Az elátkozott királykisasszony

Volt egykor egy özvegy királyné és kiadta parancsolatban, hogy a ki tiz lépést előre megy vagy hátra marad táborából, mindjárt agyon lövessék. Egy zöld dragonyos nem állhatta tovább és mivelhogy igen megszorult, tehát akármely büntetést fog is kapni, mégis hátra maradt, és le­szállott a lováról, és hetvenhét esztendeig ott maradott ülve. Csakugyan az özvegy királyné, a ki táborával az ellenségre ütött, meggyőzetett oly annyira, hogy még lakó városából is kinyomatott. És volt a királynénak egy szép leánya, a királyné tehát mind a herczegasszonyt az ő királyi palotájával együtt elátkozta, hogy senki hozzá ne jusson, ha csak három nagy próbán keresztül nem megy. A szegény dragonyos hetvenhét esztendő után észrevette magát és bement a királyi lakó városba, a mely el volt átkozva, és bement egy traktirba, és kért magának egy meszely bort és fizetett volna, és volt pénze, de az a pénz volt nála, melyet még akkor kapott, mikor háboruba indultak, tehát már akkor nem volt kellemetes; és a kocsmáros azt mondja: ez a pénz már nem jár az országban, mert annak a királynénak a pénze, a ki ezek előtt hetvenhét esztendővel elvesztette országát; és mondá a kocsmáros, hogy a princzeszné el vagyon átkozva, a rezidencziával együtt és mondotta a zöld dragonyosnak, hogy te próbált ember vagy, mert elbeszélette neki, hogy és mint járt; tehát próbáljon szerencsét, hogy ha megszabadithatná. A dragonyos rászánta magát és elment a palotába; és a mint egy szobából a másikba járkálna, itten jő eleibe az elátkozott kisasszony fekete medvebőrben, és megszólitja, hogy mit keresne; nem tudja-e a parancsolatot, hogy a ki a tábortól hátramarad, legkeményeb­ben megbüntettessék. A dragonyos feleli, hogy eltévelyedett. No tehát, felelé a princzeszné, maradj itten, és ha kitöltesz három éjszakát: meg­­szabaditasz engemet és meg fogod kapni a királyságot és személyemet. Reá állott a dragonyos; a princzeszné eltünt. Itten mindjárt mindenféle ételek teremnek az asztalon, a nélkül, hogy a konyhában tüzet találna, vagy a ki azt behordja, látná. Minden, a mit csak gondolt, hogy ez jó volna, kedvére megtermett; igy töltötte el a napot. Jön az estveli idő; ehol jön a princzeszné, hoz magával gyertyát, egy könyvet és egy fekete kezkenőt, és eleibe teszi mondván: csak arra kérlek, hogy meg ne ijedj, ne félj semmit, hanem gyujtsd meg ezt a gyertyát és itten van a könyv: olvasd; akárki jön be hozzád, reá ne nézz, se ne szólj. Elmegy a királykisasszony, maga marad a dragonyos, meggyujtja a gyertyát, eleibe veszi a könyvet és olvassa. Eljön tizenegy óra; itten összejőnek mindenfélék szebbnél szebben felöltözve, de ő reájok sem tekintett. Eleget kérdezték, hogy mit keres itt; de ő nem szólott; mit szólitgatod, mond az egyik, hanem kapd fel hajitsd nekem. És igy egyik a másikának hajigálta; üti a tizenkét órát, elmentek mindnyájan, csak maga maradt a dragonyos, de már ő magával jótehetlen volt. Jön reggel a királykisasszony tiszta vörös ruhában, megkenegeti, mindjárt nem lett semmi baja. Ismét mondja a királykisasszony: már egy éjszakát szerencsésen eltöltöttél, még két éjszakát állj ki; akármit fognak veled tenni, ne félj semmit; megjön ismét a te egészséged. A kisasszony eltávozott, neki, ugymint a drago­nyosnak