Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király. Annak a királynak
volt három fia, meg három lánya. Már az utolsót kezdte rugdosni, – mert
már olyan vén volt, hogy a körmöm sem ment volna bele, – az öreg azt a
testámentomot tette, hogy ha meghal, a fiai három éjjel őrizzék a bőrét,
a lányait meg azoknak adják oda feleségül, a kik először jönnek kérni.
Azután nem sokat teketóriázott, meghalt.
Életében az ördögökkel czimborálhatott a király, mert a két első éjjel a
két legnagyobb fia megszökött a koporsójától. A harmadik éjjelre nem
volt más a ki megőrizze, a legkisebb ment a koporsó mellé az apja bőrét
őrzeni.
Szentelt mogyorófabottal körülkerítette magát, úgy várta be az éjfélt.
Éjfélkor csak nagy dobogást meg röfögést hallott. Egy tüzes bika, meg
egy tüzes vaddisznó ment feléje, de a karikán belül, a mit a
mogyorófabottal húzott, egy sem tudott jutni. Elmúlt az egy óra,
elmentek. A pádis[23] pedig otthagyta az apja koporsóját, haza se
nézett, elindúlt, ment hetedhét ország ellen. Csak a kardját vitte
magával.
Útjában találkozott a Hajnaleresztővel, a ki épen eresztette fel a
hajnalt. Azt mondja neki a pádis:
– Sohse ereszd még, pajtás! nagyon hamar van, még csak egy óra éjfél
után!
A Hajnaleresztő hallgatott a szóra. A pádis ment tovább. A hogy megy,
megint találkozik a Naperesztővel, az is épen a napot akarta ereszteni.
Szólt a pádis annak is egy pár szót, az is megállott.
Egyszer nagysokára megállott egy királyi palota előtt. Álmos volt már,
gondolta, lepihenhet egy kicsit. A hogy bemegy, látja, hogy a padlás
tele van zsiványnyal. Tudta a dürgést mindjárt, csak ki a karddal, úgy
vágta szét valahányat, hogy meg se mukkantak többet. Most már – gondolta
– nem maradhat itt, mert ha odabent felébrednek, majd azt hiszik, hogy ő
is rabló, oszt felakasztják, a kardja hüvelyét otthagyta, ő maga meg
keresett magának egy hátas lovat, arra ráült s hazavágtatott.
Otthon épen nagyban abajgatta a két öregebb pádis a három
királykisasszonyt. Azoknak kérőjük jött, egy farkas, egy kígyó meg egy
gerlicze, a lányoknak eszükbe jutott az apjok mondása, hogy azokhoz
menjenek feleségül, a kik legelőször mëgkéretik, a két bátyjok pedig
elejét állotta a férjhezmenetelnek azzal, hogy csak állatokhoz nem
mennek el.
Igy hát épen jókor ért haza a legfiatalabb pádis. Mikor legközelebb
látogatóban volt a három kérő, hozzájok adta a hugait feleségül. Azok
lagzit csaptak, oszt elmentek. Ő meg ment vissza a királyi palotába, a
hol a sok zsiványt megölte.
Útközben találkozott a Hajnaleresztővel, a ki épen eresztette fel a
hajnalt.
– Most már eresztheted, kedves barátom! – mondta neki, – jól van már
minden.
A hogy ezt kimondta, egyben kihajnalodott. Találkozik a Naperesztővel
is, odaszól annak is:
– Eresztheted már, kedves barátom! jól van már minden!
Egyben világos nappal lett. Nemsokára oda is ért a királyi palotához. A
hogy bement, a meztelen kardjáról mindjárt megismerték, hogy ő lehetett,
a ki a rablókat megölte. Leültették, jól megvendégelték, azután azt
mondta neki a király:
– No! kedves fiam! te megmentettél bennünket a zsiványoktól, én pedig
hozzád adom a lányomat, meg a felekirályságomat.
Egyéb se kellett a pádisnak! A királykisasszonynyal még az nap
megesküdött, lagzit laktak, faggyút sz...k, azzal világítottak. Mikor a
vendégségnek vége volt, hazavitte a maga országába.
De annak a királykisasszonynak, a kit ő elvett, volt ám egy más
szeretője is, már úgy, hogy a kisasszony arról nem is tudott, – a
Szélördög. Ez szerette volna magáénak már régen. De sehogysem juthatott
hozzá, mert otthon a király soha nem eresztette ki a levegőjárásra a
lyányát, még a vejének is meghagyta, hogy ő se bocsássa ki, mert akkor
volt szép asszony! nincs szép asszony! sírva nézhet utána, elrabolja a
Szélördög.
Történetből egyszer a pádis elment vadászni, de eszibe se jutott, a mit
az apósa mondott. Az ajtókat tárára-várára hagyta, az asszonyt meg a
maga kénye-kedvire. Ha tudta volna, bizony máskép tett volna, mert alig
lépett ki a szép asszony a szobából, felkapta a Szélördög, úgy szaladt
vele, mint valóságosan a szél, meg se állt a palotájáig.
Jön haza a pádis, hallja, hogy nincs szép asszony, elvitte a Szélördög.
Búsúlt nagyon, még az étel se esett neki jól.
Másnap útra kerekedett, sorra járta a sógorait. Először elment a
farkashoz. A farkas épen nem volt otthon.
