A TEKNŐSBÉKA HARCBA INDUL

Harcba indult a teknősbéka, s amint ment, mendegélt, találkozott a prérifarkassal. A prérifarkas megkérdezte: - Hová tartasz, unokám? A teknős így felelt: - Harcba indulok. A prérifarkas tovább érdeklődött: - Merre mész? Veled tarthatnék? - Arra megyek, ahol sok ember van - felelte a teknős -, és társakat keresek. Hadd lássam, hogy tudsz futni. A prérifarkas sebesen nekiiramodott, a teknős azonban azt mondta: - Nem futsz elég gyorsan. Nincs rád szükségem. Továbbment a teknősbéka, és találkozott a rókával. Kérdezte a róka, hogy hová tart. - Harcba indulok - felelte a teknősbéka. - Arra megyek, ahol sok ember van. - Veled mehetnék? - kérdezte a róka. A teknős azt mondotta: - Hadd lássam, milyen gyorsan futsz. Szaladt a róka, de olyan gyorsan, hogy a teknős egy szempillantás múlva már alig látta, mégis azt mondta: - Nem futsz elég gyorsan, nincs rád szükségem. A teknősbéka folytatta útját, és egy sólyom repült felette. A sólyom hallotta, hogy a teknős azt mormolja: “Harcba indulok, társakat keresek.” A sólyom megkérdezte: - Mit beszélsz magadban, fivérem? - Harcba indulok - mondta a teknős. - Veled mehetnék? - kérdezte a sólyom. - Hadd lássam, milyen gyorsan repülsz - felelte a teknős. A sólyom olyan gyorsan repült, hogy a teknős nem is tudta szemével követni, mégis, mikor visszajött a sólyom, azt mondta: - Nem repülsz elég gyorsan, nincs rád szükségem. Ismét ment, mendegélt a teknősbéka, és mondogatta magában: “Harcba indulok, társakat keresek.” Elébe termett egy nyulacska, és kérdezte: - Elmehetnék veled? - Hadd lássam, milyen gyorsan futsz - mondotta a teknősbéka. Szaladt a nyúl, szaladt, szaladt, de a teknősbéka neki is csak azt mondta: - Nem futsz elég gyorsan, nincs rád szükségem. Továbbment a teknős, és egyre azt hajtogatta: “Harcba indulok, társakat keresek.” Hirtelen elébe állt egy kőkés, és azt mondotta: - Fivérem, akarsz engem magaddal vinni? - Hadd lássam, tudsz-e gyorsan szaladni - mondta neki a teknősbéka. A kés szaladni próbált, de nem tudott. - Jól van - szólt a teknős -, velem jöhetsz. Folytatták útjukat, de a teknősbéka csak egyre azt mondogatta: “Harcba indulok, társakat keresek.” Elébe állt egy hajkefe. - Mit mondtál? - kérdezte a teknőstől. - Harcba indulok - felelte a teknős. - Veled jöhetek? - kérdezte a kefe. A teknős azt felelte: - Hadd lássam, milyen gyorsan futsz. A kefe szaladni próbált, de nem tudott. Erre neki is azt mondotta a teknősbéka: - Jól van, velem jöhetsz. Továbbmentek, mendegéltek, és a teknős csak mondogatta magában: “Harcba indulok, társakat keresek.” Arra jött egy ár, az a hegyes szerszám, amelyet cipőkészítéshez használnak, és megkérdezte: - Elmehetek veled? A teknősbéka őt is biztatta, hogy fusson. Az ár szaladni akart, de nem tudott. - Jól van - mondotta a teknős -, te is velünk jöhetsz. Így mentek, mendegéltek négyen, amíg egy nagy településhez értek. A teknősbéka beküldte a kést a faluba. A kés a földre lapult, egy ember megtalálta, hazavitte, és miközben húst vágott, megvágta az ujját. Eldobta haragjában a kést, a kés pedig visszament a teknőshöz, és azt mondta: - Egy ember fölszedett, és amikor húst akart velem vágni, megvágta a kezét, és eldobott, Visszajöttem. Akkor a teknős így szólt: - Jól tetted, amit tettél. Nos, kefe fivérem, te is indulj, és lássuk, mire jutsz. A kefe is bement a faluba. Egy fiatal lány felszedte, szép fekete haját kefélgette vele. A kefe rángatta a leányka haját, úgyhogy a lány haragos lett, s kidobta a kefét. A hajkefe visszament a teknőshöz, és azt mondotta: - Teknős fivérem, egy fiatal lányt találtam, akinek gyönyörű szép haja volt. Megpróbált velem fésülködni, rángattam a haját, és eldobott. - Jól van - mondotta a teknős -, ár fivérem, most már csak te vagy hátra. Indulj te is harcba, és légy bátor. Az ár bement a faluba. Egy öregasszony talált rá, megpróbálta a mokasszinját varrni vele, de az ár az ujjába akadt, és megsebezte. Az asszony haragos lett, eldobta az árt, az pedig visszatért, és azt mondotta: - Teknős fivérem, egy öregasszonynak az egyik ujjába beakadtam, amikor mokasszinját varrta, s fájdalmat okoztam neki, így hát eldobott. - Jól van, fivéreim, most rajtam a sor - mondotta a teknősbéka. Azzal ő is bement a faluba, az emberek látták, és kérdezték egymást: - Mit jelentsen ez? Nézzétek, egy teknősbéka, öljük meg és együk meg. Foglyul ejtették a teknőst, és azt mondták: - Jó parázs van, tegyük rá a teknősbékát. - Jól van - mondotta a teknős -, ez éppen megfelel nekem. De ha a négy lábamat négyfelé meresztem, vigyázzatok, mert megégetlek benneteket. A teknősnek így sikerült rászedni az embereket, akik egyre azon töprenkedtek, hogyan állhatnának bosszút rajta. Végül azt gondolták ki, hogy egy üstöt tesznek a tűzre, és amikor forr benne a víz, akkor beledobják a teknőst. Meghallotta ezt a teknős, azt felelte nekik: - Jól van, ezt már szeretem, csak tegyetek be az üstbe, majd jól leforrázlak benneteket. Az emberek tanakodtak, azt mondották: - Akkor hát dobjuk be a folyóba. A teknősbéka kiabált: - Nem, ezt ne tegyétek velem, félek, félek! Az emberek nevettek: - Nézzétek, hogy fél a víztől a teknősbéka. Dobjuk hát bele! De a teknős tovább könyörgött: - Jaj, jaj, úgy félek, ne dobjatok a vízbe. Az emberek erre bedobták a vízbe, a teknős a víz alá merült, majd a felszínre került, és onnan kiabált: - Jól becsaptalak benneteket - és a nyelvét is kiöltötte. Az emberek felszedték a kést, az árt és a kefét, és használták őket. A teknősbéka pedig a vízben maradt, és valahányszor az emberek közel mentek a vízhez, a teknősbéka így csúfolta őket: - Jól becsaptalak titeket, hiszen a víz az én otthonom. Az emberek kővel dobálták, de a teknősbéka a víz alá merült, s még most is vígan él a habokban.