A SZÁJ MEG A KÉZ - (Elefántcsontpart - bété)

Száj meg Kéz nagy barátok voltak. Együtt éltek.

Egy nap Száj úgy döntött, hogy rizsföldet fog művelni. Ő kiirtotta a bozótot, majd a felesége elvetette a rizst. A rizs nőtt és érni kezdett.

Amikor a rizs beért, az állatok kezdték minden nap megdézsmálni. Száj egyszer elment láto-gatóba a barátjához, Kézhez.
- Jó napot, kedves barátom - mondta.
- Jó napot, kedves barátom - válaszolt Kéz. Leültette és érdeklődött: - Drága barátom, mi vezetett téged ide?
- Nincs semmi baj - felelte Száj. - Csak azért jöttem, hogy lássalak, és kölcsön kérjem tőled a lándzsádat, hogy megvédhessem a rizsföldemet. Az állatok megdézsmálják a rizsemet, és nem tudom, hogy hogyan is akadályozhatnám meg ezt. Nincs sem puskám, sem lándzsám, egy-általán semmim sincs. Ezért is jöttem el tehozzád. Ha van lándzsád, szeretném, ha kölcsön adnád nekem.
- Jól van, tessék - mondta Kéz. - Védd meg vele a rizsföldedet! Majd visszahozod, miután a feleségeid begyűjtötték a termést.
- Rendben - mondta az. Fogta a lándzsát, és elment vele.

Miután hazaért és leszállt az éj, kiment a rizsföldre. Éjjel körbejárta az ültetvényét. A kör¬járata alatt elhajította a lándzsát, ami egy elefánt hasába talált. Mivel éjszaka volt, nem tudta, hogy merre menekült az állat a lándzsával a hasában. Száj hiába kereste a lándzsát, nem találta. Nélküle ment vissza a faluba.

Napkeltekor visszament még egyszer, hogy körülnézzen, ahol elhajította a lándzsát. Az elefánt után hatalmas vértócsa maradt. Hiába kereste a lándzsát, ismét üres kézzel kellett visszamennie a faluba.

Elment a barátjához, Kézhez, hogy tájékoztassa a történtekről:
- Jó napot, drága barátom! - mondja neki, amint megérkezik. - Bocsánatot szeretnék kérni tőled, mert elvesztettem a lándzsádat.
Kéz felkiáltott:
- Mit nem mondasz! Elvesztetted?
Száj így felelt:
- Elmentem vigyázni a rizsföldemre a tőled kölcsönzött lándzsával; éjjel elhajítottam és egy elefántot hason találtam, aki elmenekült vele együtt. Annyit kerestem, hogy halálra fáradtam, de mivel a barátom vagy, azonnal eljöttem hozzád, hogy még időben bocsánatot kérjek tőled.
- Azt akarom, hogy hozd vissza nekem azt a lándzsát, amit kölcsönadtam neked. - mondta Kéz. - Ha nem akarod, hogy vége legyen a barátságunknak, hozd vissza! Nem akarok bocsá-natkéréseket hallani.
- Hogyan találhatnám meg azt a lándzsát, semmiféle ötletem sincs. Ezért kérek bocsánatot tőled. Mi jó barátok vagyunk.
Kéz meg sem hallgatta, Száj ezért mindjárt el is ment.

Amikor Száj visszament a faluba, megkérte a főnököt, hogy járjon közben az ő nevében Kéznél, hogy az bocsásson meg neki.

A főnök magához hivatta Kézt, aki el is jött. Mindenki egybegyűlt. Bocsánatot kértek Kéztől, de az hallani sem akart róla, és kitartott amellett, hogy a barátja, Száj, köteles visszaadni neki a lándzsáját.

Száj végül is kijelentette:
- Nos, legyen, elmegyek megkeresni a lándzsát, és visszaviszem neked.
Ezután a gyűlés feloszlott.

Miután hazatért, Száj összehívta a feleségeit és a gyerekeit - így szólt hozzájuk:
- A barátom, Kéz kitart amellett, hogy keressem meg a lándzsáját, ezért el is megyek. Csak azért mondom, hogy tudjátok. Talán visszajövök, de az is lehet, hogy nem. Tehát kérlek benneteket, hogy foglalkozzatok a gyerekekkel!
A feleségek tudomásul vették ezt a kérést.

Napkeltekor Száj elindult a rizsföldjére, a lándzsa keresésére. Elment oda, ahonnan a lándzsát elhajította. Onnan kezdte a keresést. Nem találta meg, de látta a megsebzett elefánt véres nyomait és követni kezdte egészen az erdő legmélyébe.

