Az oroszlánok halála

Buda körül vót egy völgy, amit Szép juhászné völgyének neveztek el, mert Mátyás király arra vadászgatott, és vót ott egy szép menyecske, akihöz be-betért a kalibába. Egy kis történet is szól róla, hogy közösen ették az aludttejet a köcsögbü. Később ebbe a völgybe Mátyás király - hatalma jelképéül - egy verembe nyolc oroszlánt tartott, és a legenda szerint azok az oroszlánok abba az órába múltak ki, amikor Mátyás király meghalt Bécsben.

Mohács (Baranya megye)

Mátyás királyt leszúrták!

Mátyás királynak valamikor réges-régen, mikor ű uralkodott, nagyon sok irigye vót. De Mátyás király sok közzül nem tudta elképzelni, hogy mék a rossz. Mer amék legszebben beszélt, legjobban színeskedett neki, az vót a legnagyobb irigye. Hát Mátyás király mindég bánkódott ezen, hogy hát, mék is lehet neki a legnagyobb irigye.

- Hm! Na jó!

Majd ű egy alkalomkor bennt a minisztériomba felhozta ezt a beszédet. Hát a miniszterek mindég azt monda, hogy:

- Felséges atyám! Mihint észreveszed eztet, mindján rögtön akasztófa neki!

Na de Mátyás király nem vót olyan lelkű, Mátyás király megbocsátott mindenkinek. Majd Mátyás király eccer elment egy másik faluba szíjjelnézni a szegények közzé. Hát a szegények közt szíjjelnézett, de kit keresett meg mindég, a hajdúkat. Mer ezelőtt nem vót rendőrség, hanem hajdúnak nevezték. Megfogott egy hajdút. Persze ű nem királyi ruhába vót, hanem parasztruhába vót, és mondta neki:

- Mondja mán hajdu bácsi, mennyit fizetnek magok a szegény zsellérembereknek egy napra?

Hát mondta:

- Nyócvan krajcárt, hetven krajcárt!

- Ajajaj! De keveset!

Azt mondja:

- Hát kérem szépen - azt mondja -, itt annyit ér!

- Mán - azt mondja -, én is dolgoznék, de ezt keveslem! Inkább megyek másfelé!

Na ugyi mán itt megtudta, hogy mi a fizetés. Elment egy másik községbe. Na, mikor elment egy másik községbe, ott is érdeklődik a hajduktul.

- Mondja mán hajdu! Mit fizetnek magok egy napra?

Hát ez még kevesebbet mondott, mint a másik.

- Én istenem, szegény japán népeimet ennyire sajtolják! Muszáj leszek - azt mondja - minden községbe szíjjelnézni! Így elpusztul a népem!

Na, Mátyás király nem is ment tovább, hanem hazament. Hazament Mátyás király. Elvacso­rált. Másnap reggel elfröstökölt. Mátyás király kiment. A félrevaló dógát végezni. Egy huncut álnok, ez meg lehúzódott bennt a reterájba. Egy nyársat magáho vett. Mátyás király, mikor legjobban végezte a dógát, végigtoszította rajta a nyársat. De Mátyás király félrefordult egye­ne­sen, és azt kiáltotta:

- Szúrjad, szúrjad! Most szúrod ki Magyarországrul az igazságot!

“Meghalt Mátyás király ekkor?”
Meghalt, rögtön. El is temették!

Kállósemlyén (Szatmár megye)

Mátyás halála (részlet)

Mi fehérlik ott a síkon?
Celje lesz az! Celje bizony!
Takaros és vidám város;
közepén egy hárs; magányos.
Ágy van vetve árnyékába;
fejtől néhány puha párna;
lepedeje, cihavége
mosva vannak hófehérre;
a dunyhája, terítője
drága török szálból szőve.

Napvilágnál ki nyög benne?
Mátyás király őkegyelme!
Szép dobosné után mászkált,
míg a dobos bosszút nem állt;
megleste és úgy megdöfte,
talán sosem varrják össze.
Most itt fekszik; inge, ágya
vértől szennyes paplan, párna.

Mondja Mátyás nővérének:
“Édes húgom! Nézd meg,
kérlek; piros-e a szívem sebe,
vagy szederjes és fekete?
Hogyha piros, tüstént fusson
valaki a medikushoz
orvosságért, gyógyfüvekért!
De ha sötét a seb szája;
küldj az utolsó kenetért,
mert meghalok nemsokára!”

- “A szívedig van bevágva
s fekete a sebed, bátya!
Látod, király, jobb lett volna
hallgatnod az okos szóra,
s nem mászkálnod szoknyák után!’

“Sebaj, sebaj, édes húgám!
Csak bár annyi erőt adna
még egyszer az ég irgalma,
hogy kissé ki tudjak nézni
a faluba menyecskézni!”

Nem úgy lett; szavának vége
ráforrott a gégéjére.
S Celje összes harangjai
húzatlan kezdtek kongani;
Sempeternek fehér tornya
öt haranggal siratozta.

Szlovén ballada

Mátyás Bécset kémleli

Mátyás király fölőtözött parasztnak, és kocsiva odahajtott Bécs kapuja elé, de már előre egy rossz kereket tett be, azt ott kivette, begurította Bécs városába, mondta az őröknek, hogy az úton lerogyott, meg köll csináltatni.

Az őr ránézött, beengedte. Még a kovácsok megcsinálták a kereket, addig Mátyás király körünézett, hol gyöngébb a vár erődítése. Na elég az hozzá, hogy akkor mindent kikémlelt, ami fontos vót neki, akkó beült még a kocsmába, és rendelt magának ebédre hat tojást. Megette, kifizette, odatette az asztalra a pénzt, és egy cédulára ráírta, hogy:

Itt vót Mátyás király,
megevett hat tojást.

Aztán megfordította a tányért, és szépen alácsúsztatta a cetlit. Elment a kovácshoz, kifizette a kerékreperálást, visszagurította a kapuig. Ott az őr megin ránézett:

- Akkora orrod van, mint Mátyás királynak! - förmedt rá, a pácájáva jó nagyot húzott Mátyás hátára.

Na, Mátyás kigurította a kereket, aztán megfordította a lovakat, vissza a sereghöz.

Hej, ezök Bécsben szaladgáltak, mikor a tányér alatt megtalálták a cetlit. De mire aztán odajutottak vóna, hogy utána eredjenek, addigra má Mátyás király hetedhét határon is túl vót.

