AZ IGAZI ÉS NEM IGAZI NŐVÉR
(Tikra ir netikra sesutė)
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy házaspár, akiknek volt egy fiuk meg egy lányuk. A lány nagyon, de nagyon szép volt. A szülők meghaltak, a gyerekek nagyon fiatalon maradtak magukra. Telt az idő és ők felnőttek. A fiú csak ekkor látta meg, hogy sehol sem látott még egy ilyen szép lányt, mint amilyen a nővére.
- Tudod - mondta egyszer -, én azt akarom, hogy legyél a feleségem.
A lány tiltakozott:
- De ez nem lehet.
- No, másképpen nem lehet - mondta a fiú. - Én ilyen szépet még nem láttam, és nem is találok.
- Jól van - mondta a nővére -, ha így állunk, akkor eressz el engem, és én találok neked egy ugyanilyen szép lányt.
És a lány el is ment. Ment, mendegélt, eljutott egy erdőbe. Amint ment át az erdőn, megpillantott egy kunyhót. Bement, hát látta, hogy ott egy ugyanolyan szép lány volt, mint ő maga. Mintha csak tükörbe néznék - gondolta -, mintha csak magamat látnám. A lány pedig megijedt és rögtön megkérdezte:
- Hát te hogyan kerültél ide? Ez a boszorkány háza. Amikor hazarepül a boszorkány, széttép téged, felfal. Nem tudlak hová elrejteni.
- Rejts el, vagy ha nem, akkor fussunk el mindketten - mondta a lány.
- Már nem tudunk elfutni, már elkéstünk vele - mondta a másik.
Fogott egy nagy ezüst tűt és beleszúrta a kócba, amit font. Majd így szólt:
- Most a boszorkány nem lát meg téged.
Ebben a percben dörej hallatszott, és kinyílt az ajtó, berepült egy lapáton lovagolva a boszorkány. Szaglászni kezdett.
- Emberszagot érzek - mondta.
- Eredj már! - mondta a lány. - Annyi embert felfaltál, hogy már magadnak is emberszagod van. Itt semmiféle szag nincs. Egyetlen egy ember sincs itt.
A boszorkány lefeküdt. Mihelyt elaludt, horkolni kezdett, és az a lány, akit elrabolt a boszorkány, megszólalt:
- Most fussunk!
Fogott egy kefét, egy törölközőt és egy gombolyagot, és elszaladtak.
Amikor a boszorkány felébredt, már nem volt ott a lány. Utána indult. Ment utánuk. Azok már meg is hallották, hogy dobogott a föld. Már-már utolérte őket a boszorkány. A lány, akit a boszorkány rabolt el, mondta a másiknak:
- Most dobd el a gombolyagot!
A lány eldobta, és abból a gombolyagból egy nagy hegy lett. A boszorkány, amikor odaért, csak a hegyet látta. Nem tudott rajta átmászni. Hazament egy ásóért, hogy utat ásson magának, de közben a lányok már elszaladtak messzire. A boszorkány már-már ismét utolérte őket. Ekkor a lány ezt mondta:
- Most dobd el a kefét!
El is dobta. És abból a keféből sűrű erdő lett. A boszorkány nem tudott átmenni a erdő. Megint hazament, most egy fejszéért, kivágta a fákat. Majd fut tovább a lányok után. A lányok meghallották, hogy már ott van a közelükben, ezért a lány, akit a boszorkány elrabolt, így szólt:
- Most dobd el a törölközőt!
A másik eldobta. A törölközőből egy mély, széles folyó lett. A boszorkány odaért, de át nem tudott kelni rajta. Már nem volt semmije, amivel el tudta volna tüntetni a folyót, ezért lefeküdt, és inni kezdte. Itta a vizet, itta, végül annyira tele lett vele, hogy szétpattant. A lányok ekkor mindketten szerencsésen hazaértek a fiúhoz.
A fiú nézte őket: ketten voltak, és egyformák. Meg nem lehetett különböztetni őket. Ekkor megkérte őket:
- Áruljátok el, hogy melyik a nővérem és melyik az idegen? Melyiket vehetem feleségül?
Azok nem árulták el.
- Találd ki! - mondták.
A fiú nem tudta, hogy mit tegyen, hogy kiigazodjon közöttük. Elgondolkodott. Elővett egy tömlőt, megtöltötte vérrel, a mellére kötötte az inge alá.
- Utoljára kérem, mondjátok meg! Ha nem - mondta -, megölöm magam.
A lányok nem válaszoltak. Ekkor a fiú fogott egy kést, végighúzta a mellén, folyni kezdett a vér. A lányok azt hitték, hogy átvágta a mellét, és meg fog halni. Az idegen csak ott állt mellette, nézte, de a nővére felkiáltott:
- Testvérem!
A fiú felállt... Ezután feleségül vette az idegen lányt, és sokáig boldogan éltek mind a hárman együtt.
Forrás: Litván népmesék