Amikor belépett az erdőbe, észrevette az elefánt-törte csapást. Ezen haladva eljutott az elefán-tok országába, amit Loblehnek - Elefántiának - hívnak. Már minden elefánt kiment a földre, amikor Száj beért a faluba. A bejáratnál egy öreg elefánt állt, a falut őrizte. Ő fogadta Szájt.
(Évek teltek-múltak; senki sem tudott Szájról; mindenki elfelejtette. Száj szülei, gyerekei és a feleségei megtartották a temetését. Szétoszlottak a feleségek meg a gyerekek.)

A Szájt fogadó elefánt megkérdezte tőle:
- Gyermekem, mi szél hozott erre?
Száj így felelt:
- Semmi baj sincs, Atyám, csak a barátaimmal mulatoztam, amikor azok gúnyt akartak űzni belőlem. Azt mondták, hogy ez nem a szülőfalum. Ekkor megkérdeztem a szüleimet. Az apám azt mondta, hogy az én szülőhelyem neve Lobleh, és a nagyapám neve Elefánt. Az anyámat Zongwlo-nak (Nem szeretett-nek) hívják. Ezért jöttem el hozzátok.
- Isten hozott, gyermekem - felelte az elefánt. - A megfelelő helyre érkeztél. A egyik anyai nagybátyád, aki egy rizsföldön keresett élelmet, egy lándzsát kapott a hasába. Haldoklik. A házban fekszik.

Száj megkérte, hogy mutassa meg neki a sebesültet, és az öreg elefánt bevezette a házba, ahol a nagybátyja feküdt. Száj sokáig a beteg mellett maradt. Még mindig ott volt, amikor visszatért a többi elefánt.

Amint beérkeztek a faluba, az elefántok az öreg elefánthoz fordultak:
- Apánk, az úton emberszagot éreztünk. Senkit sem láttál? Azért téged kérdünk, mert te vagy az egyedüli, akit itt hagytunk, hogy vigyázzon a falura.
- Valóban eljött valaki - felelte az öreg elefánt. - De ő egyvalaki közületek. Látogatóba jött mihozzánk.

Az elefántok mindjárt látni akarták Szájt, és meg is találták a házban. Ott maradtak, mind-annyian együtt, a sebesült elefánt mellett, hogy az utolsó leheletéig mellette virrasszanak.

Száj azt gondolta, hogy majd eltemetik. Legnagyobb meglepetésére az elefántok a testvérüket kidobták a bozótba.
- Minálunk, amikor valaki meghal, a földbe temetik - mondta Száj. - Elmagyarázom: ásnak egy gödröt, beleteszik a holttestet, majd visszaszórják a földet, nehogy visszatérjen a faluba. Sohasem dobják ki. Tehát adjátok ide nekem a nagybátyám holttestét! Én majd eltemetem.

Az elefántok beleegyeztek, és átadták Szájnak az elhunyt tetemét, aki eltemette. A temetés után visszatértek a faluba. Még sokáig sírtak. Majd a ceremóniamester mindenkit összehívott, hogy szétosszák az örökséget.
A híres lándzsa az elhunyt vagyonának a része volt, amit kitettek a falusiak elé. A főnök, aki az örökség szétosztásánál elnökölt, megvizsgálta a közszemlére kitett vagyontárgyakat, mielőtt döntött volna.

Majd a falusiak magukhoz hívták Szájt, és így szóltak hozzá:
- Száj, mivel a mi gyermekünk vagy, és olyan messziről eljöttél hozzánk látogatóba, te leszel az első, aki választhatsz a nagybátyád tárgyai közül.
Száj beleegyezett.
Ezután Száj látszólag végignézte a tárgyakat. Hosszan habozott, hogy mit is válasszon, végül így szólt.
- Halljátok, oly sok minden van itt, hogy nem is tudok választani. Legyetek szívesek, válassza-tok helyettem!
Az elefántok beleegyeztek.

Most ők nézték végtelennek tűnő pillanatokig a kiállított tárgyakat. Sokáig kotorásztak közöttük, de nem tudtak dönteni, hogy mit is válasszanak. Végül Szájhoz fordultak:
- Figyelj csak, minekünk már elegünk van a válogatásból. Vedd el te magad azt, ami tetszik neked!
Száj ezért kötelezve érezte magát, hogy ő válasszon.

Ezért Száj másodszor is felkelt, és ismét vizsgálgatni kezdte a tárgyakat. A tekintete végül megállapodott a lándzsán, ami az elefánt halálát okozta. Így szólt:
- Ezt a lándzsát választom ki magamnak. Meg akarom mutatni az anyámnak, amivel megölték a testvérét.
Az elefántok úgy vélték, hogy Száj megfelelő, értelmes szavakat mondott, ezért neki adták a lándzsát.

Két nap telt el még addig, hogy Száj elhagyta az elefántok faluját. Azok elkísérték egy dara-bon, majd elengedték, hogy egyedül folytassa az útját.