Mohács (Baranya megye)

Mátyás Crudinnál

Mátyás királyról tudjuk, hogy hadjáratai alkalmával többször álruhába öltözött, ami nem is monda, hanem történeti valóság, és így kikémlelte az ellenség gyöngéit. Mikor cseh hadjáratát vívta, Crudin városánál is fölöltözött szolgalegénynek, bement a városba, hogy megnézze, milyen erőkkel áll szömbe. Kikémlelte az ellenfél erejét, de a cseh őrök elfogták. Jól tudott csehül, úgy látszik, megtanult az idő alatt, míg Podjebrád fogságába vót, és így nem ismerték föl a cseh őrök, elengedték, és aztán visszament a seregéhez.

Mohács (Baranya megye)

Mátyás a török táborban

Mátyás király, midőn egyszer szembeszállott volna táborban a török császárral, török ruhába öltözék másodmagával, és megelegyedék azokkal, kik élést visznek vala a török táborba. És midőn bement volna török táborba, napestig ott árpát árul vala, nemigen messze a császár sátorához. És mikoron a császárnak felviszik vala az ebédet, mind megszámlálá a tál ételeket. És mikoron visszajött volna az ő táborába, másodnap levelet írt a török császárnak, mondván:

- Agg ebül őrzesz táborodban, mert tegnap mind ott ültem sátorod előtt, és árpát árultam, és mind megkémlettem táborodat. Hogy pedig ne kételkedjél ebben, ennyi számú tál étkeket vittenek tenéked ebédre.

Hogy ezt a török császár levélből megértette volna, igen megijede, és másodnapon virradóra kiorozkodék táborából, és elméne Mátyás király előtt.

Heltai Gáspár

Mátyás király dologra taníttatja a húgát

Volt a világon egy szegény béreslegény. Hat ökrön szántott, de az első két ökröt nem bírta szólítani, nem mentek, nem bírt szántani. Még akkor divatban volt a hosszú végű fatézsla. Másnap ráakasztotta a tézslára a porció szénát, a két első ökör ment a széna után, a többi a két első után. Arra ment egyszer Mátyás király:

- Adjon Isten jó napot! Szántogatsz? Miért tetted oda azt a porció szénát?

- Tegnap sehogy sem bírtam boldogulni, de így haladok szépen.

- Ha te ezt a két ökröt meg tudod tanítani, hogy dolgozzon, van nekem egy húgom, tanítsd meg dolgozni! Neked adom, a te feleséged lesz.

- Megtanítom én azt is!

Mátyás király elvitte a húgát a kis béreslegényhez. A leány, amint odament, mindjárt felült a padkára, egész nap ott ült. Azt mondja a kisbéres:

- Édesanyám! Készítsen már frustokot, mert már éhes vagyok!

Az anyja készített frustokot, terített is, de csak kettőre. A lány csak ült a padkán.

Mikor kész volt a frustok, odaül a kis béres az asztalhoz. Látja, hogy csak kettőre van terítve, azt kérdezi az anyjától:

- Édesanyám! Hányan dolgoztunk?

- Ketten, fiam, ketten.

- No, édesanyám, csak ketten eszünk!

Este hazamegy a legény. Tisztogat odakinn az édesanyja, azt mondja neki:

- Édesanyám, készítsen vacsorát, mert már éhes vagyok!

Megint csak kettőre terített. Odaül a kisbéres az asztalhoz, látja, hogy csak kettőre van terítve. Azt kérdezi az édesanyjától:

- Édesanyám, hányan dolgoztunk máma?

- Ketten, fiam, ketten.

- No, édesanyám, csak ketten eszünk.

A lány csak ül a padkán, csak nézi, hogy esznek. Másnap reggel fölkelnek. Kimegy a gazdasszony a konyhába, a lány már ott söpri a konyhát, azt mondja:

- Öreganyám, dolog-e, ha kisöpröm a konyhát?

- Dolog, lányom, dolog, nagy dolog!

Kisöpörte a konyhát, házat, odamegy a kemence szájához, szedi ki a hamut:

- Öreganyám, dolog-e, ha kiszedem a pernyét?

- Dolog, lányom, dolog, nagy dolog!

Szétnéz a konyhában, látja, hogy nincs víz, fogja a kantát:

- Öreganyám, dolog-e, ha hozok egy kanta vizet?

- Dolog, lányom, dolog, nagy dolog!

Hozott egy kanta vizet. Fogja a szemetet, kérdezi:

- Öreganyám, dolog-e, ha kiviszem a szemetet?

- Dolog, lányom, dolog, nagy dolog!

Akkorra már a legény édesanyja megterített. Háromra terített, de már akkor odament a lány is. Azt mondja a kis legény anyja:

- No, fiam, gyere be enni!

Azt mondja a kis legény:

- Édesanyám, máma hányan dolgoztunk?

- Hej, fiam, hárman dolgoztunk, hárman!

- No hát, hárman eszünk!

Mikor jóllaktak, a lány is kiment dolgozni, azután mindég megtalálta a dolgát.

Mikor Mátyás király elment hozzájuk, látta, hogy a húga dolgozik, még parancsolni sem kell neki, magától megtalálja a dolgát, azt mondja:

- Megtanítottad a húgomat dolgozni, neked adom, legyen a feleséged, meg fele királyságomat is neked adom!

Egyházaskér (Temes megye)

Bánta puszta

Mátyás király inkább a vadászatot, felesége a halászatot kedvelte, neki készítette a ma Kike­ritó­nak nevezett gyönyörű halastavat. Egyszer fogadtak. Beatrix azt állította, hogy ő előbb fog halat, mint a király vadat. Megállapodtak abban, hogy a sikert mozsárágyúval tudatják egy­mással. Reggel indult a verseny, a királyné csakhamar gyönyörű fogast fogott, hogy meglepje férjét, futárral küldte fel Pusztapalotára a halat, és nem tudatta a megállapított mozsárágyú­jelzéssel fogását. A futár már régen úton volt, mikor megszólalt Mátyás mozsara. Beatrix megbánta a könnyelműségét, mellyel fogadását elvesztette. Azóta Bánta a Bánta.

Várpalota (Veszprém megye)

Mátyás király és Alencsica (részlet)

Mátyás király megesküdött,
Alenkával frigyet kötött.
Szépséges ifjú hajadon
az új magyar királyasszony.
Elég keveset élt vele,
csak három kurta éjjele.
Negyednap hírt hoz egy madár:
“Talpra hamar! Fegyverbe szállj!
Lent a dunai végeken
a török ordas megjelent!”
“Tüstént indulnom kell, szívem!
Lent a dunai végeken
a török ordas megjelent.
... Ha bánkódnál, búsonganál,
álmatlanul virrasztanál:
számlálgasd aranyaimat,
őrizzed kőváraimat!
Ne járj a kertben... Kard zörög
a bokrok közt, s megejtenek
a csalafinta törökök!”

