Hun vót, hun nem vót, vót a világonn egy gazdag kirá, annak vót egy elátkozott fekete vára, a kibe temérdek ördög lakott, a kiknek a hatalmába vót az ő lyánya is.
Hiri ment, hogy a kirá annak aggya a lyányát meg a fekete várat, a ki a várba három écczakát ki tud tőtenyi.
Hallotta ezt egy katona. Erősenn feltette magába, hogy ő kitőtyi, ha ott vesz is, de a királyányának az övének kell lennyi.
El is ment a kiráho, memmonta neki, hogy ő válalkozik. »No jó, édes fiam! csak ott ne hadd magadot!« »Dehogy hagyom, dehogy hagyom! felség! maj csak lesz valahogy!«
Avval elindút, ment, mendegét, tanát egy fallal körüvett palotát. Av vót a fekete vár.
Bemegy a kapunn. A hogy az első ajtóho ér, az kinyilyik előtte magátú, de utánna megint becsapódott. Igy a másogyik meg a harmagyik ajtó is. Mikor a harmagyik ajtó is becsapódott utánna, hát látott a szobába egy asztalt, a ki tele vót mindenfajta étellel, itallal meg szivarral.
Tutta, hogy ez nincs ide téve hijába, hozzáült, oszt ugyancsak hozzá is látott az evéshe. A hogy ül, az ajtó felő zörgést hall, odanéz, hát gyön befele egy merejű fekete lyány. »Aggyon Isten jó estét!« köszön a lyány. »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« mongya rá a katona. »Hát még nem vagyok jó, de ha még kécczer itt hász ezenn kível, akkor jó leszek.«
Akkor a lyány nyakig meffejíredett, oszt visszament.
A katona meg jó lakott, oszt látta, hogy senkivel itt semmi dóga nem akad, lefekütt, alutt mint a tej.
Nem bántotta őt egész écczaka senki.
Másnap este megint kopognak az ajtó felő. Gyön a lyány, nyílyik előtte az ajtó. »Aggyon Isten jó estét!« köszön. »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« fogaggya a katona. »Mén nem vagyok jó egészenn, csak félyig, de ha még hónap itt leszel, egészenn jó leszek!« Mikor ezt kimonta, derékig meffejíredett.
A másogyik écczaka se törtínt vele semmi. Ételyi, itallya vót, szivarozott, az annyába se vót jobb dóga.
Harmagyik este megint nyít az ajtó. Beköszön a lyány: »Aggyon Isten jó estét!« »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« »Má egészenn jó lélek vagyok!« Mikor ezt kimonta, mingyá meffejíredett tetőtű talpig.
Akkor aszongya a katonának: »Hallod-e? eggyig is dombéroztak itt az ördögök, jó vót, akarhun fekütté, de ha most lefekszel, a kanapéra feküggy, onnan men ne mozdú!«
Avval kiment. A katona meg mihentést elvégezte a vacsoráját, azonnal dőt a kanapéra.
Allyig pihen le, hallya a nagy csörgést-csattogást, dobogtak odaki, mint a ló.
Ecczercsak kinyilyik az ajtó. Gyön egy nagy ördög sokadmagával, a mit értek, vágtak, törtek, elpusztítottak azok mindent, hajingáták a kanapét is egyik sarokbú a másikba, de a katonát nem bánthatták.
Mikor má jó kikapálódzották magokot, visszatakarottak, a honnan gyöttek.
Reggerre meg má hideg nyomok se vót a várba.
A kirákisasszony meg, a ki tellyesen jó lélek lett, a katona feleségi lett, a fekete várba ének még most is, ha valahogy men nem haltak.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Duru Örzsi, vén lánytól. Lejegyzési idő: 1903. deczember.
