A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Litván népmesék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Litván népmesék. Összes bejegyzés megjelenítése

A HÁROM FIVÉR

Élt három fivér, kettő eszes, egy ostoba. Az apjuk, amikor meghalt, az egyik fiának hagyott egy kutyát, a másiknak egy macskát, a kicsinek, a butának, pedig egy fakalapácsot. Az idő­sebb fiúk eladták a kutyát meg a macskát, és sok pénzt kaptak. A kicsi nem adta el a fakalapácsot, egyre csak ezt mondogatta: “Még hasznát veszem.” Egy idő múlva mind a három fiú elment hazulról.

Mentek, mendegéltek, majd megpillantottak egy kunyhót. A kunyhó körül kert volt, tele répával. Az ostoba beugrik a kertbe, kitépi a répát, és nagy halomba rakja, tépi és dobja. A testvérei rémülten kiáltanak rá:

- Gyere gyorsabban, csak bajt hozol ránk!

Az így felel:

- Én csak azokat tépem ki, amelyek pirosak - és megint tépi, és dobja a halom tetejére.

Közben a kunyhóból előugrott egy gonosz boszorkány, megragadta a három fivért és a kemence alá dugta őket. Ez a vén, gonosz boszorkány idősebb lánya volt. A másik két lány az anyjukkal éppen repült haza vacsorázni.

Vártak egy kicsit, vihar támadt, erős szél kerekedett. Nagy zúgással hazarepült a vén, gonosz boszorkány.

- Nézzed, mama - kiáltotta a lánya. - Fogtam három disznót, lesz egy kis húsunk.

- És hol vannak azok a disznók? - kérdezte a boszorkány.

- Bezártam a kemence alá.

A gonosz boszorkány megparancsolta a lányának, hogy süsse meg az egyik disznót, majd el­repült.

A legidősebb boszorkánylány kinyitotta a kemence alját, és kedves, édeskés hangon megkér­dezte:

- Fiúcskák, legalább egy ott van közületek?

A bolond így felelt:

- Itt vagyunk.

A testvérei ijedten mondják a bolondnak, hogy hallgasson, de az nem fogad szót nekik, még egyszer kiáltja:

- Itt vagyunk, itt vagyunk!

- Legalább az egyikőtök jöjjön elő - mondja a boszorkány.

- Menj te, bolond - mondják a testvérei, és kilökik a bolondot. A boszorkány lánya meg­mosdatja, és ráülteti egy szép kiskocsira a kemence ajtaja előtt, és mondja neki:

- Feküdj le testvérke, megkocsikáztatlak.

A bolond, bár ostoba, azonnal megértette, hogy a boszorkánylány a kocsin be akarja tolni a kemencébe, hogy megsüsse. Előbb keresztben fekszik a kocsiba, majd ferdén, közben egyre mondogatja:

- De ha én nem tudok, de ha én nem tudok!

Akkor maga a lány feküdt be a kiskocsiba, és mondja:

- Nézd csak, így kell!

Ekkor a bolond megragadta, és belökte a kemencébe, maga pedig visszament, bezárkózott a kemence alá.

Hajnalban visszarepült a gonosz boszorkány a két lányával, kinyitotta a kemencét, kihúzta a boszorkánylányt, nem ismerte fel, megette, és elment a nagyvilágba, hogy embert fogjon.

Mielőtt elrepült, a középső lányát hagyta otthon, megparancsolta neki, hogy süsse meg a má­sodik fiút. Ugyanúgy történt, mint előző napon. Az anya, amikor hazatért, megette. Amint evett, a vén boszorka azt hitte, hogy a két lánya biztosan elment embereket fogni.

Harmadnap a legkisebb lányát hagyta otthon, és megparancsolta neki, hogy takarítsa ki a házat, süsse meg a harmadik fiút, maga pedig elrepült.

- Jöjjön elő legalább egyikőtök - szólalt meg a lány kedvesen.

A fivérek ekkor is a bolondot tolták elő. A bolond keresztben fekszik a kiskocsira, és egyre ismételgeti:

- De ha én nem tudok.

A boszorkány lánya meg akarta mutatni a bolondnak, hogy hogyan kell belefeküdni a ko­­csiba, és maga ráfeküdt. A bolond belökte a kemencébe, maga pedig visszament, és bemászott a kemence alá.

Visszarepül a gonosz boszorkány, és megeszi az utolsó lányát. Éppen amikor már befejezte az étkezést, valami megcsillant. A boszorkány megismerte a legfiatalabb lány gyűrűjét, és sírva fakadt.

- Tehát megettem mind a három lányomat. Majd én megmutatom nekik! Mindannyijukat elpusztítom, hogy írmagjuk sem marad!

 

MESE A LEGÉNYRŐL, AKI NEM TUDOTT HELYESEN ENNI

Egy legény nem tudott helyesen enni. Nem tudta, hogy melyik ételt hogyan is kell el­fo­gyasz­tania. Már háztűznézőbe készül, amikor az anyja mondja neki: - Hogyan fogsz ott enni? Hiszen te egyáltalán nem tudsz enni!

Mégis elment. Fogadták is a lányos házban, tojást tettek eléje az asztalra, de a fiú nem tudta, hogy hogyan lehet azt megenni, ezért inkább nem evett semmit. Mondta is a lány:

- Furcsa egy legény ez, semmit sem eszik.

Hazamegy. Kérdi az anyja:

- No, hogy volt? Mit adtak enni?

- Tojást, de nem tudtam, hogy hogyan kell enni, ezért semmit sem ettem.

- No, gyermekem - mondja az anyja - a tojást az asztalhoz kellett volna verni, majd meg­hámozni és darabokra vágni, és úgy megenni.

- Jól van - mondja a fiú. - Máskor ezt fogom tenni.

Megint elment háztűznézőbe. Most főtt borsóval kínálták. A fiú fogta a borsót, az asztalhoz verte, meghámozta, négy darabra vágta és ette. Nézi, csak nézi a lány, ez a fiú olyan furcsán eszik.

Hazamegy. Kérdi az anyja:

- No, hogy volt? Mit adtak? Tudtál enni?

- Tudtam. Főtt borsót adtak. Hát én fogtam a borsót, az asztalhoz vertem, meghámoztam, darabokra vágtam és megettem.

- Jaj, fiacskám! A borsót nem úgy kell enni. A markodba kell venni, majd az egyik kezedből a másikba, a másikból az elsőbe, majd a szádba...

- Jól van - mondja a fiú. - Máskor ezt fogom tenni.

Megint elment háztűznézőbe. Most tejfeles túrót adtak. A fiú azonnal bele is nyúl az egyik kezével a tálba, kivesz egy kis túrót, majd az egyik kezéből a másikba, a másikból az elsőbe, majd végül a szájába teszi.

Nézte a lány, nézte, hogy a fiú hogyan eszik, majd kijelentette, hogy nem megy hozzá feleségül.

Az anyja meg ezután soha többé nem engedte el háztűznézőbe.

 

A KUTYA A SZŰCSMESTER

Egy alkalommal a pásztorral együtt kiment a kutya is a legelőre. Ott futkosott, szaladgált. Bekerült a bokrok közé, és ott egyenesen a farkassal találta szemben magát. A farkas, hopp, elkapja a kutya tarkóját és a földhöz szorítja. Ebben a szerencsétlen helyzetben a kutya keser­vesen nyüszíteni kezdett, amit meghallott a pásztor, és hívta a kutyáját.

- Mester, Mester, Mester! - kiabálja, mert ez volt a kutya neve.

A farkas, meghallva a pásztor hangját, elereszti a kutyát, és kérdi tőle:

- Milyen mester vagy te?

- Jól ki tudom készíteni a prémet - felelte a kutya, miután összeszedte magát.

A farkasnak ezen a héten éppen nagy szerencséje volt, mert öt jó prémre tett szert. Három öreg bakkecskét és két nagy bárányt fogott. Eleresztette a kutyát, és kedves szavakkal így szólt hozzá:

- Gyere el egyszer hozzám - mondja a farkas. - Van öt jó prémem, készítsd ki azokat, én majd jól megvendégellek.