Nyeregbe zökken s gyors lován
kinyargal vára kapuján;
le a dunai végekre,
a magyar őrvidékekre.
“Mások földjét barangolod,
a magadét hanyagolod!
Magad portáján nézz körül;
királynéd fogságba került!
Portyán török haramiák
elrabolták Alencsicát.”

Mátyás ingerülten felel:
“Tudod, kivel incselkedel?
Ne kísérts! Ne kötődj velem,
mert előkapom fegyverem!”
Háznépe mind eléje gyűl;
a komorna legeslegelül.
Mind sír, kesereg, bánkódik,
jajveszekül, sopánkodik.
Csak a király nem kesereg:
“Ne féljetek, jó emberek!
Harmadnapra visszahozom
váramba királyné-asszonyom.”
Lábujjhegyig levetkőzik,
török gúnyába öltözik.
Övéről görbe kard ragyog,
kardján piros bojt, szalagok.
Mint szélvész, villám, mint vihar
jár föl-alá gondjaival.
Legtüzesebb fehér lovát
kiszemeli, vezetteti,
s menten meg is nyergelteti.
Csattog a patkó. Száll, röpül
a szikra, por körös-körül.

A sárga asztalnál megáll,
s így szólal meg Mátyás király:
“Mondjadsza, érdemes basa,
egy forduló hány pénzbe áll?!”
“Ez arany Mátyás verete!
Ismeri nagyja-gyereke!”
Mátyás merészen így felelt:
“Színigazat mondok neked;
minap megöltem a királyt,
s elszedtem minden aranyát...
... Hé, hegedősök, kobzosok!
Egy ropogósat húzzatok!”

S a lányokból Alencsicát
választja párjául magát.
Egybekarolnak nyájasan,
s míg körbe lejtnek párosan,
megkérdezi: “Ismersz-e hát?”
“Dicső hitvesem! Vártalak!
Reméltelek, kívántalak!
Látod, köröttem hány bolond
berzenkedik, becéz, tolong!
Értem csorgatják nyálukat.
Most töröljék szakállukat!”
S a basához fordul újfennen:
“Szabad-e tőle búcsút vennem?”
- Szabad, szabad! Hisz látjuk azt;
jámbor hodzsa vagy, nem paraszt! -
Megkapja fehér karjait,
merészen egyet kanyarít
vele; lovára ülteti.
Aztán mint a sebes madár,
a Száva felé szökteti.
Kardpengéjén kígyó sziszeg,
hegyéből tűzláng sistereg.
Jaj annak, aki közelébe
kerül az üldözés hevébe!
Egymásra néz a sok török,
s... nyomukba mint az ördögök.

Mátyás mögött, Mátyás körül
török holttestek halma gyűl...
Tovavágtatnak, s mihamar
felcsillanik a Szávapart.
Beleveti habjaiba
magát a nemes paripa.
Meg-megrázkódik, megnyerít,
ismeri drága terheit;
Mátyást, a dicső nagy királyt,
s királynéját; Alencsicát,
kiszabadított asszonyát...

Szlovén ballada

Budai királyválasztás

Írást írnak az urak Budában
És elküldik János jó vajdának:
“Íme halljad, híres János vajda!
Urak hívnak téged fel Budába,
Siess hát fel ide a tanácsba!
Egybegyűltek, Budán tanakodnak,
Királyságra kit is válasszanak;
Tanakodnak, de hát mindhiába,
Nincs egyesség királyválasztásba’;
Jer hát te is, de csak egymagadba’,
Mert tanácsba gyereket nem hoznak!”

Elolvassa írásuk a vajda
Hogy írásuk gyorsan végigmérte,
Hamar pattant jó lova nyergébe
S vette útját egyenest Budának;
De utánafut kicsiny Mátyása:
“Várj, hadd menjek én is jó apával!”
És mit tegyen kérő gyermekével?
Hát megállva, Matyikát bevárja
S veszi szépen nyerge elejére.

Mikor így jő híres Budavárba,
Ott az urak így támadnak rája:
“János vajda, a teremburádat!
Nem megírtuk, jőjj fel egymagadba,
Mert tanácsba gyereket nem hoznak?”
Tanakodnak, ilyen végzést hoznak:
A koronát levegőbe dobják
A leszálltába’ akire leszállna,
Választani azt fogják királynak.

A koronát a felhőbe dobják
S lesik, várva, hogy kire is száll a’;
S ím’ estébe’ János fiát érte,
Szálla éppen Matyika fejére.
Szitkozódnak az urak Budában,
Gyúl a harag János jó vajdában
S az ütlegből kijut Matyikának:
Ott is, hol csak gyenge ütés érte,
Gyenge testét elfutja a vére
S atyja zárja ház emeletére.

A koronát most ismét földobják,
Szállton szállva a levegőégbe’
Esik végre a ház tetejére;
Tetőn által János kis fiára,
A vajdának kicsi Mátyására.

És az urak így szólnak Budában:
“A szerencse kedvez a vajdának,
János vajda kis Mátyás fiának:
Ő országunk koronás királya!”

Szerb bugarstica

 

Mátyás és Pogandzivcsi

Mikor Pogandzivcsi lakott a kamjanicai várban, akkor nagyon rossz dolguk volt a világon az embereknek.

Mikor a várat építették, minden gazdasszonynak édes tejet s tyúktojást kellett odavinnie, s abból csinálták a vakolatot, s a házat azzal falazták mész, homok és víz helyett. Vorocsovból is hordtak. Mikor a magyarok Ázsiából odamentek, már üresen találták a várat, s kijavították.

Ezt a Pogandzivcsit senki sem tudta onnét kiűzni, csak Mátyás király. Akkor még senki sem tudta, hogy valamikor király lesz. Orechovicán szolgált egy Galajda nevű kisorosz gazdánál. Együtt mentek szántani a mezőre. Amint szántanak - éppen akkor volt a királyválasztás. Sokan számítottak arra, hogy királlyá lesznek. A fiú azt mondta a gazdájának:

- Gazduram, gyerünk a koronázásra!

A gazda a földbe szúrta az ösztökét, s így szólt:

- No, ha ez az ösztöke kihajt addig, amíg egyet kerülünk, akkor fogom tudni, hogy kettőnk közül is lehet az egyik király.