– Adjon Isten jó napot, kedves húgom!
– Adjon Isten, kedves bátyám! hol jársz te itt, a hol még a madár se
jár?
Akkor oszt elmondta ügyét-baját.
– No! azon nem valami nagyon tud segíteni az én uram!
Mikor így beszélgettek, kívülről már ordított a farkas:
– Hu-huuú! mindjárt a forró tengerbe hajítom, a ki én nálam
alkalmatlankodik!
Avval beugrott a szobába egyenest a sógorára. De az asszony elsikította
magát, hogy:
– Te! a sógorod!
A farkas csak akkor vette magát észre, mindjárt bocsánatot is kért. A
pádis nem haragudott, tudta, hogy a farkasban farkastermészet lakik,
hanem inkább elmondta a maga ügyét-baját.
Azt mondja a farkas:
– Hej! kedves sógorom! én neked nagy hálával tartozom, mert feleségem se
volna, ha te nem lettél volna olyan ember, mint a minő vagy! mondok én
neked egyet, kettő lesz belőle: a te feleséged a Szélördög vitte el,
attól pedig bajos visszakeríteni, hacsak hét lelked nincs! de azért
próbáld meg! van nekem egy három lábú lovam, én azt neked adom. A
Szélördög minden nap huszonnégy óráig alszik, te felülsz a lóra, elmégy
oda s elhozod az asszonyt. De siess, mert ha a Szélördög utólér, vége a
szép életednek, az asszonyt meg visszaviszi!
Meghallgatta a szép szót a pádis, azután felült a lóra, elindúlt. Maga
sem gondolta, olyan hamar odaért. A Szélördög aludt javában, az asszony
meg az ablakon nézett ki, csak épen hogy a nyeregbe kellett ültetnie.
Akkor aztán gyű! Jézus áldjon meg![24] mentek ám. Már nem lehettek
messzire a pádis hazájától, felébredt a Szélördög. Az is se szó, se
beszéd! csak usdi! utánok! El is fogta őket hamar. Az asszonyt magához
vette, a pádisnak meg csak annyit mondott:
– Ha még egyszer utolérlek, jaj az életednek most még elmehetsz, de menj
is, míg szépen vagy!
Szegény pádis azzal bandukolt hazafelé.
Elment a kígyó sógorához. De az is csak azt a tanácsot adta neki. A
pádis fogta magát, egyet gondolt, hogy most majd okosabb lesz,
megpróbálta másodszor is. De a Szélördög – üsse el a rossz! – most is
utolérte és csepp híja volt, hogy szét nem szaggatta. De annyit mondott
neki, hogy:
– Ha még egyszer megkaplak, hogy az asszonyt el akarod vinni, se szemre,
se főre nem nézek, abban a szentben agyonváglak!
A pádisban még az tartotta a lelket, hogy volt egy harmadik sógora is, a
gerlice. Gondolta, hogy az majd csak okosabb tanácsot ad a többinél! El
is ment hozzá.
A gerlicze sógora azt mondta neki:
– Tudod-e, mit! ha már így vagy, eredj, állj el bojtárnak ahhoz az
urasághoz, a ki a Szélördög birodalmában lakik. Annak az uraságnak van
egy veres tehene. Mikor itatni hajtod a gulyát a tóra, a veres tehén
hanyatvágja magát a vízben s úgy úszik hassal felfelé. Te eredj, úszsz
be! vágd fel a hasát, abban van egy kalitka, abban egy szép madár, annak
vedd ki a szívét, abban találsz egy követ, a kőben pedig egy bogarat.
Azt a bogarat morzsold össze s szórd be a vízbe, abból támad egy öt lábú
ló, azzal hazahozhatod a szép asszonyt!
Ennek nagyon megörült a pádis, félre is vágta a kalapját örömiben. Azzal
felöltözött bojtárnak s elment ahhoz az urasághoz, a ki a Szélördög
birtokán élt. Ott meg épen kellett a bojtár, mert a ki volt, elvitték
katonának. Csak azt várta, hogy eljőjjön az itatás ideje: gondolta
magában, hogy akkor már ő lesz a valaki!
Pont délben hajtotta a marhát a tóra. A nagy veres tehén is beúszott s a
mint a közepére ért, hanyatvágta magát, égnek tartotta a hasát s úszott.
A pádis utána, felvágta a hasát, kivette belőle a kalitkát, abból a
madarat, a madárnak a szívét kettévágta, kivette belőle a követ, a kőből
meg a bogarat. Ezt mindjárt szét is morzsolta s beszórta a vízbe. Rögtön
egy gyönyörű öt lábú ló lett belőle. Akkor aztán se nem köszönt, se
semmi! ment a szép asszonyért. A Szélördög akkor is aludt. Nyeregbe
kapta a feleségét s ment, mint a villám. Már a határhoz közel lehettek,
mikor a Szélördög felébredt. Mindjárt látta, hogy nincs szép asszony, de
azt is tudta, hogy má nem lehet az övé soha, mert abban a kis bogárban
volt az ő ereje, a kit a pádis a vízbe morzsolt.
A pádis meg békében hazavitte a feleségét, újra megesküdtek, úgy éltek,
mint a hal vízben. Még most is élnek, hogyha meg nem haltak.
Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. 1905.
január.