Meg is egyeztek. A kutya magával vitte a prémeket, és a kis híd alatt neki is állt a cserzésük­nek. Közben azonban baleset történt a kutyával. Egyszer belopakodott a konyhába, fel akart mászni a kemencére, hogy egy kicsit megmelegedjen, de amint kapaszkodott felfelé, véletle­nül felfordította a tejes fazekat. A gazdasszony éppen ott volt, vacsorát főzött. Haragjában, amikor látta, hogy mit tett a kutya, kimert egy bögre forró kását, és zsupsz, a Mester szemébe. A kutya kirohant az ajtón, de a gazdasszony még dühösen utána kiáltott:

- Soha többé meg ne lássalak itt, te szörnyeteg!

A kutya kifutott az udvarra, és a mancsával kaparta le a szeméről a forró kását, de az egyik szemére így is megvakult, nem látott már jól a Mester. Rossz napok köszöntöttek rá: a lakásba már senki sem ereszti be, enni nem adnak neki, ő maga pedig félig vakon nem talál magának ennivalót. Állandóan éhség kínozta. Mit tegyen? Amikor nagyon megéhezett, elővette az egyik prémet a híd alól és felfalta. Azon a napon jól is érezte magát. Másnap elfogyasztotta a második prémet, és így ment ez egészen addig, amíg az utolsó is el nem fogyott.

Pár nap múlva a kutya elment a kisfiúval a lovakat legeltetni, és szerencsétlenségére megint találkozott a barátjával, a farkassal. Az mindjárt kérdi:

- No, mester, ki vannak már cserezve a bőrök?

A kutya a szemét lesütve feleli:

- Balul ütött ki a dolog. A bőröket nem készítettem el időben. Megbetegedtem a szememre, és közben a cserzett bőrök megrohadtak.

- Nagyon rosszul tetted ezt, nem tudok megbocsátani - mondta a farkas. - Öt prém az mégsem tréfadolog. Bíróság elé viszem az ügyet.

- Vidd - mondta a kutya. - Mi mást is tehetnél. De én nem szándékosan rontottam el a bőrö­ket, hanem a baleset miatt történt ez.

- Kiket választasz bíráidul? - kérdezte a farkas.

- Én igazságosakat hívok - felelte a kutya. - A legjobb szomszédjaimat, a bakkecskét, a kandúrt meg a kakast. És a te bíráid kik lesznek?

- Énnekem kettő is elég lesz. Elhívom a medvét meg a rókát, ugyanis az erdei állatok okosabbak tinálatok, házi állatoknál.

Az erdő szélén nő egy tölgyfa. Úgy egyeztek meg, hogy másnap reggeli után ennél a tölgynél találkoznak. Miután megállapodtak, elváltak egymástól.

Másnap a farkas felkérte a medvét meg a rókát, és elmentek a rét szélére. Nézik, figyelik a kerteket, de csak nem látják jönni a kutyát a bíráival.

Megszólalt a medve:

- Gyerünk oda a tölgyfához. Én felmászom a fára, körülnézek, mert fentről jobban lehet látni.

Mindnyájan elmentek a tölgyhöz. A medve azonnal felmászott, onnan nézelődött. Végre meglátta a kertek felől közeledőket. Négyen voltak.

- Rossz vége lesz ennek - mondta a medve. - A kutya nagyon előkelő bírákat hoz. Az egyik­nek hosszú ősz szakálla van, fehér talár van rajta, két vadászkést tart maga előtt, és amint a bokrokhoz ér, gallyakat vesz a kezébe. A második csíkos egyenruhában van, hosszú dárdát tart a kezében. Végül a harmadik talán katona: ezüst szegély díszíti a ruháját, piros váll­pántokkal, még két görbe kardja is van.

A medve rémülten még magasabbra mászott. A róka elbújt, védekezésképpen, egy halom rőzse mögé. Amikor mindnyájan odaértek, csak a farkast látták. A kakas megállt, és így kiáltott:

- Istenem segíts, emberek! Hol vannak a bírák?

A róka, mert jobban meg akarta nézni őket, megmozdult a rőzserakás mögött. A kandúr azt gondolta, hogy ott egy patkány kapar, hopp, fel a rőzserakásra. A róka, aki azt hitte, hogy dárdával támadnak rá, futásnak eredt az erdőbe. A kutya észrevéve a futó rókát, üldözőbe vette, és így kiabált:

- Várj csak, várj, várj!

Megrémült a kandúr is, prüszkölve felugrott a tölgyfára. Ebben a kavarodásban kiabálni kezdett a kakas:

- Megvesztetek? Megvesztetek?

Így kiabált, és közben ugrált fel a tölgyfa csúcsa felé. A medve megijedt, mert azt hitte, hogy két óriás támad rá, az egyik dárdával, a másik két karddal. Bumm, leugrott a földre, bukfencet vetett, és nekiiramodott az erdő felé. A kos, amikor meglátta ezt a zűrzavart, dühösen a nyájá­hoz szaladt. A farkas ily módon egyedül maradt. Egyszerre elege lett a pereskedésből, és úgy döntött, hogy ezentúl nem fogja lehúzni az állatok bundáját, hanem széttépi és felfalja a testükkel együtt.

 

JURGIUKAS ÉS ELENYTĖ

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi meg egy nő. Volt nekik két gyerekük. A fiút Jurgiukasnak, a lányt Elenytėnek hívták. Az anya meghalt, és az apa feleségül vett egy boszorkányt.

A boszorkánynak egyszer húsra támadt kedve, és arra szánta el magát, hogy levágja Jurgiukast. Mondja a férjének, hogy le kell vágni. Az apa meg mondja, hogy nem vágja le. Végül a férfi levágott egy disznót, megfőzte és elvitte a boszorkánynak. A boszorkány elkezdte enni. Ekkor odarepült egy holló és mondta:

Kár, kár!
Nem Jurgiukas húsát eszed.
Kár, kár!
Disznó húsát adták neked!

A boszorkány kidobta a húst az ablakon. Megint kiabál, hogy vágják le Jurgiukast. Az apa le­vágott egy bárányt, majd egy tehenet és minden más állatot. Végül nem maradt már semmi, amit le lehetett volna vágni, ekkor lelőtt egy nyulat, de végül csak le kellett vágnia Jurgiukast. Megfőzte és odaadta a boszorkánynak:

- Tessék, egyél!

A boszorkány eszik, a holló odarepül és mondja:

Kár, kár!
Ez Jurgiukas húsa!
Kár, kár!
Ez a fiú húsa!

Megette a boszorkány Jurgiukas húsát. A csontokat pedig kidobta az ablakon. Elenytė össze­szedte azokat, belecsavarta egy selyemkendőbe, és egy tarka sólyom alá tette, amelyik éppen a tojásait költötte. Ezekből a csontokból kikelt egy kisgalamb. A galamb elrepült az erdőbe, közben énekelt:

Feltámadott a szél, feltámadott,
Amikor engem az apám lelőtt.
A gonosz boszorkány megevett,
Csontjaimat az ablakon kidobta.
Jött fehér húgom,
Fehér kendőbe gyűjtötte,
Sólyom alá tette.
Én kismadár vagyok - sólyomfi,
De a nevem - galambocska.

Jöttek a kereskedők, meghallották, amit énekelt, és mondják:

- Gyere ide, megajándékozunk téged!

És mindenki, aki csak ott volt, adott neki egy zacskó pénzt. Másnap megint énekelt az erdőben:

Feltámadott a szél, feltámadott,
Amikor engem az apám lelőtt.

Akkor vászonfestők jöttek. Adtak neki selymet, vásznat, posztót és mindenféle más anyagot. Amikor őt senki sem látta, a pénzt és ezeket a ruhaanyagokat mind felvitte az apja házának a tetejére. Harmadik nap megint énekelt az erdőben. Akkor jöttek a malomépítők, és adtak neki egy-egy malomkövet. Ő a malomköveket is felvitte a háztetőre, majd elrepült, és tovább énekelt:

Feltámadott a szél, feltámadott...

Majd mondja:

- Gyere ki apa, megajándékozlak.

Az apja kijött a házból. Jurgiukas ledobott neki egy zacskó pénzt, és megint énekelt:

Feltámadott a szél, feltámadott...

Megint mondja:

- Gyere ki, húgocskám, megajándékozlak.

Kijött Elenytė, akinek adott fél vég selymet, fél vég vásznat, posztót, mindent elfelezett. Végül, amikor elénekelte az énekét, így szólt:

- Gyere ki, gonosz boszorkány, megajándékozlak.