Mire egyet kerültek, az ösztöke kihajtott, s csemete lett belőle. Felszedelődzködtek, s elmen­tek a koronázásra, ahol már folyt a választás. Elröpítették a koronát, s az repült, hogy akinek a fejére száll, az legyen a király. Hát, csak rászáll a korona arra a fiúra; a többi urak persze haragszanak. Háromszor volt ez a koronázás, s mindig csak reá szállt, de mégsem akarták megkoronázni, mert alacsony, szegény fickó volt, s hozzá még kisorosz. Erre aztán egy kovácshoz állt be szolgálatba. A kovács valahogy úgy fogta őt, hogy meglátta a vállát, s azon egy aranykereszt volt. Akkor a kovács így szólt:

- Én leszek a te szolgád, s nem te az enyém!

S attól az időtől fogva fegyvereket kovácsoltak - mert a kovács okos volt ám -, bajonetteket, kardokat s más egyebet csináltak, ami kell a háborúhoz.

Ekkor megint koronázás volt a városban. A korona akkor is reá szállott. Akkorra már úgy megnőtt, hogy úgy eszére, mint erejére nézve ugyancsak férfi lett. Pogandzivcsi még mindig a várban lakott, és senki sem tudta kiűzni. A várkapunál ágyúk voltak a falba illesztve - még most is ott vannak a rések -, a másik oldalról meg nem lehetett hozzáférni, mert egy magas hegyen álló sziklán volt építve, s aki onnan közeledett, megölte, és senkit a világon föl nem engedett. Mátyás már király lett, elnyerte a koronát, s háborúba kezdett Pogandzivcsivel.

Éjjel lovakat, ökröket, sertéseket, juhokat, kutyákat, libákat, tyúkokat, kacsákat szedett össze, s minden teremtményre csengőt kötött, s a hátukon gyertyát gyújtott. Az embereknek meg­hagyta, hogy töltsék meg a fegyvereket, s hogy éjfélkor úgy menjenek a hegy alá. Mindenféle hang keletkezett, mert minden állatnak más volt a hangja. Az emberek lövöldöztek, s úgy közeledtek. Ő megijedt, s azt hitte, hogy sok nép van ott. Aranybölcsője volt, s azt a kútba dobta. A kút felülről mérve éppen háromszáz öl volt; s minden kincsét abba hányta.

Pogandzivcsi aztán egy táltosra ült, s menekülni próbált, de Mátyás király egy másik táltoson utánafutott. Azok a lovak testvérek voltak, s így az első mindig megvárta az utána szaladót. S Mátyás egy erdőbe kergette a másikat, ahol igen nagy makkhullás volt, s Pogandzivcsi lova elcsúszott a makkon.

Pogandzivcsi megátkozta az erdőt, hogy ne teremjen több makkot. Amikor Mátyás utolérte, könyörögni kezdett:

- Neked nincs feleséged, nekem nincs uram, uralkodjunk együtt!

De Mátyás nem hajlott rá, hanem kihúzta a kardját, s levágta a fejét.

Ha ezt nem tette volna, ő öli meg Mátyást.

Feje hárommérföldnyire elugrált. Így lett nyugodalmuk az embereknek.

De ő Törökországból való volt, s ott megtudták, hogy meghalt. Mátyás király Törökországba ment valamit kikémlelni. Bement a török szultánhoz.

Így szólt hozzá a szultán:

- Honnan való vagy?

- Magyarországból.

- Hallottál valamit Mátyás királyról?

- Hallottam.

- Hát milyen az a Mátyás király?

- Akkurát olyan, mint én.

Mátyás király hegedülni is tudott, és hegedűvel ment a szultánhoz, és így folytatta:

- Hegedülni is úgy tud, mint én!

- Hej, csak kézre keríthetném! - felelte a szultán.

Felírta hát az ajtóra, hogy ő volt az. Mátyás eltávozott. Seregének azt mondta, hogy a határon várjon rá, míg ő a török szultánnál jár. De bizony őt, alighogy az ajtón kilépett, rögtön elfogták. Így szólt hozzá a szultán:

- Te ölted meg Pogandzivcsit, az én rokonomat?

- Igen.

- Én is lefejeztetlek vagy fölakasztatlak, ahogy akarod.

- Hát már csak akasztass föl!

- És hol akasztassalak föl?

- A határon.

- Jó, majd arccal a te Magyarországod felé fordíttatlak az akasztófán, hogy lássad, honnan jöttél.

A török szultán befogatott, s Mátyás királyt a szekérre tették, maga a szultán is feleségestől ült föl a kocsira, hogy halálát lássák. Mátyás király útközben egyre nevetett. A szultán megszólí­totta:

- Mit nevetsz?

- Azon nevetek, hogy a lovak csak az első kerekeket húzzák, s hogy az utolsók meg utánok szaladnak.

A határra értek, beásták az akasztófát, s föl akarták akasztani Mátyást. Mátyás ekkor így szólt a török szultánhoz:

- Szabad-e utolsó órámban valamit kérnem?

- Szabad - felelte a szultán.

Erre Mátyás király háromszor sípjába fújt, ami katonái előtt azt jelentette:

- Gyorsan, gyorsan, barátaim, mert a halál mögöttem van!

Katonái megértették, mert közel voltak, s mihamar ott termettek, körülfogták a szultánt, s arra az akasztófára kötötték fel, amelyet Mátyásnak készített.

- Te akartál engem Magyarország felé fordítani - szólalt meg Mátyás -, most én fordítalak téged Törökország felé. A szekéren is azért nevettem, hogy én kénytelen voltam menni, de hogy te minek jöttél utánam? Most pedig nézz Törökország felé!

Azután Mátyás király seregével visszatért Magyarországra, s addig uralkodott, amíg meg nem halt. Feldúlta a huszti várat, feldúlta a királyhelmeci várat, feldúlta a szerednyei várat, feldúlta a kamjanicai várat, s azok most romokban hevernek. Aki nem hiszi, a maga szemével is meggyőződhetik róla, hogy úgy van. Különben ő megtartotta görög hitét, megtartotta a jámbor néppel együtt, s megvédte Magyarországot.

Kapuszög (Ung megye)

Kevély királykisasszony

Mátyás király nagyon szép király volt. Volt egy báró, akinek volt egy nagyon szép lánya. A báró kihirdette, kihírlapoltatta lányát, és azt is hozzátette, hogy annak adja a lányát, aki meg tudja mondani, hogy milyen tulka van a bárónak. Mátyás király is meghallotta ezt, de ő se tudta, hogy milyen tulka van a bárónak. Elment megnézni a lányt, mert ahogy az újságba látta a képét, hát nagyon megtetszett neki. El is ment. A lány is beleszeretett Mátyás királyba, mert szép volt.