Száj még sokáig ment, napokon keresztül, míg végül eljutott a falujába.
Amikor végül hazaért a lándzsával a kezében, a felesége és a gyermekei alig ismerték meg, a falusiak sem.
Látva, hogy az emberek menekülnek előle, Száj felkiáltott:
- Nem ismertek meg? Én vagyok az, Száj!

A falusiak akkor örömujjongásban törtek ki, és boldogan tapsoltak. Győzedelmesen felkapták Szájt és a Főnök elé vitték. Száj helyet foglalt egy széken.
A Főnök az útjáról érdeklődött. Száj egyszerűen válaszolt a kérdésekre:
- Nincs benne semmi különös. Elmentem megkeresni barátom, a Kéz, lándzsáját. Megtaláltam azt, visszahoztam. Itt van. Most értesíteni kell Kezet, hogy visszaadhassam neki a lándzsáját.
Mindenki nagyon örült, és boldogan köszöntötte a hazatért Szájt.

Előkeresték Kézt, aki helyet foglalt az összegyűltek között.
- Jó napot, barátom, Kéz - mondta neki Száj.
- Jó napot, barátom, Száj - felelte az neki.
- Drága barátom, Kéz, visszahoztam neked a lándzsát, amit kölcsön adtál nekem.
Kéz így felelt:
- Drága barátom, Száj, végtelenül hálás vagyok neked ezért. A barátságunk épp oly erős marad, mint volt. Igen, ez az én lándzsám.
E szavak után a falusiak szétoszlottak.

Pár nap múlva Kéz anyja megbetegedett és meghalt. Halotti tort rendeztek. A falusiak éjjel-nappal zokogtak. De éjjel a sírástól kimerült szemekkel semmit sem láttak, ezért hol a falaknak, hol egymásnak ütköztek. Kéznek nem volt lámpája. A barátjának, Szájnak volt egy lámpája, amit Holdnak hívtak.

Kéz úgy döntött, hogy elmegy Szájhoz, kölcsön kéri a lámpáját. Így folytathatta az anyja el-siratását. Amint megérkezett Szájhoz, így üdvözölte:
- Jó napot, drága barátom, Száj!
¬- Jó napot, drága barátom, Kéz! Foglalj helyet ezen a széken, és meséld el, hogy mi hozott hozzám! A tudomásomra jutott, hogy meghalt az anyád. Éppen el akartam menni a temetésre, de te beállítottál hozzám - mondta Száj.
- Semmi más sem történt, csak az, hogy meghalt az anyám. Mindannyian siratjuk. Azonban, kedves barátom, Száj, amikor leszáll az éj a hosszú nappal után, amit mi átzokogunk, nem tudunk semmit sem tenni, mert nincs lámpánk. - Ezért jöttem el tehozzád, hogy add kölcsön a lámpádat. Amikor leszáll az este, meg fogom gyújtani, hogy a falusiak tovább tudják siratni az anyámat. A temetés után visszahozom.
- Íme, itt a lámpa - mondta Száj -, de vigyázz, ennek a lámpának megvan a maga szokása. Amikor eljön az idő, felmegy az égre. Ezért is figyelmeztetlek, nehogy egy napon azt mondd nekem, hogy nem szóltam neked róla.
- Tökéletesen megértettelek - felelte Kéz. - Mondd meg nekem, hogy mely órában megy fel a lámpa az égre, hogy mindent jól tudjak!
- A lámpám éjfélkor megy fel az égre - magyarázta Száj. - Tehát akkor kelj fel, és oltsd el!
Kéz beleegyezett, majd elbúcsúzott, és magával vitte a lámpát.

Amikor hazaért, Kéz betette a lámpát a házába, majd elindult a temetés színhelyére. Az embe-rek tovább siratták az elhunytat egészen addig, míg le nem szállt az éj.

Akkor Kéz meggyújtotta a lámpát, és elhelyezte az udvar közepén.
A lámpa olyan világosságot adott, mint nappal a Nap. A temetésre érkezett falusiak közül egyesek táncoltak, mások nevettek, megint mások énekeltek, míg csak ki nem merültek. Ezután mindannyian elaludtak, velük együtt Kéz is.

A lámpa lassan kezdett felemelkedni, egészen embermagasságig. Ebben a pillanatban Kéznek az álmában eszébe jutott a lámpa. Azon nyomban felébredt, és elkapta a továbbra is fel-felemelkedő lámpát. Eloltotta azt és bevitte a házába. Ezután visszafeküdt és elaludt.

Ismét nappal lett, és a falusiak tovább sírtak, táncoltak és énekeltek az elhunyt tiszteletére. Közben az éjszaka ismét meglepte őket. Kéz másodszor is az udvar közepére, egy székre tette az égő lámpát. Még sokáig folytatták a halotti tort, de a fáradtság hamarosan úrrá lett rajtuk. Lefeküdtek és elaludtak. Kéz szintén.