Az nagyon gyorsan felöltözött, kijött és felnézett a magasba.

Jurgiukas hirtelen a fejére dobta az egyik malomkövet. Még él! Ledobta a másikat is: ekkor meghalt a boszorkány. Ebben a pillanatban Jurgiukas madárból visszaváltozott fiúvá. Milyen nagy volt az öröm! És ezután mindenki boldogan élt tovább!

 

 

HOGYAN VARRT A RÓKA BUNDÁT A FARKASNAK

Amint ment a farkas az erdő szélén, egy harkály kopácsolt az egyik fán. A farkas felemelte a fejét és így szólt:

- Harkály, harkály, te itt kopácsolsz télen-nyáron, mégsem csinálsz csizmát magadnak.

- Nem kell nekem csizma - válaszolt a harkály. - De te, farkas, bárányvadász, aki fogdosod össze és téped szét a bárányokat, amikor jön a tél, fagyoskodsz, nem varrsz magadnak bundát.

Ekkor az eszébe jutott a farkasnak, hogy télen vacogott a foga a hidegtől. Elszomorodott, és sírva ment tovább. Találkozott egy rókával.

A róka kérdi tőle:

- Komám, miért sírsz?

- Hogyne sírnék, ha a harkály így beszél: “Farkas, bárányvadász, aki fogdosod össze és téped szét a bárányokat, amikor jön a tél, fagyoskodsz, nem varrsz magadnak bundát.”

- Van is miért sírnod. Én majd varrok neked bundát, koma, csak hozzál nekem egy bárányt.

A farkas elment, elkapott egy bárányt és elvitte a rókának.

- Gyere el holnap, akkorra megvarrom a bundát - mondja.

A róka felfalta a bárányt, majd jóllakottan leheveredett az erdőszélen, sütkérezett a napsütés­ben.

Jön a farkas:

- No, lompos farkú róka koma, megvarrtad a bundát?

- Megvarrtam az egészet, csak a gallérra nem maradt már anyag. Mihelyt kapok lóbőrt a gallérhoz...

- Honnan szerzünk? - kérdezi a farkas.

A róka így felel:

- Nem messze innen, a réten, legel egy szép csikó. Jó gallér lenne a bőréből. Gyerünk, fogjuk meg! Te elkapod a zabláját, én pedig kivágok belőle annyit, amennyi a gallérhoz kell.

A róka odament a csikóhoz egy ollóval, és hopp, a füle alá nyúlt, a farkas pedig a zablát kapta el. A csikó megijedt, felugrott és húzta maga után a farkast, hogy csak úgy porzott a bundája. A róka meg egyre csak kiabált:

- Komám, fogd a csikót, még nem vágtam ki!

A farkas már szeretné elereszteni a zablát, de belegabalyodott, és nem tudja. A csikó egye­nesen a házba viszi.

- Komám, komám, kapaszkodj meg az ajtóban - kiáltja messziről a róka.

De hogyan is kapaszkodhatna meg a farkas, ha a csontjai már ott zörögnek a földön?

Így már nem tudta felvenni a rókavarrta bundát.

 

 

A KAKAS, A KUTYA MEG A RÓKA

Egy gazda nagyon szigorúan bánt az állataival, nem adott elég ennivalót, amit fellefetyelhetett a kutya, felcsipegethetett a kakas, ezért ők ketten megállapodtak abban, hogy elszöknek az erdőbe, és önálló életet kezdenek. A kakas talált magának helyet egy magas tölgyfa ágain, a kutya pedig egy kicsit lejjebb bemászott a tölgyfa odújába és ott berendezkedett. Ők ketten így éltek volna örök időkig, barátságban, vadászgatva, ha nem lett volna a kakasnak az a rossz szokása, hogy kora hajnalban kukorékoljon, és munkára szólítsa az embereket.

Amikor először kukorékolta el magát az erdőben, meghallotta őt a róka. Felugrott a fek­helyéről és kimászott a rókalyukból. A kakas másodszor is kukorékolt, a róka pedig hegyezve a fülét hallgatózott, hogy melyik irányból is jött a hang. A hangot követve eljutott a tölgy­fához, és gondolta magában: “Lecsalogatom a fáról ezt a kakast, elkapom és megeszem.” Magasra felemelte a fejét és hízelegve így szólt:

- Te vagy az egyetlen kis kakas az erdőben, én vagyok az egyetlen róka. Gyere le hozzám, éljünk jó barátságban!

- Én nem vagyok itt egyedül - mondja a kakas. - Lent lakik a barátom, a kapus. Kopogj be az ajtón, kérd meg, hogy engedjen be, talán kinyitja a kaput és befogad téged.

A róka azt hitte, hogy az a kapus szintén egy kakas, és már előre örült, hogy mindkettőt el­kapja, és finom kakashúst fog enni. A farkával megkopogtatta a tölgyfát, és várta, hogy ki­nyissák az ajtót, de az odúból hirtelen előugrott egész ágyneműjével együtt a kutya és elkapta a róka tarkóját. A róka mekegni kezdett, mint egy kecske, a farkával csapkodott, és arra is alig volt ereje, hogy ezt gondolja:

- Kakashúsra támadt kedvem, és magam vetettem oda magam a kakasnak meg a kutyának.

A kutya úgy megrázta, hogy a rókának egyszerre eltűnt minden ravaszsága.

 

 

A FARKAS MEG A RÓKA

A farkas a rókával együtt elszaladt egy hurokcsapda mellett. A csapda fölött egy liba lógott. Már mindketten nagyon régen ettek, szörnyen ki voltak éhezve, de a róka rá sem nézett a libára.

- Komám, miért nem mész oda? Hiszen egy liba lóg ott! - mondta a farkas.

- Ma szerda van, ilyenkor én nem eszem húst - felelte a róka.

A farkasnak azonban az eszébe jutott, hogy ő nem szokott böjtölni, akkor eszik húst, amikor csak talál. Belépett a hurokba, de még el sem érte a libát, jaj, máris fennakadt. Ekkor a róka bátran odament a libához, és jóízűen elfogyasztotta.

- Komám, hiszen ma szerda van - mondta a félholt farkas.

- Annak van ma szerda, akinek a lába nem éri el a földet - jelentette ki a róka.

 

A BAGOLY SZEME

Nagyon, nagyon régen, amikor a madaraknak és az állatoknak még nem volt szemük, az Isten összehívta őket, hogy szétossza közöttük a szemeket.

- Aki korábban érkezik, az jobb szemet kap - mondta.

Az állatok és a madarak mind nagyon siettek az Istenhez, egyedül a bagoly maradt le, alig vánszorgott leghátul. Már sötétedett, amikor odaért az Istenhez. Az a sötétben talált még két nagy szemet, és odaadta azokat a bagolynak, hogy éjjel is jól lásson. Az isten ezért tett így, mert nagyon lusta volt megágyazni a vendégnek éjszakára. A bagoly átvette a nagy szemeket, és azon nyomban, még éjjel, hazarepült.

A bagoly azóta csak éjjel lát.

 

 

A RÓKA MEG A KÖCSÖG

Egyszer egy nő elment aratni, és magával vitt egy köcsög tejet. Mivel meleg volt, az asszony a köcsögöt a bokrok alá dugta, hogy a tej hideg maradjon. Éppen a bokrok mellett szaladt el egy róka, aki a hőségben nagyon megszomjazott. Megérezte a tej szagát, beledugta a fejét a köcsögbe és kilefetyelte a tejet. A kaszálással elfoglalt nő nem látta, hogy mi történik a köcsöggel.

A róka könnyen bedugta a fejét a köcsögbe, de kihúzni onnan már nem tudta; akárhogy is forgatta, emelgette a fejét, csak nem jött ki. Látva, hogy semmi sem segít, szép szavakkal kérlelni kezdte a köcsögöt: “Engedj ki köcsögöcske, már épp eleget játszottunk, tovább nem bírom.” Itt azonban a róka minden furfangja hiábavaló volt, a köcsög csak nem eresztette el.

A róka nem ostoba, ezért így szólt a köcsöghöz: “Ha nem, hát akkor nem. De várj csak, majd a vízbe fojtalak, ha nem eresztesz el.” Odaszaladt a folyóhoz és belemerítette a köcsögöt. A köcsög tényleg belefulladt, de amint megtelt vízzel, a rókát is magával húzta a mélybe.