kivánsága szerint volt minden enni, inni valója; sétált egyik szobából másikba, igy töltötte az egész napot. Jön ismét a második éjjel, eljön megint a princzeszné, hoz magával ismét gyertyát, könyvet és egy vörös kendőt, és letette a dragonyos eleibe, és mondá hasonló­képen, mint tegnap: gyujtaná meg a gyertyát, olvasná a könyvet, és akárki jön, akármit kérdez, semmit ne felelne, hanem csak a könyvet olvasgatná. Föltette magában a dragonyos, hogy akármi történik vele, már ő csak kiállja még azt a két éjszakát. Üti a tizenegy órát, nagy lármá­val jőnek a palotába, hogy még a palota is rázkódott. Itten legelőször is, mihelyt bejöttek, azt mondják: no, nézzétek, megint itten vagyon a dragonyos. Eleget kérdezgették, hogy mit akar; de ő csak folyvást olvasgatott, meg­unták mindig szólitgatni, kapják: kirántják az asztal megül és szijat szabnak a hátából. Mikor a negyediket szabnák, kezdi ütni a tizenkét órát és ugy hagyják. A dragonyos már föl sem kelhetett a fájdalom miatt, hanem abban a helyben, a hol kinozták, ottan maradott reggelig. Eljön megint a királykisasszony kékes ruhában, megölelvén a dragonyost, megkenegeti és ismét jobban lett. Kéri megint a királykisasszony, hogy ezt az éjszakát még töltené el, azután minden jó állapotban fog lenni. Fogadta a dragonyos, ezek után magára hagyta a királykisasszony, igy tehát csak evéssel, ivással, gondolkozással töltötte a napot. Beestveledik ujra; jön a princzeszné; ismét hoz magával gyertyát, könyvet és egy kék kezkenőt, mondván, hogy mostan is ugy cselekednék, mint már két éjszakán, hogy gyujtaná meg a gyertyát és olvasná a könyvet és senkihez ne szólana s nézne. Mondá a dragonyos, hogy ő mindeneket meg fog tenni; evvel ott hagyta a princzeszné. Ismét érkezett tizenegy óra; még nagyobb zörgés támadott a palotában, de a dragonyos arra semmit se ügyelt. Bejőnek a szobába, a hol ő volt, ottan dombéroznak és mondják, hogy menne ki, mivel itt semmi keresete. A dragonyos ezt csak elhallgatta, akármit kérdeztek, ő nem felelt; ekkor mondják: fogjuk meg! nagy ur akar ez itt lenni. Kapják tehát őtet, viszik a konyhába, a hol iszonyu tüz égett és a nyárs készen. Itten kapják őt, mindjárt nyársra huzzák; és sütik, forgatják már őt a nyárson, mikor üti a tizenkét órát: mindjárt elszéledtek; hanem a princzeszné, a ki meg­szabadult az átoktól, leszaladt azonnal, megszabaditóját levette a tűzről és a nyársról; már a dragonyos csak hogy meg nem volt halva; de a princzeszné megkenegette, a mely után jobban is lett, de mégis betegágyban feküdt három nap, azután már nem volt semmi baja. Már ők ugy vannak, mint házasok, csakhogy meg nem voltak esketve; igy töltenek egy hetet egymással, s mond a princzeszné: kedves férjem! minthogy én is rég nem voltam a templomban, menjünk el itten s itten levő városba. Felele a dragonyos: nem bánom, kedves társam. Elmentek tehát a temp­­lomba, és beszállottak egy nagy vendégfogadóba; ott pedig volt egy ördöngös vén kocsmá­­ros­né, a ki irigylette a dragonyosnak ezen nagy szerencsét, a ki már mint király volt azóta, mióta ki­­szabaditotta átok alól a princzesznét, és azt mondotta a dragonyos inasának: jöjj ide te fiu, és fogjad ezt az aranyat, melyért nem kivánok egyebet, hanem hogy ezt a tűt tüznéd az urad ruhájá­ba. Gondolván az inas, hogy