Egyszer volt egy ország arrafelé, ahol a nap felkél. Lakott abban egy szegény ember, akinek olyan három szép fia volt, mint egy-egy bokréta, s amellett egyik nagyobb vitéz volt a másiknál. Mindig is abban mesterkedtek, ha valami módon kimutathatnák vitézségüket. Addig kérték az apjukat, míg el nem eresztette őket országot-világot látni, szerencsét próbálni. Adott mind a háromnak egy-egy fegyvert s azt mondta:
- No most Isten hírivel menjetek, ha nem nyughattok!
Mentek, mendegéltek s estére elértek a fekete erdőbe. Alig nyugodtak le, egy vén banya vetődött hozzájuk és szállást kért éjtszakára.
- Istené a szállás, vén anyó! Itt bizony te is meghálhatsz - mondá a nagyobbik legény, a más kettő szószólója.
Reggel, mikor felkászolódtak, hogy tovább utazzanak, a vén banya megköszönte a szállást s adott nekik egy erszényt.
- Ezt az idősebbnek adom által - szólt a vén banya - tedd jó helyre, fiam, mert ebből az arany ki nem fogy e világi életedben.
Avval tovább ment a három szerencsepróbáló testvér. Aznap estére elértek a nagy vízhez s ennek a partján szállást vertek. Éjfélkor megint eljött a vén banya és szállást kért. Adott a három legény jó szívvel. Reggel a vén banya sapkát adott a középsőnek, mely látatlanná teszi azt, aki a fejére teszi.
Tovább mentek s még aznap jókor egy kis városba értek. Ott abban egyeztek meg, hogy az erszényből kivesznek annyi aranyat, amennyivel a legszebb házat megvehetik. Meg is vették a legszebbet s estére belé költözködtek. Éjféltájban kopogtatnak az ajtón. Hát ismét a vén banya van ott és szállást kér. Megadták. Azt mondja reggel a vén banya:
- No, fiaim, én veletek többet ez életben nem találkozom. Hanem itt van egy ezüst vessző, ez legyen a legkisebbé. Ennek a vesszőnek az az ereje van, hogy ahányat suhintasz vele, annyi egész tábor katona áll elé. Hanem azt mondom még nektek, hogy nem messze innét van egy vár, abban lakik egy szép herceg-kisasszony, az csak olyan legénynek akar a felesége lenni, aki őt meg tudja nyerni. Már sok herceg-úrfi próbált vele szerencsét, de egy sem ment semmire. Eredjetek ti is szerencsét próbálni, de helyén legyen az eszetek, mert különben pórul jártok. Amit adtam, annak jó hasznát vehetitek.
Avval a vén banya úgy odalett a szemük elől, mintha a föld nyelte volna el.
Alig tűnt el a vén banya, az idősebb legény vette az erszényét s elindult a vár felé. Amint odaért, bejelentette magát s egyszeribe be is eresztették. Úgy káprázott a szeme a nagy fényességtől s a kisasszony szépségétől, hogy eleinte azt sem tudta, égben van-e, földön van-e? De erőt vett magán s azt mondta a kisasszonynak:
- Nagy bátorság éntőlem, hogy elédbe mertem jönni, szépséges szép kisasszony, de engedj meg nekem, mert hallottam híredet s nem állhattam meg, hogy ide ne jöjjek.
- Éppen vártalak - mondja a kisasszony - jó hogy erre néztél. Ülj le ehhez az asztalhoz, kockázzunk aranyban s ha meg tudsz nyerni, tiéd vagyok apámnak fele birtokával együtt.
Leülnek s elkezdik a játékot. A kisasszony egy perc alatt annyit nyert, hogy halommal állott az arany előtte. De a legény erszényéből annál bővebben dűlt a szép sárarany. Szeget üt a kisasszony fejébe, hogy abból a kicsiny erszényből sokkal több arany jött ki, mint amennyi belefér. Félbeszakasztja a játékot s azt mondja:
- Ha ez az erszényed nem volna boszorkányerszény, eddig meg kellett volna magad adnod. Add ide csak, hadd lássam, milyen! Csak megnézem s egyszeriben visszaadom.
Hitelt adott szavának a legény s odaadta az erszényt. A kisasszony pedig, mihelyt a kezébe fogta, elkiáltotta magát:
- Jertek elő, szolgák, kötözzétek meg ezt a legényt s kísérjétek ki a várból, hadd menjen, amerre a szeme lát.
Visszamegy a legény nagy búval-bánattal a testvéreihez, panaszolja, hogy milyen csúfosan járt. Azt végezték el egymás közt, hogy már most a középső próbáljon szerencsét s az erszényt is hozza vissza, ha szerit ejtheti.
Elment a középső is a várba. Elmondta hímezés-hámozás nélkül, hogy ő bizony az erszényért jött. No hiszen, felpattant a herceg-kisasszony s kikiáltott az ablakon:
- Szolgák, kötözzétek meg s vessétek ki innét ezt a bolondot!