 

A GÓLYA MEG A DARU

Egy mocsárban élt egy gólya meg egy daru. Megunták már a magányos életet, ezért a gólya azt gondolta, hogy megnősül. Miután ezt eltervezte, megy át a mocsáron három versztát: tip‑tip-top. Amikor odaér, kopogtat a daru ajtaján és így szól:

- Daru, daru, meg akarok nősülni. Leszel a feleségem?

A daru kinézett az ablakon, és még csak ki sem nyitva az ajtót, mondja:

- Nem vagy te túl szép, gólya, a lábad csak egy szál csont, magad tarka vagy, ügyetlen, a tehetség legkisebb jele nélkül. Nem megyek hozzád feleségül, gólya, még nem jött el az ideje. Várok egy kicsit.

Ilyen választ hallva elszégyellte magát a gólya, és megy haza át a mocsáron: tip-tip-top.

Amikor a gólya elment, a daru gondolataiba merült és ezt gondolta:

- Olyan, amilyen, az a gólya, mégiscsak férfi. A lába, igaz, csak egy szál csont, de piros és hosszú. Ez jó, ha a mocsárban él, nem piszkolja össze a tollait. És mindent egybevetve, derék legény ez a gólya. És amikor repül, olyan szépen csapkod a szárnyaival, hogy nem egy madár örülne, ha ilyen udvarlója lenne. És ilyen ostoba vagyok én, a legény maga eljött megkérni a kezem, én pedig visszautasítottam. Százszor jobb lenne férjes asszonynak lennem, mint magá­nyos vénlánynak. Elmegyek én magam hozzá. Megkérem, hogy vegyen feleségül.

És megy a daru a gólyához, kecsesen lépdelve a mocsárban: csap, csap, csop. Odaért, be­kopogott a gólya ajtaján.

- Elgondolkoztam azon, amit tettem, és beismerem, hogy csúnyán jártam el, hogy vissza­uta­sítottalak, szomszéd - mondja. - Te jó és szép legény vagy, ezért is jöttem el hozzád. Vegyél feleségül, kettesben jobb lesz az életünk.

- Mivel nem jöttél, amikor én kértelek, most mehetsz vissza nélkülem. Máshol is találok magamnak feleséget, talán még szebbet is.

Elszégyellte magát a daru, lehajtotta a csőrét, és hazaballagott: csap, csap, csop.

Közben azonban a gólyának megfájdult a szíve, és szemrehányást tett magának, hogy visszautasította a darut. Jó madár az a daru, maga eljött, de ő csak nem vette el.

Megint megy a daruhoz: tip-tip-top. A daru nem engedi szóhoz jutni, nem megy hozzá felesé­gül, de amikor már elment a gólya, a daru sajnálkozott:

- Már nincs miért maradjak továbbra is lány. Még egy másik daru lecsapja a kezemről ezt a gólyát. Elmegyek, és bocsánatot kérek tőle, talán még időben megegyezünk.

De sehogyan sem tudtak megállapodni, és mind a mai napig csak járnak egymáshoz.

 

 

A FARKAS MEG A SZABÓ

Egyszer ment az erdőben egy szabó és találkozott egy éhes farkassal. A farkas így szólt hozzá:

- Most feküdj le, én megeszlek!

A szabó elkezdett könyörögni, és próbálta megmagyarázni a farkasnak, hogy ő nem fér bele a hasába. A farkas ráparancsolt, hogy vegye elő a mérőlécet és mérje meg. A szabó, amint ott méricskélte, hopp, elkapta a farkas farkát, és jó erősen megfogva, a kezére tekerte. Majd elővette a hóna alól a vasalót, és verni kezdte vele a farkast a hátán, az oldalán, mindenütt, ahol csak érte. A farkas ordított, vonyított, ugrált, de sehogyan sem tudott kiszabadulni. A farkas látva, hogy a szabó így agyonverheti, könyörögni kezdett:

- Várj, jó ember, ha szükséged van a farkamra, vidd el magadnak, de engem eressz el élve. Semmi rosszat sem teszek neked!

A szabó elővette az ollót, és nyissz, levágta a farkas farkát, magát az állatot pedig eleresztette.

A farkas elszaladt az erdőbe. Szörnyen jajgatott, és összehívta a farkasok tanácsát. A farkasok nagy tömegben összefutottak. A farkatlan farkas elmesélte, hogy hogyan gúnyolta ki, verte el, és vágta le a farkát a szabó. A farkasok megegyeztek abban, hogy futva megkergetik a szabót, majd széttépik. Így is tettek. Nekieredtek és futottak a szabó után. Az meghallotta, hogy nagy zajjal rohannak, egyre közelebb vonyít a falka, és nem tudja, hogy mit is tegyen. Körülnézett, és miután meglátott egy fenyőt, felmászott annak a csúcsára. Odaszaladnak a farkasok a fenyőhöz és tanácskoznak, hogy hogyan is érhetik el a szabót. Az egyik farkas így szól:

- Várjatok! Nem bírja ki sokáig. Állj itt lent te, farkatlan, mi pedig felmászunk egymás hátára, és elérjük így őt.

A szabó, amikor meghallotta, szörnyen megijedt. Látva, hogyan másznak egymásra a farka­sok, és mindjárt elérik a lábát, felkiáltott:

- No, másszatok csak, másszatok! Kire számíthatnak, kire nem, de arra a farkatlanra mindenki számít.

A farkatlan, amikor ezt meghallotta, azonnal kiugrott alulról és az összes farkas lezuhant a földre. Sokan összetörték magukat, sokan elrohantak az erdőbe. A szabó lemászott a fenyő­fáról és szerencsésen folytatta az útját.

 

 

A KILENCFEJŰ

Élt egyszer kilenc fiútestvér és volt nekik egy húguk. Mindegyik fiú lóháton elment a hábo­rú­ba, a húguk otthon maradt a mostoha anyjukkal, aki boszorkány volt. Ez a boszorkány ismert az erdőben egy kilencfejű sárkányt. Egyszer elküldte a lányt, hogy keresse meg a háborúban a bátyjait. Valójában azért küldte el, hogy a kilencfejű sárkány elkapja és felfalja. Miután el­küldte a lányt a fivérei keresésére az erdőbe, a boszorkány maga is elment utána, mert meg akarta tudni, hogy mi is fog történni.

Amikor rátámadt a kilencfejű, a lány felmászott egy vadalmafára. A kilencfejű elkezdte rágni az almafát. Rágja az első fejével, rágja a másodikkal, elfárad. Ezért rágja a harmadikkal, és tovább, így rágja mind a kilenc fejével.

Jön a medve

- Istenem, kilencfejű, mit csinálsz itt?

- Sült hús ül az almafán, rágom a fát, hogy a húst leszedjem, megegyem.

- Pihenj egy kicsit, majd én rágom helyetted.

A kilencfejű lefekszik a földre, pihen. A medve pedig szalad az almafa körül és énekel:

Megnyúzlak, kiváglak, almafácska,
Kettő, három, elég!

A kakukk kakukkol:

Kakukk, kilenc fivér,
Kakukk, gyertek gyorsan,
Kakukk, a ti nővéretek,
Kakukk, a zöld erdőben,
Kakukk, az almafán,
Kakukk, a kilencfejű rágja,
Kakukk, mindjárt elrágja.
Kakukk, már csak egy szál,
Kakukk, már csak egy szál!

A boszorkány megijeszti:

- Hess, hess, mit énekelsz itt?

Közben futkos a medve az almafa körül, szól a kakukk, a boszorkány meg kergeti a kakukkot.

A kilencfejű fekszik, mind a kilenc feje a földön nyugszik, és egyszerre csak hallja, hogy remeg a föld.

Mondja:

Mi zúg ott, mi dobog itt
A királyi föld alatt?

A kakukk a földre száll, és így beszél:

Hadd zúgjon, hadd dobogjon,
A fivérek jönnek jó lovon.

A kilencfejű sárkány azonnal felemelte a földről az egyik fejét. Látja, hogy az almafa, amit megrágott, háromszor olyan vastag, mint amilyen az elején volt. Utasítja a medvét, majd maga is tovább rágja.

Szalad oda a róka:

- Istenem, kilencfejű, mit csinálsz itt?