Hiába volt Mátyás szép ruhába, azt mondta a báró, hogy ha meg tudja mondani, hogy milyen tulka van, csak akkor adja hozzá a lányát. Akkor a báró kocsisát környékezte meg a király. Mátyás ígért a kocsisnak sok pénzt, ha elárulja a titkot. De a kocsis nem akarta elfogadni.

- Nekem akkor bajom lesz, ha a gazdám elárulom - mondta a kocsis.

De csak elárulta, hogy Tetűtulok. Akkor Mátyás megajándékozta a kocsist.

A kastélytól nem messze ekhós cigányok laktak. Mátyás odament, vett egy nagyon rossz cigányruhát meg egy rossz lovat szekérrel együtt. A lú olyan rossz volt, hogy alig bírt menni. Azon ment Mátyás a báróhoz. Mikor a báró meglátja a fogatot meg a rajta ülőt, hát, ezt mondja:

- Mért nem visztek annak a kódusnak valamit enni?!

A cselédek szót is fogadtak. De mán a kocsis tudta, hogy nem kódus az, de nem szólt. Akkor beüzent a király a bárónak, hogy egypár szava volna nála. Akkor üzente, hogy menjen be. Mikor bement Mátyás, hát, kérdi a báró:

- Mit akarsz, te?

Akkor mondja Mátyás, hogy ő a lányáért jött.

- Majd ha megmondod, hogy milyen tulkom van - felelte a báró.

- Tetűtulok - felelte Mátyás.

- Elzu! Öltözni! Menni kell neked is!

Ekkor a lány nagyon sírt, hogy ő nem megy el azzal a csúf legénnyel. De csak el kellett menni, mert megmondta, hogy milyen tulka van a bárónak. Egy kevés útravalót csomagoltak a lánynak. Mennek, de a rossz lú majd felbukott, mindig az orrára akart esni. Majd a lánynak feltűnt, hogy Mátyás olyan sok mindent hozott enni. Megyen a rossz lú. Elérnek egy nagy falka jószágot. Akkor azt mondja Elzuka:

- Vajon kié lehet ez a sok szép jószág?

Akkor mondja Mátyás király:

- Nem tudom.

Akkor a lány sírt, hogy őt miért adták egy cigányhoz. Mátyás meg csak vigasztalta, hogy ne sírjon. Akkor, ahogy mennek, hát mondja Mátyás a lánynak:

- Majd te errül dugod ki a fejed a sátor alul, én meg amarrul. Egyik helyen adnak két tojást meg egy kis avast.

Úgy is vót. Akkor mentek tovább. Megint találtak egy nagy disznónyájat, de annak nem lehetett látni szélit-hosszát. Akkor mondja megint Elzuka:

- Vajon kié lehet ez a sok szép nyáj? Jaj, jaj, az mind a királyé! Miért is mentem egy cigányhoz, mikor Mátyás király kért feleségül!? Most meg egy koldussal kell megérnem.

Mentek tovább, de a lány tovább sírt. Akkor megint találnak egy nagy falka juhot. A lány megint kérdi:

- Vajon kié lehet ez a nagy nyáj?

Erre felelte Mátyás:

- A Mátyás királyé.

- Jaj, jaj, ez a sok juh most mind az enyém volna, ha Mátyáshoz adtak volna feleségül!

Na oszt mentek tovább. A rossz lú csak úgy vergelt, ki akart dögleni. Akkor találtak egy nagy ménest. Sok vót. Szebbnél szebb. Nem lehetett látni a szélit-hosszát, olyan sok vót. Akkor a lány megkérdezte, hogy vajon kié lehet az a sok ménes. Akkor mondta Mátyás, hogy Mátyás királyé. Akkor a lány jajgatni kezdett megint:

- Jaj, jaj, miért nem adtak engem Mátyáshoz, akkor ez is az enyém lenne!

Akkor mentek tovább. Mátyás rángatta a lú száját, mert az nem akart továbbmenni. Elértek egy szép kastélyhoz. Azt kérdi a lány:

- Vajon kié lehet ez a szép kastély?

- Mátyás királyé - felelte Mátyás.

- Jaj, jaj, nem lett az enyém, csak egy ilyen cigányhoz adtak - jajgatott a lány.

Akkor elértek egy kunyhóhoz. Egy asszony már várta őket, aki nagyon kedvesen fogadta a lányt. Be volt előre tanítva, ahogy Mátyás király kitervelte. Mátyás bemutatta az asszonyt mint nagymamát. A lány csak nézett széjjel, és nagyon megijedt, még edényt se látott a kunyhóba. Kérdezte is Mátyást, hogy miből fognak enni és megélni. Akkor azt mondta Mátyás:

- Csinálunk tökből tányért és kanalat, és meg fogunk élni. Én majd járok a kastélyba, te meg edényt fogsz árulni.

Akkor elmentek Elzukával egy szövetkezetbe, és megvettek egy csomó edényt. A koldus csinált egy kis sátort, és odatették az edényt, hogy Elzuka árulja, hogy nyerjenek egy kis pénzt. Úgy is vót. Akkor Mátyás felvette a királyi ruháját, és a legszebb lóra ült, és elment a piacra. Elzuka nem ismerte meg, hogy kicsoda, hogy az ő férje. Ekkor Mátyás ment, és az edény közé hajtott a lóval, és összetörette. Akkor a lány sírt, hogy ő most mit fog otthon mondani. Mondta, hogy rendőrkézre adja ezért. Akkor Mátyás mondta, hogy ne adja rendőrkézre, és adott neki az edényért háromszáz forintot. Akkor azt mondja:

- Na, fiatalasszony, megelégedsz vele?

Visszament Mátyás király a kastélyba, és ismét koldusruhába öltözött. Akkor visszament Elzukához, hogy segítsen neki pakolni. A lány panaszkodott, hogy mit csinált az edényeivel egy úr. Akkor kérdezte Mátyás:

- Mennyit adott a kárért?

- Háromszáz forintot.

- Ó, Elzukám, akkor hónap is kipakolunk, hogy hagy törje össze.

Akkor este, hogy lefeküdtek, mondja Mátyás:

- Egy hét letelt. Hónap is kivisszük az edényeket.