De a fiú fejébe húzta a sapkát s látatlanná lett. Mikor a szolgák kimentek, levette a sapkát s megint kérte az erszényt.
A kisasszony most hízelkedésre fogta s így szólt:
- Itt az erszény, itt a sok arany, amit bátyádtól elnyertem, de még magam is a tied vagyok, ha megmutatod nekem azt a boszorkányos sapkát. - Addig beszélt, addig mondott, hogy ezt is kibeszélte a szép eszéből s odaadta a sapkát. Egyéb sem kellett a kisasszonynak; ott nyomban megkötöztette a legényt a szolgákkal s kikísértette a várból.
Visszament nagy búval-bánattal az is a testvéreihez s elpanaszolta, hogy őt is milyen csúful rászedte a herceg-kisasszony. Mit volt mit tenni? Elhatározták, hogy menjen el a legkisebb is és próbáljon szerencsét.
Elment most a legkisebbik, aki a legszebbik is volt. Hogy a vár alá érkezett, suhintott hármat az ezüst vesszővel s mindjárt három erős tábor katonaság vette körül a várat. Ő pedig talpig felöltözött, generálissá változott. Bejelenti magát s bemegyen, jobb kezében tartotta az ezüst vesszőt.
A herceg-kisasszonynak apja, anyja s minden rokonsága együtt volt. Azt mondja a legény:
- Felséges fejedelem, azért jöttem, hogy az erszényt s a sapkát visszakérjem a leányodtól.
Azt kiáltja erre a fejedelem:
- Szolgák, vessétek ki ezt a vakmerőt!
A szolgák meg is fogták a generálist, de mikor az udvarra kivitték, kiáltott egyet s a töméntelen sok katonaság tüstént ostromolni kezdi a várat.
Bezzeg lett ijedség a palotában! Egyben azt parancsolják a szolgáknak, hogy hozzák vissza a generális urat. Visszaviszik s azt mondja a fejedelem:
- Vitéz generális, küldd el innét a katonaságot s neked adom a leányomat fele birodalmammal.
Kiment a generális, suhintott hármat az ezüst vesszővel s a töméntelen katonaság úgy eltűnt a föld színéről, mint a tű. Ő maga sem generális volt immár, hanem csak akármilyen legény, csakhogy a kezében volt az ezüst vessző. Azt mondja most a herceg kisasszony:
- Szép, derék ifjú, én immár a tied vagyok, csak meg kell esküdnünk. Add ide hát, hadd nézzem meg azt a szép ezüst vesszőt. Látom, hogy avval minden ellenségünket legyőzhetjük s élhetünk boldogul.
Hitt az is a szép szónak s odaadta. Nem is kellett egyéb, mert a fortélyos kisasszony nyomban kikísértette a várból a szegény legényt.
Elment nagy búval a legény, de nem a testvéreihez vissza, hanem a rengeteg havasba. Leheveredett egy nagy kőszál alá s ott helyben álom lepte meg s álmában a vén banya azt beszélte neki:
- Ne búsulj, fiam, kelj fel! Itt van egy csudaforrás, tovább pedig egy almafa. Szakassz le arról egypár almát, a forrásból pedig tölts egy kulacsba. De te valahogy meg ne kóstold egyiket is! Azután menj vissza rongyos öltözetben a várba. Ott a konyhamesternek add el azt a pár almát s attól a fejedelemnek egész asztalnépe megbolondul. Azután pedig öltözz doktornak s jelentesd magad, hogy mindenféle betegséget tudsz gyógyítani. A többit aztán a te eszedre bízom.
A legény úgy is cselekedett, amint a vén banya javalta. Eladta az almát, evett belőle a fejedelem egész házanépe s meg is bolondultak tőle. Semmiféle doktor meg nem tudta gyógyítani. Ekkor jelenti magát egy idegen doktor. Ugyancsak kaptak rajta! Megnézegeti a betegeket, ád mindenkinek egy gyűszűnyi vizet a kulacsból, csak a kisasszonynak nem. Meg is gyógyul mindenik egy perc alatt, csak a kisasszony marad bolondnak. Sajnálták lelkükből s mégis kacagniok kellett rajta, olyan bolond tempót csinált s olyan bolondokat beszélt.
Könyörögni, rimánkodni kezd a fejedelem, hogy gyógyítsa meg a leányát is; nem tud olyat kérni, hogy meg ne adná. Azt mondja erre a doktor:
- Add nekem a leányodat, add vissza az erszényt, a sapkát s az ezüst vesszőt s tüstént meggyógyítom. - Észre veszi a fejedelem, hogy kivel van dolga. De mit volt mit tenni? Mindent vissza kellett adnia. Ekkor a legény ád egy gyűszűnyit a herceg kisasszonynak is a vízből. Mindjárt helyreállott az esze s még jobb kedvű lett, mint annak előtte. Csaptak is olyan lakodalmat, hogy hét országra ment a híre. A más két legényt is meghítták a vendégségre s egybe hercegeknek tették. A legkisebből pedig idővel fejedelem lett. Máig is élnek, ha meg nem haltak.
