Volt egyszer a világon egy czigány, ki azzal a gonosz szándékkal indult el otthonról, hogy mivel neki egy bogara sincsen, majd ennek és ennek az urnak a hizó sertései közül kiszakít magának egyet. Mondom, hogy a czigány ilyen gonosz szándékkal volt eltelve; útközben összeakadt az ördöggel, a ki szintén disznót akart lopni arról a bizonyos helyről. Mondom, hogy összeakadtak, csak elkezdi az ördög:
- Hallod-e te czigány - szidom a zúzádat! - hogyha nem mondod is, ugyis tudom, hová igyekszel, és mi szándékban vagy; de én is oda ügetek és én is abban a szándékban vagyok: azért egyet mondok, kettő lesz belőle, menjünk együtt s tán igy jobban boldogulunk.
A czigány, hogy-hogy nem, ráállott az ördög beszédére; elmentek mindaketten hizó sertést lopni.
Volt annak a bizonyos urnak elég, mert csak az imént hajtottak a makkról vagy száz darabot haza.
Itt lelkem teremtette mi történik a dologból mi nem, az ördögöt egy teremtett lélek se látta, hisz azért volt ördög a neve, ki aztán azt a mesterséget is megtette, hogy a czigányt se vette észre senki sem. Aztán mindaketten be az ólba s kihajigáltak belőle vagy ötven darabot. Azaz biz a czigány egyet se hajitott ki, csak az ördögnek hagyta ezt a mulatságot; de azért kinek volt nagyobb szája mint a czigánynak, hogy ő ennyit dobált ki, annyit dobált ki, pedig gonosz volt még a zúzája is, mert csak egyetlenegyet hajitott ki az ólból, de még az is beteg volt.
Mikor aztán mindaketten, már mint az ördög és a czigány, jó darabra elhajtották a hizott sertéseket, megszólal a czigány.
- No koma, már most honnan tudjuk meg azt, hogy te melyiket dobtad ki?
- Bizony nem tudom én, válaszolt neki az ördög.
- De én tudom, hogy melyiket hajítottam én ki; mert én mindegyiknek a farkát megcsavartam, mikor a kezemben volt: azért a melyik sertésnek fel van kunkorodva a farka, azt én dobtam ki, az az enyém.
- Jól van, felelt az ördög, a melyiknek tehát fel van kunkorodva a farka, az a tiéd; én nem bánom koma, legyen ugy.
Mikor aztán a holdvilágnál kétfelé akarják szakasztani a nyájat, a czigány csak elkezdi:
- Ez is kunkorodott farkú, az is kunkorodott farkú.
Ugyannyira, hogy az ördög azon vette észre magát, hogy biz ő neki nem maradt egyéb hátra, mint az a beteges disznó, a melyiknek le volt eresztve a farka; mert hisz tudjuk, hogy a hizott sertés mindegyikének fel van kunkorodva a farka.
Mit volt mit tenni az ördögnek, hisz maga mondta: „legyen ugy czigány”: vagy akart vagy nem, bele kellett egyeznie az elosztásba; csakhogy aztán elhatározta magában, hogy soha többé, mig a világ lesz, czigánynyal nem megy többet disznót lopni; mert az még az ördögöt is megcsalja.
Forrás:
Dunamelléki eredeti népmesék
Összegyűjtötte: Merényi László
Pest : Heckenast, 1863-1864