Majd egyszer azt mondja Mátyás:

- No, Elzukám, a kastélyba nagy néveste lesz. Én felöltözöm bőrruhába. Te is kötöl egy bőrkötőt. Tökből két edényt csinálok. Majd az ajtóba vársz, és az egyikbe csigalevest, a másikba pedig töltött káposztát hozok. A vászonkötőbe kalácsot, a bőrkötőbe meg mást teszel. Én elmegyek fát vágni, és ott találkozunk.

Úgy is vót. Hazahozott sok jót a lány. Akkor másik szombaton megint mondja Mátyás:

- Most is őtözz fel, és hozd a két edényt!

Úgy is lett. A lányt megpakolták, de akkor Mátyás elhívta a lányt táncolni. Kiömlött a leves, a káposzta és a kalács. A lány nagyon jajgatott, nagyon szégyellte magát. De akkor mondta a király:

- Elzukám, hát én voltam az a koldus. Nem kell már több levest vinni!

Akkor megfürdették a lányt, és bársonyba öltöztették. Mátyásé lett a lány.

Így aztán éltek boldogan, és tán most is élnek, ha meg nem haltak.

Kék (Szabolcs-Szatmár megye)

Drakula és Mátyás

Akkor történt, hogy a havasalföldi vajda, Drakula sietett Mátyás elé, mert vetélytársa, Raduly letaszította a vajdaságru, és átvette a hatalmat. Mátyás Drakulát vissza akarta helyezni a vajdaságba, de jelentették neki, hogy nagyon kegyetlen ember, azért is kapta a Tepes, a karóbahúzó nevet, és akkor Mátyás magával hozta Budára, évekig ott tartotta fogságba, és meghagyta Radulyt, az ellenpárt vezérét a havasalföldi vajdaságba.

Mohács (Baranya megye)

A letördelt nyílvesszők

Mátyás királyt egyik legnagyobb uralkodónknak ismerjük, de tudni kell, hogy az ő uralkodása sem ment simán, többször felkelést szerveztek az urak ellene.

Az egyik felkelést az erdélyi urak szervezték. Mátyás gyorsan leverte, és mivel megtudta, hogy a felkelés szításában a moldvai vajda, Nagy István is benne vót, Erdélybü rögvest Moldvába indult, hogy megbüntesse a vajdát. El is jutott egészen Moldvabányáig, ahol a vajda színleg tárgyalásba bocsájtkozott vele, de valójában meglepetésszerű támadást készített Mátyás ellen, és egy éjszaka váratlanul meglepte Mátyás seregét. A király szerencséjére közvetlen a támadás előtt hírt kapott a vajda szándékáról, és így fölkészülve várták a támadást. Komoly harcot köllött vívni, de végül is Mátyás hadai győztek. Az éjszakai küzdelembe, amibe a moldovánok fölgyújtották a várost, Mátyás is végig harcolt, és több nyílvesszőtől megsebesült. A csata közben nem vót idő operációra, egyszerűen letördelték a nyílvesszők végeit, hogy majd a hegyeit a csata után kiszedik. Olyan súlyos sebeket kapott Mátyás, hogy hordszéken hozták ki Moldvából, de azért meggyógyult.

A moldvai vajda meg eljött és leborult a lába elé, és hódolatát fejezte ki ismét, amit úgy kell érteni, hogy a moldvai és a havasalföldi vajdák Magyarország hódolói vótak, a magyar királyt mindig elismerték ők is királyuknak.

Mohács (Baranya megye)

 

A táltosgalamb

Hát réges-régen vót egy szegény ember, annak vót egy fia. De szegénemberek vótak nagyon, nem bírtak boldogulni, mentek ide munkát keresni, mentek oda. Hát eccer a kisebbik fiú, mert három fia vót az embernek, elindult világgá, hogy szerencsét próbáljon. A küsebbik fiát Mátyásnak hívták.

Ment egyik városból ment a másikba, hol kapott munkát, hol nem kapott munkát. Hát eccer látja a városba, hogy nagy gyülekezés van, nagyon sokan vannak ott. Kérdi a többieket:

- Mi van itt, mért gyűlnek ennyien?

- Hát - azt mondja - itt királyválasztás van.

Na, hol válasszák a királyt, ő es szerette volna meglátni. Hát akkor ulyan vót a szokás, hogy vót egy táltosgalamb, azt elengedték, s amelyiknek a vállára felszállt az a galamb, hát az lett a király. Hát ő es felhágott egy kerítésre, egy oszlopra, hogy nézze, hogy engedik azt a galambot el. Hát mint a galambot elengedték, fordult a galamb ide, fordul tova, repkedik ide, valamit mintha keresett vóna. Hát odamegy ingyenesen, ahol a Mátyás gyerek vót, legénke vót, és felszáll a vállára.

Hú, de az urak megharagudtak.

- Nem lehet azt a rongyos gyereket, nem lesz az király, eltévedt a madár!

Lezavarták onnat a Mátyás legént, menjen félrébb, ne tátsa ott a száját.

Hát leszállott a kerítésről, elment egy másik fa alá, onnét nézte. Még elengedték a galambot másoccor es, hát még megkereste Mátyást és még a vállára ült. Akkor az emberek zúgolódni fogtak az urak ellen:

- Nem szabad többet elzavarni a gyereket, mert a galamb táltosgalamb, ez kell a király legyen. Mátyást bevitték, felkoronázták, és ő lett a király. S igazságos is vót, mindenütt igazságot csinált.

Klézse (Moldva)

 

Az ifjú Mátyás király

Olyan álmot látott ifjú Mátyás király:
Üvegablak alatt nagy hosszú almafa.

Tizenkét szép ága, háromszáz levele,
Háromszáz levele, hatvanhat virága.

Csak odatalála igen öreg apa.
- Nézd csak, apa, nézd csak, milyen álmot láttam:

Üvegablak alatt nagy hosszú almafa,
Tizenkét szép ága, háromszáz levele,

Háromszáz levele, hatvanhat virága.
Meg nem mondod nekem, hogy az mire megyen,

Meg nem mondod nekem, hogy az mire megyen,
Mindjárt fejed veszem, mindjárt fejed veszem!

Ő is hazamene, mindjárt sírni foga,
Azt is csak meglátá szép növendék lánya.

Azt is csak meglátá szép növendék lánya.
- Mit sírsz, apa, mit sírsz, ismét mit keseregsz?

- Hogyne sírjak, hogyne, hogyne keseregjek.
Né, mit mondott nekem ifjú Mátyás király:

Olyan álmot látott: üvegablak alatt
Nagy hosszú almafa, tizenkét szép ága,

Tizenkét szép ága, háromszáz levele,
Háromszáz levele, hatvanhat virága.