Így felel:

- Sült hús ül az almafán, rágom a fát, hogy a húst leszedjem és megegyem.

A róka így szól:

- Feküdj csak le, kilencfejű, majd én elrágom helyetted!

De az így felel:

- Te is úgy akarsz tenni, mint a medve.

- Nem, én azt nem teszem!

A kilencfejű megint lefeküdt, a róka meg futkos és énekel:

Megnyúzlak, kiváglak, almafácska,
Kettő, három, elég!

A kakukk megint kakukkol:

Kakukk, kilenc fivér,
Kakukk, gyertek gyorsan,
Kakukk, a ti nővéretek,
Kakukk, a zöld erdőben,
Kakukk, az almafán,
Kakukk, a kilencfejű rágja,
Kakukk, mindjárt elrágja.
Kakukk, már csak egy szál,
Kakukk, már csak egy szál!

A boszorkány megint kergeti a kakukkot:

- Hess, hess, mit énekelsz itt?

A kilencfejű megint mondja:

Mi zúg ott, mi dobog itt,
A királyi föld alatt?

A fivérek már egész közel vannak.

A kakukk megint szól:

Hadd zúgjon, hadd dobogjon,
A fivérek jönnek jó lovon.

Ebben a percben megjelent mind a kilenc bátor fivér páncélban, karddal - a kilencfejűnek mind a kilenc fejét levágták, és levették a húgukat az almafáról. A boszorkányt meg hozzá­kötötték a fához és elégették.

 

 

A KAKAS MEG A TYÚK

Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Volt nekik egy kakaskájuk meg egy tyúkocskájuk. Egyszer a kakas kiment az erdőbe mogyorót szedni, a tyúk is utána ment.

A kakas felrepült a mogyoróbokorra, csipegeti a mogyorót. A tyúk meg ott topog a fa alatt. Kéri:

- Kakaska, kakaska, adjál nekem is egy mogyorót!

A kakas ledobott egy szem mogyorót.

A tyúk megette, és megint kéri:

- Kakaska, kakaska, adjál nekem is egy mogyorót!

A kakas megunta, hogy egyenként dobálja le a mogyorót, ezért ledobott egy egész ágat, és kiverte vele a tyúk szemét. A tyúk sírva szaladt az öregasszonyhoz panaszkodni:

- Anyóka, anyóka, büntesd meg a kakast, mert kiverte a szemem.

Az öregasszony magához hívja a kakast és szidja:

- Miért verted ki a tyúkocska szemét?

A kakas mentegetőzik:

- Én ártatlan vagyok. A mogyoróág letörött, én magam is majdnem összezúztam magam.

Az öregasszony odamegy a mogyoróbokorhoz és szidja:

- Miért törtél el? Majdnem agyonütötte magát a kakas. A kakaska temiattad kiverte a tyúkocs­ka szemét.

A mogyoróbokor mentegetőzik:

- Én ártatlan vagyok. Engem megrágott a kecske.

Az öregasszony magához hívja a kecskét és szidja:

- Kecskécske, kecskécske, miért rágtad meg a mogyoróbokrot? A mogyoróbokor eltörött, a kakas majdnem leesett és kiverte a tyúkocska szemét.

A kecske mentegetőzik:

- Én ártatlan vagyok. Nem vigyáztak rám a pásztorok.

Az öregasszony elkezdte szidni a pásztorokat:

- Miért nem vigyáztatok a kecskére? A kecske megrágta a mogyoróbokrot, a mogyoróbokor eltörött, a kakas majdnem leesett és kiverte a tyúkocska szemét.

A pásztorok is mentegetőznek:

- Mi ártatlanok vagyunk. Hogyan vigyázzunk a kecskére, ha mi félünk a farkastól.

Az öregasszony elment a farkashoz és szidja:

- Miért ijesztgeted a pásztorokat? A pásztorok nem vigyáztak a kecskére, a kecske megrágta a mogyoróbokrot, a mogyoróbokor eltörött, a kakas majdnem leesett és kiverte a tyúkocska szemét.

A farkas csak rásandított az öregasszonyra és felvonyított:

- Ne szidj engem, anyócska! Tudod, hogy engem úgysem lehet kerékbe törni vagy karóba húzni.

 

 

A PACSIRTA MEG A VARANGYOSBÉKA

Az Isten, amikor meg akarta teremteni a pacsirtát, fogott egy darab agyagot, és feldobta a magasba. Az agyag pacsirtává változott, leesett a földre, és dalolni kezdett.

Az ördög, aki ott ült egy hatalmas kő mögött, mindezt látta, és neki is kedve támadt teremteni egy madarat. Felkapott egy marék iszapot, feldobta a magasba. Az iszap visszaesett, és be­gurult a kő alá, ahol csúnya hangon brekegni kezdett, hogy még az ördög is megrémült.

Így született meg az első varangyos béka.

 

A RÁK MEG A VARJÚ

Egyszer a varjú, amint ott járkált a tóparton, fogott magának egy rákot. A rák látta, hogy rosszra fordult a sora, ezért elkezdte dicsérni a varjút.

- Milyen szép a tollad, varjú, mindenki tollánál szebb!

A varjú hallgat, egy szót sem szól, de a rák csak tovább dicséri:

- Talán a hangod is szép?

A varjú már majd elájul a dicsérettől, de nem szól egy szót sem. A kis rák megint dicséri:

- Valójában téged kellene megválasztani az összes madarak királynőjének.

A varjú erre csak ennyit szólt:

- Úgy ám, úgy ám!

A rák, zsupsz, bele a vízbe. Gyorsan elúszott, a varjú pedig ott maradt tátott csőrrel.

 

AZ ÜGYES MESTEREK

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király. Volt neki két mesterembere: az egyik mindent aranyból készített, a másik fából. Egyszer megparancsolta nekik, hogy mutassák meg, hogy mit tudnak.

Az aranyműves készített aranyból egy kacsát, majd megparancsolta, hogy töltsenek meg egy dézsát vízzel. Beleteszi a kacsát, az úszik a vízen és mondja: háp-háp, háp-háp...

A királyné így szól.

- Hiszen ez él!

- Nem - mondja az aranyműves. Kiveszi az állat összes ízületét, megmutatja, hogy nem él.

Az asztalos pedig készített egy sast. Amikor készen lett, ráült és háromszor körberepülte az udvart, majd odament a királyhoz. A királyné is ott ült mellette.

- No, mit tudok?

- Hát... szavakkal nem lehet kifejezni.

A királyfi pedig fogta magát, felszállt a sasra és elrepült. Mindenki kiabált utána:

- Hol vagy, hol vagy, hol vagy?

Ő azonban eltűnt a sassal együtt, senki sem tudta, hogy hová. Ezért megverték a szegény mesterembert, majd börtönbe vetették. Mondta a király:

- Ezt azért tesszük, hogy ne csinálhass több ilyen ördöngős szerkezetet! Ha pedig nyolc napon belül nem jön haza a fiam, lefejeztetlek!

No, most mi lesz vele? Bezárták a börtönbe. A szegény ember ott ül egymaga a cellában.

A királyfi pedig csak szállt, szállt, míg el nem jutott egy másik birodalomba. Bement egy kis kunyhóba. Ott talált egy öregasszonyt.

- Fogadj be engem, néni, egy éjszakára!

- Miért ne fogadnálak be - mondja az öregasszony. - Egy jó embert?

Amint mondta, be is fogadta, majd lefeküdtek aludni. A fiú fogta a sast, összehajtogatta és betette a feje alá.

- Én itt senkit sem ismerek - mondja a király fia. - Nagyon messziről jövök. No, anyó, meséld el, hogy mi újság van nálatok!

- Hát - mondja - nincs semmi újság. Csak van itt egy királylány, akit befalaztak egy olyan fallal, hogy senki se tudjon bemenni hozzá, és ő se jöhessen ki. Ott lakik a fal mögött, senkit sem lát.

A fiú csak ezt gondolja: “Várj csak...” Éjfélkor elővette a sast, felült rá és elrepült ahhoz a királylányhoz. Odarepült az ablakhoz, amin keresztül nem lehet kilátni. Megzörgette. A király­lány beengedte. És beszélgetnek.

- Tetszel nekem - mondja a fiú.

- És ha tetszem? Én nem mehetek hozzád. Az apám nagyon kegyetlen, kivégeztet.

