Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy olyan vén leány, ki
még az országútnál is öregebb volt. Ennek a vén leánynak szépségre nézve nem
hiszem, hogy e széles világon párját lehetett volna találni; mert a pofája
olyan volt mint a cserzett-bőr, szemöldöke mint a tövises disznóé, foga -
alul-felül kettő-kettő - mint a disznóagyara, szája mint a békáé, haja deres
mint a zúzmorás fa, hátáról sohase fogyott el a kenyere, ruhája százrétre szólt
és a csizmája mindig azt kérdezte: hol a varga? De bezzeg volt pénze! az arany
csuprostul állt a ládája fenekén, az ezüst pedig ép tarisznyástul; de nem is
csuda! mert a Bányarém volt a szeretője, ki éjnek idején, ép tizenkét órakor
járt fel hozzája s ekkor mindig annyi kincset hozott magával, hogyím megszakadt
alatta.
Itt hire futamodik, hogy itt meg itt Nekeresden milyen
gazdag eladóleány van, csak vőlegény kell, de biz’ azért csak nem jelentkezett
senki.
No ha nem jelentkezett, gondolta magában tizenkét zsivány,
majd elvesszük mi a menyasszonyt. Magát a vén leányt ugyan nem bánjuk, ha az
istennyila üti is meg, csak a pénze legyen a miénk! Mondom, hogy a zsiványok
ily szép szándékkal voltak a vén szűz irányában, éjnek idején erős kegyetlenűl
fölfegyverkezve leánynézőbe mentek. Azaz nem is mentek be, csak a kertben
húzták meg magukat, honnan aztán egyet közülök elküldtek kérőnek. Azaz nem is kérőnek
ment el az az egy, hanem csak azért, hogy kikémlelje, valjon alszik-e már a vén
leány? Ha alszik - isten légyen neki kegyelmes! - rögtön rajta hajtanak; ha
pedig nem: várnak addig, a meddig elszunyad.
Itt a zsivány ily szép szándékkal csendesen az ablakhoz
sompolyog, a vén leány pedig ép akkor ásított egyet, még pedig akkorát, hogy a
szája széle a két fülét csókolta, mondván:
- Itt van már az első!
A zsivány azt gondolta, hogy neki mondja, - ezért
megszeppenvén, intett a másiknak, hogy jőjön.
Odajön a másik s a mint ott fülelnek, hogy mi lesz már
ebből, a vén leány ujra egyet ásított, mondván:
- Itt van már a második!
A két zsivány azt gondolta, hogy nekik mondja, megijedtek s
intettek a harmadiknak is, hogy jőjön.
Odamegyen a harmadik is s a mint ott fülelnek, hogy mi lesz
már ebből, a vén leány ujra egyet ásított, mondván:
- Itt van már a harmadik!
A három zsivány megijedt s intettek a negyediknek is, hogy
jőjön; de ez is ép így járt s így sorba mind a tizenkettő.
A zsiványok, mondom, azt gondolták, hogy a vén leány őket
számlálja, ezért az ablak alatt tanakodni, susogni kezdtek.
Csak susognak, csak susognak, egyszer a vén leány újra
megszólal, mondván:
- Sustorogjatok csak, sustorogjatok, majd az alfelembe
csaplak!
A 12 zsivány azt gondolta, hogy nekik mondja, egy se
szeretett volna e tisztességben részesülni, megijedtek, utczú vesd el magad, és
a kertbe szaladtak, hol is hátul a tökszárban elbujtak; pedig a vén leány, hogy
legyen mivel szalonnabőrként összetöpörödött, nyírfahajként összezsugorodott testét
tengetni, a tűzben vadalmákat sütött s ezeknek mondá: „Sustorogjatok csak,
sustorogjatok, majd az alfelembe csaplak!”
Hogy a vén leány a vadalma vacsorát elköltötte, le akart
feküdni; de ép ekkor jutott eszébe, hogy a kis kutyája, melyet ép Tökszárnak
hítak és a mellyel együtt egy ágyban szokott feküdni, még nincs ide benn.
Mondom, hogy ez eszébe jutott, kiállott a pitvarajtóba s elkiáltja magát
ilyeténképen:
- Tökszár, ne! Tökszár, ne fütty! Jöszte be, készen vár a
dunnám!
A zsiványoknak se kell több, utczú vesd el magad,
szaladásnak eredtek s még most is szaladnak, ha meg nem álltak!