Meg nem mondom neki, hogy az mire megyen,
Mindjárt fejem veszi, mindjárt fejem veszi!

- Ne sírj, apa, ne sírj, ismét ne keseregj,
Menj el, mondd meg neki, menj el, mondd meg neki:

Nagy hosszú almafa: nagy hosszú esztendő.
Tizenkét szép ága: tizenkét szép hónap.

Háromszáz levele: háromszáz művesnap.
Hatvanhat virága: hatvanhat vasárnap.

Ő is csak elmene, ő is csak megmondá:
- Nagy hosszú almafa: nagy hosszú esztendő.

Tizenkét szép ága: tizenkét szép hónap.
Háromszáz levele: háromszáz művesnap.

Hatvanhat virága: hatvanhat vasárnap.
Hatvanhat virága: hatvanhat vasárnap. -

Ő is csak elmene, ő is csak felveve,
Ő is csak felveve s egy-két kenderfejet.

- Ne apa, ne apa, vidd haza lányodnak,
Szőjön ebből nekem egy sátorborítót.

Egy sátorborítót s egy kendőző kendőt.
Egy kendőző kendőt, ebédelő ruhát. -

Ő is hazamene, mindjárt sírni foga,
Azt is csak meglátá szép növendék lánya.

- Mit sírsz, apa, mit sírsz, ismét mit keseregsz?
- Hogyne sírjak, hogyne, hogyne keseregjek.

Né, mit adott neked ifjú Mátyás király:
Szőj te neki ebből egy sátorborítót.

Egy sátorborítót s egy kendőző kendőt,
S egy kendőző kendőt, ebédelő ruhát!

Ő is csak elmene, ő is csak felveve.
Ő is csak felveve szinte két forgácsot.

- Ne apa, ne apa, vidd el ezt te neki,
Csánjon ebből nekem esztovátát s vetőt.

Csánjon ebből nekem esztovátát s vetőt,
Egyszóval mondani, mi a szövőhöz kell! -

Ő is csak elvivé, s ő is odaadá:
- Ne neked, ne neked, csánj te neki ebből,

Csánj te neki ebből esztovátát s vetőt,
S egyszóval mondani, mi a szövőhöz kell!

- Nem kell, apa, nem kell a sátorborító.
A sátorborító s a kendőző kendő,

S a kendőző kendő, ebédelő ruha,
S a kendőző kendő, ebédelő ruha.

Ha’ kell nekem, ha’ kell szép növendék lányod.
Ha’ kell nekem, ha’ kell szép növendék lányod! -

Mindjárt hazamene s mindjárt sírni kezde,
S azt is csak meglátá szép növendék lánya.

- Mit sírsz, apa, mit sírsz, ismét mit keseregsz?
- Hogyne sírjak, hogyne, hogyne keseregjek.

Né, mit mondott neked ifjú Mátyás király:
Nem kell neki, nem kell a sátorborító,

A sátorborító s a kendőző kendő,
S a kendőző kendő, ebédelő ruha.

Ha’ kellesz te neki, ha’ kellesz te neki!
- Ne sírj, apa, ne sírj, ismét ne keseregj!

Ad az Isten nekem első kakasszókor,
Első kakasszókor könnyű betegséget.

Másod-kakasszókor nehéz betegséget,
Harmad-kakasszókor világból kimúlást.

Negyed-kakasszókor koporsóba-zárást,
Ötöd-kakasszókor jó vendégmulatást!

Klézse (Moldva)

 

Királyválasztás

Mátyás király szegény ember fia vót. Egy gazdaembernél szógált.

Úgy vót valamikor régen, hogy mikor királyt választottak, a koronát repítették. Felrepült, mer olyan varázslata vót. És akinek rászállt a fejére, azt tették meg királynak.

Hát, hiába repítették. Sok urak, grófok, bárók vótak ott, de nem szállt a fejére egynek se.

Hát, Mátyás szógált, szántogatott a gazdájával. Azt mondja a gazda neki:

- Királyt választanak, mink meg itt vagyunk! Hanem a királyi korona nem szállt le senkire.

Azt mondja Mátyás:

- Nem is lesz abbul semmi, ha én ott nem leszek, mer a király csak én lehetek.

A gazda erősen ránézett.

- Mit beszélsz, te haszontalan?

- Majd meglássa, hogy király leszek!

- No, akkor elhiszem, ha a száraz isztikém leszúrom a fődbe, és mire visszagyűjjünk a fordulóbul, hát kisarjadzik.

Mikor visszajöttek, mit lát a gazda, hogy kisarjadzott az isztike. Mán levél is van rajta! Akkor a gazda letérgyelt a szógája előtt.

- Elhiszem, hogy te leszel a felséges király. Ilyen nagy csudát még nem látott senki!

Akkor elindultak Budára, ahun a koronát repítgették. Mikor Mátyás király odaért, fellökték a koronát, és egyenest Mátyás fejére szállt.

Na, az urak felzúdultak, hogy nem hagyhatjuk azt. Hát szegínybül legyen király?! Így tanakodtak. Akkor Mátyás királyt bezárták egy disznóólba. Felrepítették a koronát, de csak a disznólakásra szállt, Mátyás fejére. Háromszor is felrepítették, mer nem akartak beletörődni a döntésbe. Mégis odarepült, le a disznólakásra.

Nem tudtak az urak mit tenni, Mátyás lett a király.

Bodrogszentes (Zemplén megye)

 