ez által semmi nagy kárt nem okozhat, megigérte, és meg is csele­kedte. Más napra kelvén az idő, felöltözött mind a dragonyosból lett király, mind a princzeszné; minekelőtte elindultak volna, mondá a princzeszné: no, szivem, vigyázz hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, nálam nélkül fogsz élni. Mennek ők a templom­ba, s bemenvén, leültek egymás mellé. A dragonyosból lett király mindjárt elszunyadott, mihelyt kezdődött az ájtatosság, pedig eleget rángatta a princzeszné, de mind haszontalan volt. Vége lett az ájtatosságnak, kimenvén a templomból, mond a princzeszné: mondottam, hogy el ne aludjál, mert nálam nélkül fogsz ma­rad­ni; még kétszer megyünk a templomba, vigyázz, hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, tudd meg, hogy nálam nélkül fogsz maradni. A király örömest aludt volna egész nap és egész éjjel is, csakhogy a templomban ébren lehetne, de akkor nem jött rá az álom. Második nap következett, elmennek megint a templomba és mihelyest beültek a székbe, mindjárt szundikált, eleget rángatta a princzeszné, de hiába volt. Vége lett az ájtatosságnak, kijönnek, mondja a princzeszné nagy szomoruan: már látom, hogy nálam nélkül kell maradnod, mert meg nem tudod magad az álom­tól tartani. A király oly nagyon szivére vette, hogy könyezett, hogy sok szenvedései után sem lehet a princzesznével boldog. Mondá a princzeszné: még egy nap van hátra; azaz még egy próba, mert még egyszer elmegyünk a templomba, de ha akkor is elaluszol, mint már kétszer, többé soha sem fogsz látni. Eleget sohajtozott a király; nem tudhatta, hogy mi lelte őt, hogy mindig álmos, mikor a templomban kelletik lennie. Elmennek ők még harmadszor is; a király eleget erőteté magát; mind hasztalan volt, mert mihelyest a székbe beültek, oly mélyen elaludt, hogy még akkor is alig tudták felkölteni, mikor vége lett az ájtatosságnak. Evvel kijöttek a temp­lomból; itten a princzeszné sirva nyakába ugrik a királynak, mint az átok alól kiszabaditójának és sir keser­vesen, mondván: nincsen már többé veled maradásom; s megölelvén, eltünt a princzesz­né. Könyek csordultak ki a király szeméből, látván szemlátomást, hogy veszti el az ő kedvesét, kiért annyit szenvedett! Haza megy inasával a kocsmába, és szobájában keservesen sir. Az inas nem gondolta, hogy mind ezt a tűvel ő okozta légyen; a vén boszorkány pedig magában fölötte örült. Már most mi tevő legyen a király? Haza felé indult, ugymint a királyi lakó városba, s itten elbeszélé az egész történt dolognak mivoltát. Országnagyai igen sajnálták, eleget vigasztalták, de mind haszontalanul; legtöbb idejét mindig magányosan töltötte, és mikor sétálni ment, azon fiatal inasát vitte, ki a gombostűt a király köntösébe tüzte, kit a király legjobban kedvelt. Kimegy tehát egykor napközben a király a városon kivül levő erdőbe sétálni az inassal, szomorkodva mindig. És volt abban az erdőben egy nagy vendégfogadó, mivel országut ment rajta keresztül, s bevető­dött oda a király. Épen három diák vala ott; ezek ismerték a királyt és látván, hogy nagyon bus, annyi bátorságot vettek maguknak, hogy megkérdezék: fölséges király! mi lehet oka ezen nagy bánatjának? Feleli a király: kedves fiaim, ha megmondom is, hát rajta nem segithettek. Hátha segitünk, csak beszélje el fölséged. Elbeszéli