A lámpa már megint felemelkedett, amikor Kézt végre felébredt, mert eszébe jutott, hogy el kell oltani. Sikerült elkapnia még a lámpát, majd bevitte a házába. Kéz lefeküdt, elaludt.

Ugyanígy történt harmadnap is. A falusiak sírtak egészen az éj leszálltáig, akkor Kéz meg-gyújtotta a lámpát, és letette egy székre az udvar közepén. Nagyon szépen ünnepeltek, de a fáradtság mindenkin úrrá lett. Kéz és vele együtt az összes falusi mély álomba merült.

Mindannyian aludtak, mint a bunda, amikor eljött az éjfél. Kéz horkolt, és álmában teljesen megfeledkezett a figyelmeztetésről, amit Szájtól kapott. Akkor a lámpa emelkedni kezdett, egyre emelkedett, míg fel nem ért az égbe.

Hajnalban Kéz felébredt. Megrémült, amikor megpillantotta az üres széket az udvar közepén. A szíve zakatolni kezdett. Sietve megkérdezte köröskörül az embereket, mert tudni akarta, hogy nem dugta-e el valaki a lámpát.
- Senki sem vette el a lámpát, még kevésbé dugta el - felelték a falusiak. - Menj, keresd meg! - tették hozzá.

Amikor Kéz felemelte a fejét, megpillantotta a lámpát és haragjában felkiáltott. Tanács¬talan-ságában sírva fakadt, mert nem tudta, hogy hogyan szerezze vissza.

Elszaladt a barátjához, Szájhoz, és zokogva dadogta el neki:
- Drága barátom, Száj, kétségbe vagyok esve, mert elvesztettem a lámpát...
Száj félbeszakította:
- Fogj egy széket, drága barátom, Kéz, ülj le, és nyugodtan meséld el nekem, hogy mi vezetett hozzám. Miért zokogsz ennyire, hogyan érthetném meg így a szavaidat? Rajta! Mindenekelőtt foglalj helyet! - Mi hozott ide énhozzám? - kérdezte Száj. - Miért jössz ennyire zokogva?
Kéz akkor elmesélte, hogy mi történt.
- Nincs semmi nagy baj, csupán az, hogy az a lámpa, amit kölcsön kértem tőled, hogy annak a fényénél sirathassuk el az anyámat, és bár sok hasznos utasítást adtál nekem, és azt vissza kellene hoznom a temetés után, az a lámpa felment az égre, amíg én aludtam. Nem tudom, hogy hogyan vehetném le olyan magasról. Ezért is jöttem el tehozzád, és ugyanakkor bocsánatot is szeretnék kérni tőled.
- Drága barátom, Kéz - vágott vissza Száj -, azért jöttél, hogy bocsánatot kérjél tőlem, habár tökéletesen tudod, hogy sohasem kell senkitől sem bocsánatot kérni. Mindaz, amit mondhatok neked, csak annyi, hogy hozd vissza a lámpámat.

Kéz felkelt, és egyenesen a falu főnökéhez ment. Megkérte, hogy az ő nevében kérjen bocsá-natot Szájtól.
A főnök meghallgatta a kérést, de megjegyezte, hogy nem szabad megfeledkeznie arról, hogy senkitől sem kell bocsánatot kérni.

Szájt meggyőzte a főnök, aki ezután egybehívta a falusiakat. Azok össze is gyűltek. A főnök tájékoztatta őket arról, ami Kézzel történt, hogy elvesztette a barátja, Száj lámpáját.
A falusiak egyenesen Szájhoz fordultak:
- Te és Kéz nagyon jó barátok vagytok, ezért kérünk titeket, hogy felejtsétek el ezt a történetet a lámpával, és a barátod nevében kérünk, hogy bocsáss meg neki.
Száj így felelt:
- Mondjátok meg a barátomnak, hogy hozza vissza a lámpámat! Nagyon jól tudja, hogy haszontalan dolog bárkitől is bocsánatot kérni. Azt akarom, hogy hozza vissza a lámpámat, semmi mást nem mondhatok.

Kéz próbálta védeni az igazát azt magyarázva, hogy semmiképpen sem éri el a lámpát ott, ahol van. Teljesen tehetetlen és tanácstalan volt ebben a helyzetben.
Ezért a barátjának, Szájnak, felajánlotta, hogy a rabszolgája lesz.

Ma ezért rabszolgája a szájnak a kéz.
Ha a száj meg akar mosakodni, vagy enni akar, a kéz ad neki vizet, a kéz ad neki enni, és a kéz az, ami minden akaratát teljesíti.

Habár akkor Száj és Kéz között vége lett a barátságnak, csak nem élhetnek egymás nélkül, és továbbra is jó társak.


Forrás:
Afrikai mesék
Fordította: Dabi István