Mátyás királlyá választása

Magyar urak jó Budába egybegyűlnek nagy tanácsba,
Magyar urak, bánok;
Hányja-veti a tanácsuk, hogy ki légyen a királyuk.
Misics István uraságra esik ekkor választásuk,
Úri választásuk.
A dolognak hírét hallja, mindent megtud János vajda,
Nyomba készül gyors útjára, pattan nyergelt paripára
Híres János vajda;
Vágtat, méne jó urával egyenesen Budavárnak.
Elkísérte gyors útjába’ édes fia, kis Mátyása,
Fia, kis Mátyása.
Paripája gyorsan ére a budai erősségbe;
Hol az urak lakomára egybegyűltek, ott leszálla,
Úri lakomára.
Adj Istennel jő hozzájuk jó vajdájuk, Magyar János
És az urak valahányan tisztelettel felállának,
Magyar urak, bánok,
Őt ültetik díszes székre, lakománál asztalfőre,
És amikor végén járnak úri ebéd lakomának,
Magyar urak, bánok,
Felkel és int, asztalt bontat jó vajdájuk, Magyar János.
Azután meg az uraknak emígy szólva szóla halkkal
János jó vajdájok:
“Ki az, akit énnélkülem királyságra kijelöltek?”
Most az urak tisztelettel csendes hangon így feleltek,
Magyar urak, bánok:
“Misics István urasága emelkednék királyságra!”
És most ismét Magyar János csendes hangon szól hozzájok,
János jó vajdájok:
Koronánkat ide kérem, hadd röpítsük a felhőkbe,
És figyeljük éberséggel, kinek száll le a fejére,
Jó magyar vezérek!
Azt emeljük királyságra, az lesz urunk jó Budába!”
És az urak hajlongással hallgatnak a jó tanácsra,
Magyar urak, bánok:
Felröpítve koronájuk magasra a levegőbe,
A korona leszálltába’ íme Mátyás fejét érte,
János fiát érte.
Ilyet látva, csodálkoznak; nem tetszik ez bizony soknak,
S egyik-másik bátorsággal szól ily szókkal a vajdának,
Magyar urak szólnak:
“Nem ruházzuk bíz’ reátok az országot, királyságot!”
Ilyen szókra az uraknak ígyen felel János vajda,
Híres János vajda:
“Nem azért jött kis Mátyásom, hogy ő légyen a királytok,
Azért jőve kis Mátyásom, paripámra kell vigyázzon,
Kis fiam, Mátyásom.”
Nem sok idő telt azóta s Magyar János ismét szóla:
“Koronánkat ide kérem, had röpítsem a felhőkbe,
Jó magyar vezérek,
És figyeljük éberséggel, kinek száll le a fejére!
Azt emeljük királyságra, az lesz urunk jó Budába’!
Magyar urak, bánok!”
S a korona leszálltába’ szálla ismét kis Mátyásra.
És az urak valahányan üdvözlik a királyságban,
Mátyást királyságban;
Ám egyikük megtagadja: atyja maga, János vajda.
A koronát gyorsan véve Mátyás fürtös szép fejéről,
Mátyás szép fejéről,
Édes fiát szólítgatja, jobbik kezét megragadja
S a budai palotából kivezeti, kizáratja,
Mátyást kizáratja,
És kezd szólni ily szavakkal Magyar János az uraknak:
“Koronánkat harmadízbe’ röpítsük fel a felhőkbe,
Jó magyar vitézek!
És figyeljük éberséggel, kinek száll le a fejére!
Azt emeljük királyságra, az lesz urunk jó Budába’,
Híres magyar bánok!”
S koronájuk harmadízbe felröpítik a felhőkbe,
Ott, hol álla palotájuk, szállton száll a koronájuk,
Uram, koronájuk!
Szinte látszott, hogy kereste, hol is van a Mátyás feje,
Mindhiába, nem találta a budai palotába’
Uram, koronájuk!
Elröpüle, le se szálla a budai palotába’,
Szállton szálla, míglen végre szállhat Mátyás szép fejére,
Korona fejére!
Most az urak valahányan üdvözlik a királyságban,
Most már meg nem tagadhatta jó atyja se’, János vajda,
Mátyást édesatyja.
Nyomba’ meg is koronázta a tanács ott Budavárba’.

Szerb bugarstica

 

Mátyás mint ostoros

Mátyás király még gyermek volt. Hazajött az iskolából, tarsoly a keziben. Szép tavaszi nap volt, kiment a mezőre. Hát, hogy megy, lássa, hogy az öreg szánt, de az ökrök nem vonták jól az ekét. Az ostorost a barázda végén a hideg ütötte, rázta. Azt mondja Mátyás:

- Adjon Isten jó napot, öreg bátyám!

- Adjon Isten, édes fiam!

- Hogy megy a dolga?

- Fogadj Isten, rosszul, mivel magam vagyok. Nem állanál-e be hozzám? Jól megfizetem.

- Miért ne, jó pénzért megteszem, ami kell.

Hát egész nap szántott Mátyás, mert nagyon sajnálta az ostorost, akit a hideg rázott. Mikor estére értek, hát akkor azt mondja:

- Mondja csak, maga kifizet engem?

- Ki.

- Akkor az én részemet adja oda az ostorosnak, mert én nem akarok pénzt. Tudja, ki vagyok én?

- Honnan tudnám?!

- Mátyás diák!

Hát akkor úgy begerjedt az öreg, hogy majdnem kétségbeesett. Vigasztalta Mátyás, hogy nem lesz neki azért semmi baja. Kiskorában ment ő az ezreddel, vitte magával Hunyadi János mindenfelé. Hozzá volt ő szokva. Ő ismerte az öreget, csak az öreg őt nem.

Hertelendyfalva (Bácska)

 

Mátyás álma

Mátyás király azelőtt béres volt. Egyszer álmában angyal jelentette neki, hogy ő lesz a király.

A gazdájának hat ökre volt. Amikor szántott, mindég csára hajtotta az ökröket. Egyszer is, amikor a gazdájával szántott, elkezdett az eső szitálni.

Azt mondja a gazdája:

- Jó volna már frustukulni, de mindenütt sár van!

Avval Mátyás megfordította az ekét, a vasra tette a kenyeret, a tarisznyát meg a tézslára akasztotta. Tíz óra körül lehetett az idő, azt mondja a gazdája:

- Ma királyválasztás van. Hallod-e, Mátyás, még te is lehetsz király!

- Akkor leszek király, mikor az ostor nyele kizöldell.

Belemennek a másik barázdába, kizöldellt az ostor nyele. A barázda közepén fejére szállt a korona, és hogy Mátyás az ostorral csapott az ökörre, akkor ütődött fére a kereszt a koronán. Azóta is úgy áll.

Este, ahogy beértek, jöttek is érte, vitték az országházba. Mindjárt megtanult írni, olvasni. Ő lett a király.

Mikor átvette az ország kormányát, mivel szent volt, az Úristen neki szárnyat adott. Nem is volt olyan igazságos király sem azelőtt, sem azután, nem is lesz.

Mikor hat ökrön szántott az egyik, a másik meg két ökrön, odament, akinek hat ökre volt.

- Szántogat kend, öreg?

Megáll az öreg, két ökrét elvitte, odaadta annak, aki két ökrön szántogatott. Megy tovább, látja, hogy a parasztember hat lovon szánt, mindjárt mondja:

- Jó napot adjon Isten, öregapám!

Két lovat mindjárt kifogott, odaadta a szegénynek.

Mátyás király palotáján annyi ablak van, ahány nap van az esztendőben.

Szeged környéke (Csongrád megye)