A NYELVEK EREDETE

Az idők kezdetén, a világ teremtésekor még nem volt fény, de aztán Aba, az égi szellem meg­teremtette a világosságot. Embereket is teremtett, sok embert, és ez a sok ember mind csoktau indián[1] volt, és mind csoktau nyelven beszélt. Délről jöttek. Aba, az égi szellem sárga agyagból csinálta őket, ember lába előttük még nem tapodta a földet.
Egy napon összegyülekeztek, felnéztek az égre, s egyre ámuldoztak, hogy felhők járják oda­fönt azt a nagy kékséget. Elhatározták, hogy közelebbről is megnézik a felhőket: fölmennek az égbe.
Sziklákat hordtak össze, a nagy sziklákat egymásra rakták, estére már magas tornyot raktak a sziklákból, de az eget még nem érték el. Aztán leszállt az éjszaka, föltámadt a szél, orkán lett belőle, olyan erős orkán, hogy ledöntötte a sziklákból rakott magas tornyot.
Másnap ismét fölrakták, ám éjszaka, míg aludtak, a szél megint csak ledöntötte a sziklákból rakott magas tornyot.
Harmadnapon megint fölrakták, s mikor leszállt az éjszaka, az építők a sziklatorony tövében feküdtek le aludni. Föltámadt a szél, orkán lett belőle, s az orkán ismét ledöntötte a tornyot, a sziklák rázuhantak az emberekre. De az emberek nem haltak meg, hajnalban fölkeltek, keresni kezdték egymást a sziklák között, szólongatták, de nem értették egymást: a sziklák közül fölkelő emberek mind más és más nyelven beszéltek. Mégis akadtak olyanok, akik az anya­nyelvet, a csoktaut beszélték ezután is, ezek az emberek verődtek össze a csoktau törzsbe.
A többiek, akik nem értették a csoktau indiánok szavát, verekedni kezdtek, ellenségekké váltak, aztán szétszóródtak: voltak, akik északnak, voltak, akik keletnek, mások meg nyugat­nak mentek, különböző törzsekbe verődtek össze. Az eredeti, az ősi nép a csoktauok népe, a csoktauok törzse volt, és az emberek csak akkor szakadoztak különböző törzsekre, nemzetsé­gekre, mikor megpróbálták fölépíteni az égig érő, magas tornyot.


Forrás: A mesemondó szikla