És a szolgálók, a nevelők meghallották, hogy beszélgetnek. Reggel elszaladtak, és elmesélték az apjának, hogy járt a lánynál valaki. A király megparancsolta, hogy keressék meg, de a fiú, miután elbeszélgetett, visszarepült az öregasszonyhoz és lefeküdt. Jönnek ám a katonák, és viszik magukkal. A király megparancsolja, hogy akasszák föl. Fel is állítják az akasztófát.

- Most fel fogunk akasztani - mondja a király. - Hogyan tudtál bemászni a lányomhoz, hogy én nem vettelek észre? Oda nem mehet be senki!

Erre mit tesz a fiú? Semmit, csak hallgat. Hívják az embereket, hogy nézzék meg, hogy hogyan akasszák őt fel. Megjöttek a katonák. A fiú akkor így szólt:

- Tudjátok mit, van hozzátok egy utolsó kérésem. Hozzátok el azt a kis csomagot, ami ott van a párnám alatt annál az öregasszonynál.

Elengedték a katonákat, azok elhozták a csomagot. A királyfi összerakta a sast, felült rá - csak ennyit láttak. Odarepült a királylány ablakához, magához vette a lányt. Mindketten a sasra ültek és elrepültek haza. Hát nincs kit akasztani...

Látja a király, látja a mester is a börtön ablakán át, hogy repül a királyfi. És nem egyedül, hanem a menyasszonyával. Elhozta a királylányt, és feleségül vette.

A mestert kieresztették a börtönből.

Az esküvő után a királyfi sokáig és nagyon szépen élt a feleségével.

 

 

A RÓKA SZÁNKÓJA

Az apó a gyeplőt húzta, az anyó a cipót gyúrta. Apó így szólt anyóhoz:

- Anyó, anyó, tedd fel a cipót a kemence szélére, hadd hűljön ki!

Az anyó nem tette. Az apó megint mondja:

- Anyó, anyó, tedd ki a cipót az ablakba, hadd hűljön ki!

Az anyó nem tette.

- Anyó, anyó, tedd a cipót a küszöbre, hadd hűljön ki!

Az anyó odatette. A cipó, hopp, felugrott és gurulva útra kelt. Az anyó felkapta a piszkavasat, az apó a gyeplőt, és kergették, kergették, de utol nem érték. A cipó gurul, gurul, találkozik egy nővel, aki mos. Mondja neki:

Kergetett az apó, kergetett az anyó.
Kergessél te is, ruhamosó!

A nő felkapja a sulykolót és rajta, kergeti, kergeti, de utol nem éri. Találkozott a cipó egy szántóvetővel, mondja neki:

Kergetett az apó, kergetett az anyó.
Kergetett a ruhamosó!
Kergessél te is, szántóvető!

No, rajta, kergeti a szántóvető, kergeti, de utol nem éri. Találkozott a cipó egy kocsissal, mondja neki:

Kergetett az apó, kergetett az anyó,
Kergetett a ruhamosó,
Kergetett a szántóvető,
Kergessél te is, kocsis!

Gyorsan szaladt utána a kocsis, kergette, kergette, de utol nem érte. Találkozott a cipó egy rókával, aki az út szélén üldögélt, mondta neki:

Kergetett az apó, kergetett az anyó,
Kergetett a ruhamosó,
Kergetett a szántóvető,
Kergetett a kocsis,
Kergessél te is, róka koma!

A róka kérdi:

- Mit mondtál? Az egyik fülemre rosszul hallok, az egyik szememmel rosszul látok. Gyere közelebb!

A cipó közelebb is ment. A róka, hopp, elkapta, kiharapta a belét, megint leragasztotta, és ment tovább.

Nem messze pásztorok legeltették a nyájat. A róka odamegy hozzájuk, kérdi:

- Nem cserélitek ki a cipót egy kisbárányra?

A pásztorok így felelnek:

- Kicseréljük.

És kicserélték az egyik bárányt a cipóra. A róka bement az erdőbe és mondja:

Görbe fa szántalpaknak,
Egyenes fa ülőkének!

És lett is az egyik fából szánkó. Ekkor a róka befogja a szánkóba a bárányt és mondja:

Hipp-hopp, elcseréltem
A cipómat egy bárányért.

És megy a szánkóval, siklik a szánkója. Egyszercsak látja, hogy jön vele szemben a farkas, aki mondja:

- Róka koma, vigyél el engem is!

- Hogy összetörd a szánkómat?

- Nem, nem töröm össze! Vidd el legalább az egyik lábamat!

- Tedd fel! - mondja a róka.

A farkas feltette az egyik lábát. Majd megint kéri:

- Vidd el a másikat is!

- Hogy összetörd a szánkómat?

- Nem, nem töröm össze!

- Tedd fel!

Miután feltette a második lábát, kérte, hogy vigye el a harmadikat is. Amikor a róka megtette, a farkas megkérte, hogy vigye el a negyediket is.

A szánkó recsegni-ropogni kezdett. A farkas siránkozni kezdett, hogy a farkát a földön húzza. A róka megharagudott és így szólt:

- Tedd fel a farkadat, és ülj fel egészen, te haszontalan!

A farkas felmászott és kényelmesen elhelyezkedett. És ekkor riccs-reccs, dirr-durr, a szánkó összetört.

Most a róka mondja a farkasnak:

- Eredj, csinálj nekem szánkót.

- De róka koma, én nem tudok.

A róka megtanította, hogy mit kell mondania, hogy legyen szánkó.

A farkas elmegy az erdőbe és mondja:

Egyenes fa szántalpaknak,
Görbe fa meg ülőkének.

Szánkó azonban mégsem lett a fából. Odament a farkas a rókához és mondja:

- Látod, nem sikerült.

Akkor a róka kéri:

- Vigyázz a bárányomra!

Ő maga pedig elment az erdőbe és kedves hangon mondja:

Görbe fa szántalpaknak,
Egyenes fa meg ülőkének.

És egyszerre ott is állt a szánkó.

A farkas ez alatt az idő alatt levágta a bárányt, kivette a belső részét, megtöltötte mohával, összevarrta, és elszaladt az erdőbe. Megjön a róka a szánkóval. Látja, hogy nincs ott a farkas. Befogja a bárányt és mondja:

Hipp-hopp, triccs-traccs!
Befogtam a bárányt,
Amit cipóért kaptam!

De a bárány csak nem mozdul, egy helyben áll. Nézi a róka, és látja, hogy csak mohával van kitömve.

 

 

AZ ÖRDÖGÖK KIRÁLYA MEG AZ Ő LÁNYA

Az egér meg a veréb megegyezett egymással, és elvetettek két szem gabonát. Jó volt a termés, elcsépeltek néhány zsákkal. Ekkor látják, hogy repül hozzájuk a sas.

- Te - mondják - jó vagy. Oszd el közöttünk a termést!

- Ki szántott közületek és ki boronált? - kérdezi a sas.

- Én szántottam - válaszol az egér.

- Én boronáltam - válaszol a veréb.

A sas az egérnek két részt adott, a verébnek egyet, mert a szántás mindig nehezebb munka. A verébnek nem tetszett ez az osztozkodás, panaszra ment az urasághoz. Amint elszaladt a sas mellett, megsebesítette azt a begyén. A sas alig tudott felszállni egy szegény ember háza tetejére. Ott azt mondja:

- Vigyázz rám, amíg be nem gyógyul a begyem. Majd jól megfizetek neked.

A szegény ember három hónapig gyógyította, kezelte. A madárnak a begye begyógyult. Ez alatt az idő alatt megevett tíz ökröt és kiivott tíz hordó sört. A sas, amikor meggyógyult, le­szállt az udvarba és így beszélt:

- Ember, most ülj fel a hátamra, elrepülünk. Ezért a munkáért jól megfizetek neked.

Az ember felmászott a sas hátára, belekapaszkodott a tollába. A sas elrepült. Hegyeken, erdőkön át repült, odarepült egy kis házhoz. Így szól az emberhez:

- Itt szállj le! Menj be ebbe a házba. Itt lakik a húgom. Kérdezd meg tőle, akarja-e, hogy meg­mutasd neki a bátyját. Ezért kérd meg, hogy adja neked a törölközőt, amelyik ott lóg az ablak mellett.

Az ember bement a kis házba és kérdi:

- Akarod látni a bátyádat?

