AZ ISMERETLEN KERESÉSE
(Meklēšana pēc nepazīstamā)
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, akinek volt egy nagy rétje, ahol nagyon drága fű nőtt, de minden éjjel feltúrták azt a rétet. A király nagyon csodálkozott: "Ki lehet az, aki így feltúrja a rétet?"
Hogyan tudhatná meg? Megparancsolta legidősebb fiának, hogy őrködjön. A király legidősebb fia este ki is ment a rét szélére, leült, hogy őrködjön. De éjjel elálmosodott, el is aludt, és reggel, amikor felébredt, látta, hogy a rétet ismét feltúrták.
A következő éjjel a király a középső fiát küldte. Az leült a mezsgyén. Éjjel azonban jött egy fekete bika, az öklelni kezdett, ezért ez a fiú sem tudott őrködni.
Harmadik éjjel a legfiatalabb fiú ment ki a rétre, ő elbújt a sövény mögött, hogy senki se láthassa meg. Várt, egyre csak várta, hogy ki is túrja fel a rétet. Hát mit látott? Éjfél körül három szárnyas lány jött. A mezsgyén hagyták a szárnyaikat és táncra perdültek a réten. De a király fia közben titokban elvette a legfiatalabb lány szárnyait, és ismét a sövény mögé ült. Miután kitáncolták magukat, a lányok mentek feltenni a szárnyaikat, de a legfiatalabb nem találta az övét.
Amint így keresték, a királyfi előjött és a lányokhoz ment, akik szörnyen megijedtek. A legfiatalabb lány meglátva a fiú kezében a szárnyait, könyörögni kezdett neki, hogy adja vissza. A királyfi azonban kijelentette, hogy addig nem adja vissza, míg meg nem mondják, hogy honnan jöttek. Szegényke, nem akarta elárulni, de amikor meglátta, hogy a barátnői már útra készülnek, megmondta, hogy a holdon túl a kilencedik földön élnek, és az ördögnek szolgálnak. No rendben!
Ekkor a királyfi visszaadta a lánynak a szárnyait, de cserébe elvette a lány kendőjét, hogy bizonyítékként megmutathassa az apjának, hogy vigyázott a rétre.
Reggel a fiú megmutatta a királynak a zálogba kapott kendőt. Az apa végtelenül boldog volt, hogy egyszer legalább megtudta, hogy kik azok, akik feltúrják a rétet. A királyfi azonban nagyon szerette volna még egyszer meglátni a lányt, ezért elhatározta, hogy elmegy a kilencedik országba. Azonban egy baj van: ki mondja meg, hogy hol van az az ország?
Nem volt mit tenni, el kellett mennie egy boszorkányhoz megkérdezni. Az minden állaton uralkodott. A boszorkány összehívta az összes állatot, de azok sem ismerték a kilencedik országot. Ekkor a boszorkány azt a tanácsot adta a királyfinak, hogy menjen el a nővéréhez, aki a halak úrnője, és talán a halak meg tudják mondani.
A fiú el is ment hozzá. Az összehívta az összes halat, de egyik sem hallott erről az országról. Ez a boszorkány is azt a tanácsot adta, hogy menjen el a harmadik nővérükhöz, aki az összes madár uralkodója, talán egyik madár tudni fogja. A királyfi el is ment ahhoz a boszorkányhoz, aki összehívta az összes madarat, de amikor megkérdezte, hogy tudják-e, hogy hol van az az ország, mindegyik hallgatott. Azonban egy pillanat múlva egy öreg vetési varjú közölte, hogy ismeri azt az országot, mert három éve járt ott.
A király legkisebb fia megörült és a boszorkánynak jó fizetséget kínált, ha megengedi a varjúnak, hogy vigye el abba az országba. Rendben van, - a boszorkány beleegyezett. És akkor a királyfi felült a varjú hátára. A madár felemelkedett a magasba és elrepült a kilencedik országba, túl a holdon. Három évig repült, és csak akkor jutottak el arra a messzi földre.
A királyfi bement az ördög házába és ott találkozott a lánnyal, akit keresett. Az kérte, hogy hagyja el az épületet, mert itt az ördög lakik, és amikor hazajön, azonnal széttépi. A fiú azonban azt felelte, hogy ő azért jött, hogy darabokra vágja az ördögöt. Az ördög szobájában volt két kőedény: az egyikben volt az erő vize, a másikban az erőtlenségé. A királyfi kiitta az erő vizét, és a helyére a gyengeség vizét öntötte.
Hamarosan megérkezett az ördög és mondta, hogy emberszagot érez a szobában. Mindjárt odament az erő serlegéhez és kiitta a vizet belőle, és azonnal nagyon gyenge lett. A királyfi, aki eddig elrejtőzve figyelt, most előjött, kirántotta a kardját és levágta az ördög fejét.
A lány megörült, amikor megpillantotta a fiú kezében az ördög fejét. A királyfi magával vitte a lányt, felszálltak a varjú hátára, hazarepültek, ahol összeházasodtak, és még mindig boldogan élnek, ha meg nem haltak.
Forrás: Lett népmesék