tehát a király, hogy miképen szabaditotta meg a princzesz­­nét az átok alól, és hogyan járt a templomban, hogy aludt el és ő annak okát nem tud­­hatja. Eleget intette őt a princzeszné, hogyha elaluszik, tehát el fogja őt veszteni. Ekkor ujra kö­­­nye­­­­zett a király, és mondják erre a diákok: fölséges királynak a ruhájában van egy gombostű, az okozta, hogy elaludt. Ekkor odamegy a diákok közül egy, és kihuzza és eldobja; hanem fölsé­­ges király, ezt annak a vén kocsmárosnénak tulajdonithatja, a ki abban a kocsmában van, hol fölsé­ged volt a princzeszné­vel szállva; hanem fölséged ha akarja még idővel a princzesznét megtalálni és magáévá tenni, tehát fogadja tanácsunkat; tudniillik mostan mindjárt hozasson magának akárhonnan egy oly fekete lovat, a kiben egy szál fehér szőr sem találkozik, és csináltasson egy arany golyóbist, mert azt a vén asszonyt mással meg nem lehet ölni, hanem arany golyóbissal, és mig az a vén kocsmárosné él, addig fölséged boldog és dolgaiban szerencsés nem lehet. Jól figyelmezett a király az ő tanácsadásokra, a mint tovább igy folytatták: mikor meglesz a tiszta fekete paripa, fekete szerszámmal, és hasonlóképen fölségednek tiszta fekete öltözete és az arany golyóbis, töltse ezen golyóbist fölséged egy pisztolyba és menjen el abba a vendégfogadóba, ahoz a vén kocsmárosnéhoz; ő majd szivességet mutat, hanem fölséged csak tekintsen be a szobába és a lovát meg se kösse, és mikor kijön fölséged a szobából, a vén asszony ki fogja kisérni; mihe­lyest kilép fölséged után a vén asszony, a lovat készen tartván, forduljon vissza és lőjön bele, és kapjon lóra és hagyja rá a meddig meg nem áll magától, mindaddig hátra ne nézzen. Ezt végbevitte a király. Meghozatta a lovat és elment a kocsmárosnéhoz, bemenvén a szobába, csak hamar megfordul, a kocsmárosné utána kimegy, ekkor a király csak kikapja pisztolyát, belé lőtt, akkor felült a lovára, a lovat eresztette kedve szerint, a ló fél óra alatt vitte egész a tengerig és ottan egy kunyhó előtt megállapodott. Lakott pedig ottan a félvilág csősze. Itten beköszön a király, mondja: jó estvét, öreg apám! felele az öreg: jó estvét, fiam! szállj le lovadról és jőj be. Ekkor fogadván az öreg szavát, bement a kunyhóba; a mie volt az öregnek, szolgált vele. Itten már most kérdi az öreg, hogy ki legyen és hova igyekeznék. Elbeszéli a király, hogy ő mint járt, mikor dragonyos volt és hogyan szabaditotta meg a princzesznét és hogy, miképen vesztette el egy vén asszony végett; utoljára kérdezi az öreget, hogy tudna-e valamit mondani róla. Kedves fiam, felelt az öreg, én nem tudok semmit felőle, mert ebben a határban, a hol én csősz vagyok, sehol nincsen, pedig én napjában gyakorta egy fertály óra alatt bejárom, hanem a tengereken tul, más feliben az öcsém csősz, ottan bizonyosan meg fogod találni, mert ottan vagyon egy öreg király, a kinek semmi gyermekei nincsenek, tehát nála szoktak tartózkodni olyan szerencsétlen személyek és férfiak, tehát javaslom, menj a tenger partjára, ottan fognak lenni szebbnél szebb csónakok, de te egyikbe se ülj belé, mert ha belé ülsz, tehát végedre fognak járni, hanem menj mind addig, mig csak egy rosz csónakra nem találsz, a mely félig vagyon vizzel; ülj bátran belé, s az téged minden sérelem nélkül át fog vinni.