- Nagyon jó lenne - feleli a sas húga.

- De azért, hogy megmutassam, ide kell adnod nekem azt a törölközőt, amelyik ott lóg az ablak mellett.

- Sajnálom a fivéremet, de még jobban a törölközőt - feleli a lány.

Visszament az ember a sashoz és elmesélte, hogy mit mondott a nővére. A sas tovább repült. Megint átrepült hegyeken, erdőkön. Odarepült egy másik házikóhoz. Leszállt. Megparan­csolta az embernek, hogy szálljon le róla, menjen be a házba és mondja meg a másik nővé­rének, hogy megmutathatja a testvérét, de ezért azt a kis ládát kell odaadni, ami az ágy alatt van. Az ember bement a házba és mondja:

- Akarod látni a fivéredet? De azért, hogy megmutassam, azt a kis ládát kell nekem adnod, amelyik ott van az ágy alatt.

A lány így felelt:

- Kár a fivéremért, de még nagyobb kár a ládáért.

Az ember visszament a sashoz és elmesélte neki, hogy mit mondott a második nővére. Ekkor ketten továbbrepültek. Szállnak erdőkön át, hegyeken át, és elérnek a harmadik házikóhoz. A sas így szól:

- Szállj le rólam és menj be a házba! Itt él az én legfiatalabb húgom. Mondd meg neki, hogy megmutathatod neki a bátyját, de ezért kérd el tőle a dobozt, amelyik az ablakpárkányon áll.

A sas nővére így válaszolt az embernek:

- Sajnálom a dobozt, de még jobban a bátyámat.

Az ember visszament a sashoz és elmesélte, hogy mit mondott a húga. A sas bement és az emberrel együtt mindketten ott töltötték az éjszakát. Másnap a sas húga megvendégelte őket, átadta a dobozt, és megparancsolta nekik, hogy repüljenek haza. Figyelmeztette őket arra, hogy ne nyissák ki a dobozt, mielőtt haza nem érnek. Az embernek a hosszú úton elfogyott az ennivalója. Elhatározta, hogy kinyitja a dobozt, talán pénzt talál benne, az éjszakát egy ember­nél töltik. Már este kinyitja a dobozt, és megnézi, hogy mi van benne. Mihelyt csak kinyitotta, a dobozból ördögök kezdtek előbújni. Tele lett az egész udvar, az egész ház, de még mindig csak jönnek. Mindenki megijedt, és nem tudják, hogy mit kezdjenek. A sarokból előjött egy szörnyűséges, nagy szarvú ördög, és mondja:

- Ember, ígérd meg, hogy nekem adod azt, amit nem hagytál otthon, akkor én minden el­intézek, és épen és egészségesen hazaérsz.

Az ember elgondolkodott: nincs semmi baj, hát beleegyezett az ördög ajánlatába. Az ördög mindent elrendezett, mind a több ezer ördögöt visszakergette a dobozba, bezárta azt, és átadta az embernek, hogy vigye haza magával.

- Most nyugodtan utazz haza - mondja. - És teljesítsd a nekem tett ígéretedet!

Az ember, amint hazaért, kinyitotta a dobozt, az meg tele volt mindenféle pénzzel. Nagyon megörült. “Most majd lesz miből élni.” Nézi, és látja, hogy az asztalnál ül egy húsz év körüli szőke, szép, derék fiatalember. Az ember kérdi a feleségét:

- Honnan került ide ez a férfi?

- Oh - mondja a nő -, amikor elmentél, született egy fiunk. Gyorsan felnőtt, már meglett férfi.

Az apa nagyon elkeseredett, hogy az ördögök királyának kell adnia egyetlen fiát. Sírt, nem tudta, hogy mit is tegyen.

A fiú, látva síró apját, kérdi:

- Mi történt?

Az apa elmesélte, hogy ő mit ígért, de hiszen semmit sem tudott a fiáról.

A fiú így szólt az apjához:

- Apácskám, ne nyugtalankodj! Mindent elrendezek én. Holnap szépen felöltözöm, és én magam elmegyek, megkeresem az ördögök királyát és megkérdezem, hogy mit akar tőlem.

Másnap fel is öltözött, magához vett többféle ennivalót, és elment. Ment, mendegélt, minden­féle mocsarakon át, és kérdezgette, hogy hol él az ördögök királya. Sehogyan sem tudta meg­találni. Miután átkelt néhány erdőn, az egyik szélén rábukkant egy kis házra. Be kell menni, meg kell kérdezni - gondolta. Amikor bement a házba, ott egy nőt talált. Kérdezi tőle, hogy nem tudja-e, hogy hol lakik az ördögök királya. A nő így felel neki:

- Én nem tudom. Eredj túl az erdőn, ott találsz egy másik kis házat, abban lakik a nővérem, talán ő tud valamit az ördögök királyáról.

A fiú tovább ment. Elért a második házhoz. Bemegy. Egy másik nőt talált ott. Megkérdezi, hogy tudja-e, hogy hol lakik az ördögök királya. A nő így felel:

- Én nem tudom. Menj tovább, az erdő szélén találsz egy olyan házat, mint ez. Ott lakik a harmadik nővér. Ő tudhatja.

Odaért a fiú a harmadik nővérhez. Megkérdezte:

- Nem tudod, hogy hol lakik az ördögök királya?

A nő így felel neki:

- Tudom, hogy hol él az ördögök királya. De ő nagyon haragos. Három lánya van, de még egyik sincs férjnél. Ha csak egy férfi is a kezei közé kerül, azonnal agyonveri. Ha elmész hozzád, teveled is ez történik. Sajnállak téged.

A fiatalember mondja:

- Nekem feltétlenül el kell mennem az ördögök királyához.

- Mi az a fontos dolog, meséld el nekem! - kéri a nő. - Talán segíthetek neked.

A fiú elmesélt mindent, ami történt, hogy miért is jött ő ide.

- Töltsd nálam az éjszakát! - mondja neki a nő. - Itt, tőlem nem messze van egy nagyon szép tó. Ide jár mind a három lány fürdeni. Te egyedül nem mehetsz el az ördögök királyához, mert az mindjárt agyonverne téged. Csak a lányai segítségével mehetsz el hozzá. Amikor odamész a tóhoz, nézd jól meg, hogy hová teszik a lányok a ruháikat. Nézd meg jól, hogy melyik a legfiatalabb, majd vedd el annak a ruháját, és ne add vissza neki. Addig ne add oda, amíg csak bele nem egyezik, hogy feleségül megy hozzád. Csak a legidősebb ruháját el ne vedd, mert az nagyon gonosz, ő majd elver és visszaveszi a ruháját.

Éppen amikor a fiú elért a tóhoz, repült oda három lány. Levetkőztek és kezdtek fürdeni. A fiú nem nézte jól meg őket, és nem a legfiatalabb, hanem a legidősebb ruháját vette el. Az, miután megfürdött, kijött és keresi a ruháit. Rábukkant a fiúra. Nekiesett és jól elverte. Mind a hárman felöltöztek és elrepültek.

A fiú visszament a nőhöz és mindent elmesélt neki.

- Mondtam neked, hogy ne vedd el a legidősebb ruháját. Most megint aludj nálam! Holnap aztán jól nézd meg, hogy melyik a legfiatalabb. Vedd el a ruháját, és ne add oda neki, amíg bele nem egyezik, hogy feleségül megy hozzád.

A fiú ott is aludt, majd elment a tóhoz, leült a fa alá, és várt. Amint ott várakozik, odarepül mind a három lány, levetkőztek, letették a ruhájukat. Ez alkalommal a fiú jól figyelt, és a legfiatalabbnak a ruháját vette el. A legidősebb megtalálja a ruháját, a középső megtalálja, de a legkisebb nem találja. Ruha nélkül csak nem repülhet el. A kettő elrepült, de a legfiatalabb ott maradt. A fiú mondja neki:

- Gyere feleségül hozzám! Akkor visszaadom a ruhádat.

A lány beleegyezett. Mindketten elmentek a nőhöz, szépen felöltöztek és együtt elmentek a lány apjához, az ördögök királyához. A lány elrejtette a fiút, maga pedig odament az apjához, és mondja:

- Amikor fürödtünk, választottam magamnak férjet. Ha te, apa, meglátod a férjemet, mit teszel vele?

