚJTÓZKODJÁL, AMEDDIG A TAKARÓD ÉR

Egyszer egy király magához hívatta országának valamennyi szabóját, hogy varrjanak neki egy takarót, amely se nem rövid, se nem hosszú, hanem éppen az ő termetéhez való legyen. A szabók közül egyik sem tudta teljesíteni a király kívánságát, s ezért a király mindnyájuknak leüttette a fejét. Ezután még egy szabó jelentkezett a királynál. - Királyom - mondta -, én varrok neked egy takarót, és az éppen neked való lesz: se nem rövid, se nem hosszú. - Rendben van, varrj - felelt a király -, de figyelmeztetlek, vésd jól eszedbe: ha csak egy picivel lesz is rövidebb vagy hosszabb, én leüttetem a te fejedet is. - Áll az alku - felelt a szabó. Nekilátott a munkának, és a takarót szántszándékkal egy picit rövidebbre varrta. A királyhoz vitte, s letette előtte; maga meg a köténye alá rejtett egy ostort. - Erőt, egészséget, uram királyom - köszönt a szabó -, elhoztam neked a takarót, amilyent rendeltél; nézd meg, meg vagy-e vele elégedve. - Ide vele, hadd nézzem, termetemhez való-e? A király lefeküdt, magára húzta a takarót, de a lábait nem tudta betakarni. Ekkor a szabó elővette köténye alól az ostort, és odacsapott vele a király meztelen lábára. A király azon nyomban a takaró alá dugta őket. - Tartsd a lábadat a takaró alatt - mondta a szabó. Hallotta a király a bölcs tanácsot, egy szót sem szólt a szabónak, sőt busásan megjutalmazta, és elbocsátotta békével. Nemhiába mondja a közmondás: „Addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér.”