- Semmit sem teszek - mondja az apja. - Három lányom van, de még egy vőm sincs. Nagyon jó lenne, ha lenne legalább egy vejem, mert én már nagyon öreg vagyok.

A lány mindjárt vezeti is be a férjét, és mutatja az apjának. Az apa így szól:

- Nagyon jó, most lesz, aki dolgozzon.

Másnap az apa kiadja a vejének a munkát: megparancsolja neki, hogy fogja a fejszét, menjen ki az erdőbe és vágjon ki száz öl fát. A vő kiment, körülnézett - a haláláig nem tud kivágni ennyi fát. Amikor hazament, elmesélte a feleségének.

- Menj vissza a fejszével - mondja az asszony. - És várj, amíg nem viszek neked enni. Magad ne kezdj el dolgozni.

A férfi elment az erdőbe és leült. Eljött a felesége, adott neki enni, néhányszor legyintett a kezével a levegőben, és az egész erdő egyszerre ki van vágva, a fa összerakva.

Hazamentek. Az ördögkirály kérdezi:

- Kivágtad a fát, vő?

- Kivágtam és össze is raktam.

- Nagyon jól tetted - mondja - hogy összeraktad. Holnap fel kell szántai a földet, el kell vetned a búzát, és ügyelj arra, hogy be is érjen! Akkor arasd le, őröld meg és hozzál nekem belőle sütött kenyeret.

Másnap reggel a vő megint kiment az erdőbe. Várt, amíg a felesége ki nem hozta az ebédet. Mialatt ő evett, a felesége néhányszor csak legyintett a kezével a levegőben, és egyszerre fel lett szántva az irtás, meg lett boronálva, a gabona is el lett vetve, sőt be is ért, meg is lett őrölve és ki is sült a kenyér. A vő, amint indult haza, a kenyeret a hóna alá kapta és hazavitte vacsorára az apósának.

Az apósa, amikor meglátta, hogy a veje minden munkát elvégzett, nagyon kétségbe esett. Gon­dolja magában: hogyan pusztítsa el? Megparancsolta, hogy másnap fogja a csődört és törje be.

Jön haza a felesége, és kérdi:

- Mit parancsolt az apám holnapra?

- Egy csődört kell meglovagolnom - feleli.

- Az nem csődör, hanem maga az apám, az ördögök királya, aki csődörré változott, agyon akar taposni téged. Tudod mit, add ide nekem a ruhádat, te magad pedig vedd fel az enyémet! Én meglovagolom a csődört.

Másnap az ördögök királyának a lánya átöltözve bement az istállóba. Ott talált egy felnyergelt csődört. Mindjárt felszállt rá és kezdte betörni. Volt neki egy vasalt botja. Amikor csak fel­emelte a ló a fejét, hogy felágaskodjon és levesse a hátáról, ő a fejére vágott a bottal. A csődör egy fél napig ott kínlódott, de csak nem tudott felágaskodni. Elfáradva, kiizzadva ment haza. A nő, miután leszállt a lóról, azonnal átöltözött és küldte a férjét az apjához:

- Mondd neki: Apácska, menj, nézd meg, hogy jól betörtem-e a csődört!

Megy, és mondja az apósának:

- Apácska, menj, nézd meg, hogy jól betörtem-e a csődört!

- Nem, nem megyek. Tudom, hogy te minden munkát jól elvégeztél - felel az apósa.

Mivel most nem tudta megölni, elterveli, hogy majd éjjel, amikor alszik a veje, akkor öli meg, de a lánya mindent megtudott. Magához hívta a férjét és mondja neki.

- Most már nem maradhatunk itt tovább, mert mihelyt elalszunk, az apám agyonüt téged. Már nem egyet agyonvert.

Megállapodtak abban, hogy megszöknek. Amikor menekülnek, az ördögkirály lánya egy mély nyomot hagy a földben, arrébb egy másikat, majd még messzebb egy harmadikat, majd elmenekülnek.

Az apa, miután várt egy kicsit, felkelt, fogta a vasrudat és ment agyonverni a vejét. Körülnéz, az ágy üres. Nincs ott se a veje, se a lánya. Kérdezi:

- Hol vagytok, gyermekeim?

A lábnyom megszólal:

- Itt, itt, itt!

Az apa magához hív tíz munkást. Rájuk parancsol, hogy ássanak ott egy gödröt. Ástak jó pár órán át, de semmit sem találnak. Az apa megint felteszi a kérdést:

- Hol vagytok, gyermekeim?

A második lábnyom feleli:

- Itt, itt, itt!

Megint kezdenek ásni. Ásnak még jó pár órát, de semmit sem találnak. Az apa újból kérdi:

- Hol vagytok, gyermekeim?

A harmadik lábnyom feleli:

- Itt, itt, itt!

Az apa maga is felkapja az ásót és néhány órán keresztül ás, míg csak az ereje engedi. Mivel nem talál semmit, az apa arra gondol, hogy ennyi idő alatt már biztosan jó messzire értek.

Felderítőket küld utánuk. Megparancsolta, hogy ha utolérik őket, kergessék haza mind­kettejüket.

A lány, amint ott ment a férjével, hátrafordult és meglátta, hogy már-már utolérik őket. A férjét azonnal almafává változtatta, magát pedig ágakká. Amikor az üldözők utolérték, semmi mást sem találtak, csak egy almafát. Visszatértek. Amikor hazaértek, az apa, az ördögök kirá­lya, kérdezi:

- Nem értétek utol őket?

- Nem - felelik.

- Az útszélen nem találtatok semmit?

- Semmit, csak egy almafát, szép ágakkal.

Az apa így szól:

- Buták vagytok, el kellett volna hozni magatokkal a fatörzset, az ágak pedig maguktól el­jöttek volna. Induljatok a lehető leggyorsabban újból! És bármit is találtok, hozzátok maga­tokkal!

Megint rohantak üldözni őket. A lány hátrafordult, meglátta, hogy már-már utolérik őket. A férjét pappá változtatta, maga pedig templommá változott. Az üldözők odaértek. Semmi mást sem találtak ott, mint egy templomot. Nem tudták, hogy mit tegyenek: a templom talán régóta ott áll. Miután semmi mást sem találtak, visszafordultak. Az ördögök királyához így beszél­tek:

- Semmit sem találtunk, csak egy templomot az útszélen, meg egy papot. Ott nem volt semmi más.

Az apa így szólt:

- Ti ostobák, el kellett volna hozni a papot. A templom maga eljött volna - mondja. - Minek küldjelek titeket, majd elmegyek én magam.

A lány hátranéz. Maga az apja kergeti őket egy puskával. Ő kacsává változott, a férjét pedig gácsérrá változtatja. Fúj egyet, nagy tó keletkezik. És mindketten ott úszkálnak a tavon.

Az apa szélvészként zúgva száguld a puskával, és le akarja lőni a vejét, de a kacsa elöl van, a gácsér hátul. Ha lőne, előbb a kacsát, a saját lányát találná el. Az apa átmegy a másik oldalra, de a lánya is átúszik a másik oldalra. Az apa egész nap próbálkozott, de a kacsán keresztül se­hogyan sem tudta lelőni a gácsért. Akkor az apa, az ördögök királya, elátkozta a saját lányát is:

- Legalább tíz évig úszkálj itt! - majd hátat fordított nekik, és elment.

A kacsa a férjét visszaváltoztatta emberré, és így szólt hozzá:

- Most eredj, és élj egyedül, amíg el nem megyek hozzád, mert énnekem tíz évig itt kell élnem. Ne végy mást feleségül, csak énrám várj, mert én nagyon sok bajt átéltem veled.

A férfi elbúcsúzott a kacsától és folytatta az útját, a kacsa pedig ott maradt, hogy tovább úszkáljon a tavon.

A férfi oly sokáig élt egyedül, hogy meg is feledkezett róla, és feleséget kezdett keresni magának. Miután talált egy megfelelőt, készült az esküvőre. És akkor telt le a kiszabott idő, amennyi­vel a kacsát megátkozták. Elrepült a férjéhez, és látja, hogy az esküvőre készül.

- Miért teszed ezt? - kérdi a kacsa. - Hiszen megkértelek, hogy várj rám, amíg vissza nem jövök, de te nem bírtad ki.

A férfi bocsánatot kért, és vele tartotta meg az esküvőt, majd boldogan éltek együtt.